Tudniillik normális esetben ennek a - több fórum által is szenzációként közzétett - hírnek úgy illene kinéznie, hogy Lisztes Krisztiánt... És akkor az alany után alacsonyabb életkornak, továbbá valamilyen magasabb osztálynak és nevesebb együttesnek kellene következnie. De nem. Lisztes Krisztián éppen - részben önhibáján kívül - a tipikus magyar futballkarrier példázatát adja kedves mindnyájunknak.

Lisztes Krisztián őstehetség, kis túlzással alig nő ki a tejfoga, már négyesével cselezi ki a rárontó védőpalántákat; nem egy újságcikk foglalkozik "Albert utódjával", aki ilyen meg olyan külföldi serdülő- és ifjúsági tornán halomra lövi a gólokat. Tizenhét éves, amikor Nyilasi Tibor beveti őt a Ferencváros első csapatában, tizennyolc, amikor bemutatkozik a válogatottban, és a jeles események kapcsán született kritikákat olvasva akár még azt is gondolhatja a sokat csalódott nagyérdemű, hogy "na, talán majd ez a fiú". Aztán a "kis fürtös" középpályás aláír a Stuttgarthoz, mire újabb cikkek sora festi kékre a szürke eget, hogy tudniillik az FTC, amellyel 1995-ben a Bajnokok Ligája-csoportkörig jut, már "szűk" e tehetség számára, illetve hogy újra lesz igazi, hamisítatlan nemzetközi klasszisunk. És csaknem lesz is; drukkerek és sajtómunkások rontanak Varga Zoltánra, amikor a 60-as évek természetesen meg nem értett zsenije közli abbéli véleményét, miszerint Lisztes akkor játszik majd a Bundesligában, ha - nem szó szerinti a megfogalmazás - vetélytársainak kivétel nélkül eltörik a lábuk. A stuttgarti átállás legalábbis nyögvenyelősre sikerül; a magyar futball gyémántja, jóllehet 1997 és 2001 között 109 találkozón lép fel a Bundesligában (termése 12 gól), nem futja ki magát a kiváló bolgár irányítót, Balakovot is soraiban tudó sváb klubnál. Ennek nyomán - naná... - egyre többen boncolgatják, mi lehet a nem áttörés oka. Akad, aki azt mondja (például Varga Zoltán), hogy Lisztesnek nem húszévesen, hanem jóval előbb kellett volna Németországba igazolnia; akad, aki széttárja a kezét (például Nyilasi Tibor), hogy ugyanis a kitűnő kvalitású labdarúgóval kénytelen volt alapdolgokat (!) gyakoroltatni a felnőtt csapat tréningjein; és akad, aki amondó, áh, ugyan, ennyi volt benne.

Kvázi ellenpéldaként Lisztes a Werder Bremen színeiben (2001-2005: 92 meccs, 8 gól) villan egyet: alapjátékosa a 2004-ben bajnokká és kupagyőztessé avanzsáló egyletnek; még akkor is, ha a sikerévad zárószakaszában súlyos térdsérülése miatt nem lép már fel.

A sztorinak - elvileg - itt van vége. De nem.

Lisztes Krisztián, aki szerencsétlenségére az elmúlt négy évet szűnni nem akaró térdproblémákkal és sikertelen csapatkeresési kísérletekkel töltötte, "tárgyalásokat kezdett" az amortizálódott FTC-vel, hogy aztán a sajtó erre specializálódott része orrhangon röpítsen világgá ilyesfajta információkat: "A Fradinak nem kell Lisztes"; "Tovább tartanak a tárgyalások, ám az álláspontok nem közeledtek egymáshoz"; "Az FTC megalázó összeget ajánlott a korábbi közönségkedvencnek"; "Lisztest nem hívták vissza, pedig legalább ennyit megérdemelne"; "Lisztes: tudnék még segíteni a Fradinak"; "Közeledtek az álláspontok"; "A középpályással, aki bejelentkezett a Honvéd B csapatához, az utolsó pillanatban megegyezett az FTC."

Így most az van, hogy egy négy éve hasztalan próbálkozó, harmincegy éves, ám érdemei okán feltételeket szabó szimplafutballista vagy megmutatja, vagy nem mutatja meg a Baktalórántháza ellen.

Olyan ez, mint egy harmadosztályú NDK-filmparódia nyugdíjhoz közeli büfészínészekkel. És nagyjából tényleg.