A spanyol kupából már a nyolcaddöntőben kiesett, miután kettős vereséget mért rá a Mallorca; a BL legjobb tizenhat csapata között ugyan esélyesebbnek tetszik az AS Románál, ám az előny az olasz együttesnél van (2-1); míg a bajnokságban a Barcelona két pontra megközelítette a királyinak csak a neve és a múltja alapján minősíthető gárdát.

Pedig a "Barca" sincs csúcsformában, sőt... A katalán együttesnek kilenc olyan mérkőzése volt az idei tizenháromból, amelyen maximum egy gólt szerzett. Eto'o úgy vezeti (6 góllal) a vörös-kékek házi mesterlövészlistáját 2008-ban, hogy hetekig hiányzott a csapatból, hiszen az Afrika Kupán szerepelt Kamerun válogatottjában. Az a tizenhárom meccs és az a hat gól egyébként mindenre (bajnokság, kupa, BL) vonatkozik, s ezeken összesen 22 gólt ért a madridiak örök riválisa. Nyolcat a múlt héten - Glasgow-ban, illetve a Primera Division sereghajtója, a Levante ellen - rámolt be, azaz idáig kiváltképp keserves volt a helyzet...

De feltámadtak a katalán remények, mert a Barcelona - ha nem nyűgözte is le a publikumot, valamint az európai futballközvéleményt - egyszer sem kapott ki az idén, miközben a Real Madrid többször vesztett (6 alkalommal), mint ahányszor nyert (5). A bajnokságban háromszor maradt alul - kisebbnél kisebb csapatokkal, az Almeriával, a Betisszel, valamint a Getaféval szemben -, s ehhez járult a roppant szimpla mallorcai "dupla" meg a római vereség. Ráadásul a Madrid sem szórja a gólokat; a Valladolidot ugyan 7-0-ra kitömte, de további tíz találkozóján együttvéve tizenkétszer zörgette meg a hálót. (Raul és Van Nistelrooy szerény négy-négy góllal áll a szerzői lista élén.) Mindez egyenes következménye annak, hogy már régóta oda a madridi művészet, s bár a Schuster-féle Real Madrid offenzívabb a Capello-éra fehér garnitúrájánál, a dinamika nem helyettesítheti - legföljebb kiegészíthetné - a magával ragadó technikát, a finom kombinációkat, a fantáziagazdagságot.

Hogy a folytatásban mivel kell számolni, az nem tudható, vagyis a kalkuláció egyelőre terjedjen csak odáig, hogy Robben 36, Pepe (egy brazil, aki nem kellett Brazíliának...) 30, Sneijder 27 millió euróba került; e három labdarúgó a múlt nyári átigazolási időszak második, negyedik és ötödik legdrágább futballistája volt Európában. A Drenthéért kifizetett 14, valamint a Heinzéért leszurkolt 12 millió ehhez képest bagatell, ám e két játékosra nagyjából akkora szüksége volt a Real Madridnak, mint Higuainra, Gagóra, Saviolára vagy a tartalékból felhozott Miguel Torresra. (Egyebek közt utóbbi felfedezése miatt adták el Cicinhót 9 millióért az AS Romának.) A legkevesebb, ami mondható, hogy az argentin-holland légió nem igazán - vagy egyáltalán nem - vált be, a német Metzelder szerződtetése sem említhető a sikersztorik között, a Fluminensétől vásárolt ifjú brazil Marcelo pedig pillanatnyilag olyan messze van honfitárs elődjétől, Roberto Carlostól, mint Madrid Rio de Janeirótól.

A Barcelona viszont már nincs távol a Real Madridtól, ezzel együtt Calderon tekintete még felderülhet, elvégre - a súlyosbodó terhek dacára - a "királyiak" elnyerhetik a bajnoki címet és a BL-trófeát is. Temetni tehát túlzás lenne; már amennyiben eltekintünk attól, hogy a klasszikus madridi futballtól fájdalmas búcsút kellett venni. Ám ha mind a bajnokságban, mind az első számú európai klubtornán hoppon marad a csapat... Akkor nagyon sokan emlegetik majd föl, hogy az a "százhúszas tempó" sehova sem vezet.

Nem mindegy, büszke fehér-e az ember, vagy csupán sápadt az arca...

Raul, Madrid: térden a Getafe ellen (is)