Amőbabúcsú

Csütörtöki bejelentés: lemondott az Alapítvány a Modern Baloldalért kuratóriumi elnöki tisztségéről Horváth Lóránt, mert nem kapott segítséget a társaság pénzügyeinek rendezéséhez. A hónapok óta vergődő Amőba mozgalom financiális szálait az MSZP pénztárnoka kötheti el.

"Már a kiindulópont is hibás volt" - véli a szocialista pártvezetés egyik bennfentes tagja az Amőba mozgalommal kapcsolatban. Az Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) eredetileg Gyurcsány Ferenc és tanácsadói körének ötlete volt, célja a szocialisták által nehezebben megszólítható fiatalság mozgósítása, megnyerése. Az alapítványt 2005-ben Gyurcsány Ferenc, Hiller István akkori pártelnök és Lendvai Ildikó frakcióvezető hívta életre, fejenként százezer-százezer forint befizetésével. Állítólag többen figyelmeztették is a miniszterelnököt, hogy a szocialisták ifjúsági szervezete, a Fiatal Baloldal (FiB) mellett mozgalmat szervezni nem túlságosan szerencsés, különösen nem párton kívül. Az Amőbához számos FiB-es csatlakozott egyébként, de az online regisztrációt (bizonyára tréfaként vagy információgyűjtésből) a Fidelitas több aktivistája is kitöltötte, ahogyan számos, a nyugdíjas kor közelében járó szimpatizáns is. Az amoba.hu honlapon lévő közösségépítő játék sokakat vonzott, az induláskor több ezer tagja volt a programnak. Talán a gyurcsányi lendület vagy az értékes nyeremények (az első győztes egy autót kapott) voltak vonzók, de tény: az Amőba a kezdetekben sikert ért el.

A klubhálózat gazdasági hátterét a Bázis Holding Zrt. lett volna hivatott biztosítani, a céget harmincmillió forintos alaptőkével hozták létre; de úgy tudni, a szocialista körök és támogató magánszemélyek további több mint százmillióval erősítették meg a vállalkozást. Azt már jó előre közölték, hogy párttól független kezdeményezésről van szó, a befolyásolhatóság elkerülése érdekében pedig legföljebb egymillió forintos támogatásokat fogadnak el. A vállalkozás tizenötmillió forintot költött az Amőba kezdeti kampányára, a kuratóriumi vezetés tájékoztatása szerint első éves költségvetésük 56 millió forint volt. Az alaptétel szerint az Amőba otthonául szolgáló Bázis klubokat (diszkók, kávézók) béreltek Debrecenben, Szolnokon, Miskolcon, Pécsett és Budapesten, ezek bevételeit visszaforgatva tudták volna biztosítani az alapítvány és a mozgalom működését. 2005-ben tízmilliós veszteséget könyveltek el, de 2006-ban a cégcsoport már 54 millió forintos adózás előtti nyereséget produkált.

A lendület azonban elfogyott.

Az amoba.hu honlap egyetlen, igazán olvasott része a miniszterelnöki blog maradt; a kormányfő fontos bejelentéseket is ezen a fórumon tett meg. (A miniszterelnök internetes naplója egyébként a kapcsolat.hu oldalra költözik.)

A cég 2006-ban közel 300 milliós hitelt vett fel a klubhálózat-fejlesztésre a Magyar Fejlesztési Banktól. Egy közbenső terv szerint irodahotelt létesítettek volna olyan vidéki vállalkozók számára, akik a fővárosban tárgyalnak. A terv azonban nem vált be. Gyurcsány Ferenc a megnyert választások után az Amőba felé sem nézett. Egyesek úgy vélik, hogy az elmúlt másfél év intenzív kormányzati munkája miatt egyébként is elfoglalt miniszterelnök számára kevésbé fontos a mozgalom, ráadásul az érdemben nem is működött.

Az Amőba tavaly ősszel megvált a Bázis Holdingban birtokolt részvényeitől. A 30 millió forintos csomagot 93 millió forintért vette meg a cég kisebbségi részvényese, a programot irányító Horváth Lóránt. Horváth - aki a mozgalom kezdetekor tízmillió forint saját tőkével támogatta az indulást - üzleti titokra hivatkozva nem indokolta a magas vételárat. Egyes - meg nem erősített - források szerint minderre azért volt szükség, mert az induláskor beadott százmilliót vissza kellett fizetni. Tény, hogy végül Horváth is megvált a Bázis Holdingtól, az új tulajdonos Egri Tamás, a Horizont Zrt. egyik kistulajdonosa lett, amiből többen arra következtetnek, hogy Puch Lászlónak, az MSZP pénztárnokának kell "takarítania" az Amőba után; a Horizont Zrt.-t ugyanis többen Puch-közeli cégként tartják számon. Állítólag az Amőba-Bázis mintegy százmilliós hiánnyal küzd, márpedig ezt az összeget rendezni kell ahhoz, hogy a programot le lehessen zárni.

Horváth Lóránt a Népszabadság megkeresésére azt mondta: a kuratórium felhatalmazása szükséges ahhoz, hogy az alapítvány gazdasági helyzetéről tájékoztatást adjon.

Megerősítette, hogy kuratóriumi elnöki posztjáról azért mondott le, mert hosszú ideje érezhető volt a szocialista párt és a kormányfő elfordulása az Amőbától, ugyanakkor az alapítvány pénzügyeinek rendezéséhez nem kapott kellő segítséget. Horváth egyébként nem tagja az MSZP-nek.

Az Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) kuratóriuma jelenleg mindössze kéttagú. Egyikük dr. Molnár Csaba országgyűlési képviselő, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, a másik Honti Pál üzletember, aki a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Altus Rt. felügyelőbizottságában töltött be korábban szerepet.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.