Széles pálya: nyolc sáv beton

Irányonként három-három forgalmi és egy leállósáv - fejlesztése után az M0-ás déli szektora lesz a legszélesebb hazai autópálya. A beruházás költségét hozzávetőleg 80 milliárd forintra becsülik, kivitelezőinek kiválasztása a startlövésre vár.

Nagy teherbírású betonburkolattal bővítené 2011 végéig az M0-ást Biatorbágytól Gyálig a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. Az M1-es és az 51-es főút között már meglévő autóút mellé 23,2 kilométeren fél autópálya, onnan az M5-ösig hét kilométer teljes szélességű új autópálya épül. A nyolc sáv széles új sztráda terveit még rajzolják, és az utolsó építési engedélyek is hamarosan megszületnek, a beruházáshoz szükséges területek kisajátítása már csaknem teljes egészében lezárult. A Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (KöZOP) kiemelt projekt finanszírozása azonban első körben a költségvetésre marad: az európai uniós támogatási kérelmet ugyanis a kormány még nem nyújtotta be Brüsszelben.

Várhatóan három vagy négy szakaszra bontva írja ki az idén az M0-ás bővítésének közbeszerzési eljárását a NIF. A tervek szerint májusban elsőként az M1-es és Diósd közti 9,3 kilométeres pályaszakasz kivitelezői tenderét hirdetik meg. A pályázat győztesének legkésőbb az év végén kellene belevágnia az előzetes kalkulációk szerint mintegy 16 milliárd forintba kerülő beruházásba. Az új betonburkolatú sávok az M0-ás meglévő bal pályája mellett vezetnek majd. Építésük során új hidakkal, le-, illetve felhajtósávokkal egészül ki az M0-ás és az M1-es, illetve a körgyűrű és az M7-es csomópontja.

Az M0-ás második pályája a Diósdtól Nagytétényig vezető három kilométeren már épül. A körgyűrű három új sávja itt az M6-os Érdi-tető és M0-ás közti fővárosi bevezető szakaszának részeként készül el. Az összesen 37,8 milliárd forintos beruházást az ígéretek szerint a Vegyépszer augusztus végére fejezi be.

Az M0-ás bővítésénél a legnagyobb falat az M6-os autópálya becsatlakozása és az 51-es számú főút közti mintegy 11 kilométer hosszú, három forgalmi és egy leállósávos gyorsforgalmi út kivitelezésének pályázata lesz. Közbeszerzési eljárásának felhívását a NIF előreláthatólag ősszel jelenteti majd meg. A beruházás költségét elsősorban a szakaszhoz tartozó két nagy és drága Duna-híd - a hárosi, illetve a soroksári autópályahíd - megépítése miatt mintegy 47 milliárd forintra becsülik. A további hét kisebb hidat is magába foglaló pályaszakasz kivitelezését és forgalomba helyezését ugyanakkor bonyolítja az is, hogy a nagytétényi Barackos után az M0-ás új pályája a bal helyett a jobb oldalon épül tovább.

Előreláthatólag az M6-os és az 51-es főút közötti beruházás részeként hirdetik majd meg az M0-ás XXII. kerületi, Növény utcai kapcsolatának megépítését. Az alig egy kilométer hosszú, kétszer egy forgalmi sávos út a számítások szerint 3,3 milliárd forintba kerül majd. Viszonylagos drágaságát indokolja, hogy négy csomópontja közül egy külön szintű lesz, és az út felüljáróval keresztezi majd a 6-os főutat és a murakeresztúri vasúti fővonalat.

A NIF az M0-ás déli szektorában a meglévő pálya M5-ösig vezető utolsó öt kilométerét nem szélesíti: a szakaszt a fejlesztések befejezése után az 51-es főúthoz kapcsolják. Ezzel szemben az M0-ás és az 51-es csomópontjától teljesen új, kétszer háromsávos autópálya épül az M5-ös és az M0-ás gyáli csomópontjáig. Ami azzal az előnnyel jár, hogy az M0-ás déli szektorából az autósok az M5-ös érintése, azaz kerülő nélkül juthatnak el a fővárost elkerülő körgyűrű vecsési szakaszára.

A mintegy hét kilométeres új autópálya tervei még módosításra várnak. A szakaszt ugyanis eredetileg csupán kétszer kétsávosra tervezték. A gazdasági tárca azonban a közelmúltban irányonként háromsávos kiépítésről határozott. Az ehhez szükséges engedélyek beszerzése pedig még nem zárult le. Így egyelőre arra sincs végleges válasz: a gyáli átkötés megépítése mennyibe kerül majd. Mindenesetre becslések szerint építésének költsége 10-12 milliárd forint lehet.

Az M1-es és az 51-es főút között már meglévő autóút mellé 23,2 kilométeren fél autópálya, onnan az M5-ösig hét kilométer teljes szélességű új autópálya épül.

A tervek szerint májusban elsőként az M1-es és Diósd közti pályaszakasz kivitelezői tenderét hirdetik meg.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.