
Soros György Népszabadság - Teknõs Miklós
A magyar származású amerikai befektetési bankár a Der Standard osztrák lapnak kifejtette, hogy az utóbbi években alapvető, a "piaci fundamentalizmusra" visszavezethető tévedések határozták meg a politikát.
Hibás felfogásnak nevezte, hogy a pénzpiacok működése egyensúlyozó szerepet tölt be.
"A helyzet sokkal súlyosabb, mint bármelyik, a második világháború óta bekövetkezett pénzügyi válság idején" - fejtette ki véleményét a tőzsdeguru, hozzátéve, hogy valójában igen összetett jelenségről van szó.
A George Bush amerikai elnök által körvonalazott, 130-140 milliárd dolláros gazdasági ösztönző csomagról azt mondta, hogy nem sokat vár tőle. Szerinte az Egyesült Államokat recesszió fenyegeti, amely Európára is kihatással lesz.
"Meglepő, hogy ezt csak kevesen ismerik fel" - vélekedett.
A nemzetközi hírű bankár egy pódiumbeszélgetés alkalmából járt Bécsben, ahol kifejtette, hogy Európának aktívabb szerepet kellene vállalnia a világ dolgainak intézésében, ami fordítva is igaz: a világnak is nagyobb szüksége van Európa vezetői képességeire.
Szerinte az amerikai külpolitika azzal, hogy érdekei érvényre juttatása érdekében elsősorban a katonai beavatkozásra helyezte a hangsúlyt a nemzetközi színtéren, önmagát hozta szorult helyzetbe, és korlátozta az Egyesült Államok irányító pozícióját.
"A közeljövőben meg fog változni ez a cselekvési irány. Az európaiaknak most nem szabad Amerika-ellenes beállítottságot felvenniük, sokkal inkább arra kell törekedniük, hogy globális szerepet vállaljanak" - mondta.
Mélyrepülésben a tőzsdék egész Európában
A milánói tőzsde két vezető indexének vesztesége meghaladta hétfőn délutánra egy időre a 4,6 százalékot is. Milánóban a tőzsdemutatók a jelentések szerint elsősorban a frankfurti DAX drámai esését követően süllyedtek mélyre, bár később a veszteség erős 3 százalékosra mérséklődött. A frankfurti DAX-30 maga majdnem 6 százalékot vesztett, Londonban az FTSE-100-as 3,8 százalékkal, Párizsban a CAC-40 4,9 százalékkal maradt el a pénteki zárótól.
Az európai jelentések elsősorban a pénzügyi részvények súlyos árfolyamveszteségeit emelik ki. Az UniCredit árfolyamának zuhanása például Milánóban meghaladta a 6 százalékot is, Párizsban a Société Générale 8 százalék körül olcsóbbodott, miután a francia nagybankról már pénteken elterjedt, hogy keveset tartalékolt volna az amerikai nem elsőrendű jelzálogpapírok okozta kockázatra.
De a nagy iparvállalati részvényeket sem kímélte az árvesztés. A vezető olasz tőzsdén az Eni olajipari részvény délutánra 4,8 százalékkal olcsóbbodott.
Erre az időre a madridi tőzsde vezető indexei is alaposan alámerültek: az IBEX35 vesztesége kora délután 4,54 százalék volt, korábban ennél mélyebben is járt.
Madridban a nagy olajipari cég, a Repsol árfolyama vezette egy idei a vesztesek sorát, de nem maradt el tőle a Banco Santander süllyedésének mértéke sem, amely egy időre elérte a 6,1 százalékot.
A befektetők a korábban jól teljesítő, például a megújuló energiaforrásokban érdekelt cégek részvényeitől is szabadultak: az Iberdrola Renovables árvesztesége 9,1 százalékot is elért, a Gamesa is több mint 6 százalékkal olcsóbbodott.
Portugáliában a PSI 20 vesztesége 4,08 százalékos volt délután. A madridi tőzsdét leképezve itt is a pénzintézeti és az energiavállalati részvények húzták mélyre leginkább a tőzsdeindexeket: a BCP bank részvényének esése 7,6 százalékot ért el, a Banco BPI-é 6,55 százalékot. A jelentések szerint a magyarországi infrastrukturális fejlesztésekben érdekelt Mota Engil építőipari csoport részvény is 4,76 százalékkal olcsóbbodott.
Az athéni tőzsde már a kezdet kezdetén 4 százalékot esett, nem volt olyan szektor, amelynek részvényei megúszták volna a nagy veszteségeket. Az ASE vezető tőzsdeindex vesztesége idővel 6 százalékosra nőtt, és egyes vállalati részvények kétszámjegyű százalékos veszteségeket könyvelhettek el. A bankrészvények árfolyamvesztesége 6-7,5 százalék között volt. Az ország vezető távközlési vállalatának árfolyama 5,8 százaléknyit esett.
Hétfő délután az amszterdami tőzsde AEX mutatója 4,13 százalékos, a brüsszeli BEL-20 mutató 4,35 százalékos, a koppenhágai tőzsde KFX indexe 4,09 százalékos, a Helsinki tőzsde HEX indexe 3,48 százalékos veszteségben volt.
(forrás: MTI)
|