Blicc over: siker vagy kudarc a BKV behajtási akciója?

A több mint tízmilliárd forintos pótdíjkinnlevőségből összesen mintegy 80 milliót szedett be a BKV az október közepén kezdődött Blicc over kampánya során, amelyet elsősorban a nem fizetők számának visszaszorítása, de főként a tartozások rendezése érdekében indított a cég.

Ez utóbbira akciót is hirdettek: 20 százalékot elengedtek annak, aki hajlandó volt kiegyenlíteni a számláját, vagyis kifizetni az elmúlt öt évben felhalmozott büntetést. A felhívás részleteiről összesen nyolcezer adós érdeklődött a BKV telefonos információján, s több mint öt és fél ezren ki is fizették a tartozásukat. Ők nemcsak a tartozástól, hanem egy esetleges bírósági eljárástól is megmenekültek. A kampány 36 napja alatt a legnagyobb befizetés meghaladta a 735 ezer forintot, a legkisebb kiegyenlített tartozás pedig 6485 forint volt. Az akcióra a cég 8 millió forintot fordított.

Ez utóbbit a bevételhez képest aránytalanul soknak tartja Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának tagja, aki vizsgálatot kezdeményez az ügyben. Az eljárás célja - mondta -, hogy kiderüljön, valójában mennyit is költött a kampányra a szolgáltató, s pontosan milyen eredményt hozott az akció. Szerinte ugyanis ez az akció egyike volt a BKV legnagyobb kudarcainak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a bliccelés elleni harc folytatódik, a még kinnlevő adósságállományt külső jogi, követeléskezelő cégek fogják behajtani egy közbeszerzési pályázat után.(N. H. E.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.