Az igazi meghökkenésre azonban várnunk kellett mostanáig, mert a napokban kiderült, hogy Tasnádi Péter, Pécs polgármestere valóban koldusgépeket akar felállítani városa utcáin. A szocialista polgármester ugyanis elhatározta: megszabadítja városát a koldusoktól, s mindezt oly módon teszi, hogy a baranyai megyeszékhely utcáin gépkoldusokat állít fel. A polgármester szerint a pécsiek majd ezekbe az automatákba szórják a koldusoknak szánt érméket, s a gép nyugtát ad az adományokról. Később a masinákban összegyűlt pénzt, meg az abból vásárolt élelmet és ruhát egy szociális szervezet szétosztja a rászorulóknak. Ha aztán a kéregetők továbbra is zaklatják az adakozó szívűeket, akkor azok széttárják karjukat, és ennyit mondanak: testvérem, bedobtam már a neked szánt pénzt a bádogkoldusba, nézd, itt van róla a blokk.

Tasnádi pár hete koldustémában már interpellált a parlamentben a szociális miniszterhez. Akkor még nem rukkolt elő automatájával, csak arról beszélt, hogy a jogszabályok nem adnak megoldást a koldusok elleni fellépésre. Ezért Pécs első embere javasolta, induljon kampány a koldulás ellen. A kampányban hiteles emberek győzködnék híveiket, hogy ne a koldusoknak, hanem a koldusokról gondoskodó szervezeteknek adjanak pénzt.

Ez az ötlet fejlődött tovább, s immár megjelent a szervezet és az adakozó közé hidat verő masina. Na már most: érdemes végiggondolni, hogy a gép megjelenése, és az abba gyűjtött javak szétosztása valóban kiszorítja-e Pécs (vagy bármely város) utcáiról a koldusokat? Ugyan, miért tenné? A szociális szervezetek ma is osztanak a rászorulóknak pénzt, ruhát és élelmet, s ezekből jut a koldusoknak is, ők mégis kéregetnek. Egyrészt, mert így többhöz jutnak, másrészt, mert ehhez értenek. Ennek a - fogalmazzunk így - munkának is vannak amatőrjei és profijai. Kívülállóként ítélhetjük e tevékenységet megalázónak, ettől még vannak örömei és bánatai. Számtalan változata létezik a kéregetésnek: az egyik koldus szótlanul ül kalapja mögött, a másik megrázó történettel szegi utunkat, a harmadik testi fogyatékosságát feltárva kér segítséget, a negyedik a parkolóban ugrik autónkhoz, az ötödik a bankautomatánál kelt nyomasztó érzést bennünk.

Valószínű, hogy tevékenységükkel csak akkor hagynának fel, ha roppant kemény jogszabályokkal lépnének fel ellenük, vagy ha bőségesen gondoskodna róluk a társadalom. Az első megoldás alkotmányosan aggályos, a másodikhoz nem vagyunk elég gazdagok. S ugye, azt senki sem gondolja, hogy azért kevés a társadalom pénze a koldusokra, mert nincs elég adománygyűjtő automatánk. Az meg végképp naiv elképzelés, hogy a - sűrűn feltételezett, de alig bizonyított - koldusmaffia megszüntethető az automatákkal. Ha létezik egy maffia, ami a szerencsétlen embereket akaratuk ellenére koldulni kényszeríti, akkor ennek a bűnszervezetnek az igényeit nem lehet kielégíteni kenyérrel, párizsival és használt ruhával.

Miről szól hát - az amúgy szociológusi végzettséggel bíró - Tasnádi Péter elképzelése? Szociológusi jártasságról aligha, inkább politikusiról. Tasnádi javallata jól beleillik abba az ötletsorba, amivel politikusaink folyvást - a koldusgépnél jóval nagyobb tétekben is - ostromolnak minket. Hogy az ötletről már születésekor kiderül életképtelensége, az nem számít. A lényeg az ötlet maga. Hisz akinek ötlete van, az maga is van.