Ők emiatt kirekednek az élményközösségből, s idegen osztályokba lökik be őket megbélyegzett koloncként. Ez nem is törvényes, nem is emberséges. De nem az iskolák tehetnek róla, és nem az ő szégyenük. A kormány szégyene, ha éppen arra nem jut pénz, amit a legfontosabbnak deklarál.

A kormány helyesen deklarál, de nem aszerint osztja a pénzt. Az iskola arra való, hogy összeépítse a társadalmat. Közelebb hozza egymáshoz a különböző hagyományokkal, lehetőségekkel, képességekkel, kulturális örökséggel, előítéletekkel, szokásokkal érkező gyerekeket, s egymást elviselni, megérteni, egymással együttműködni képes, közös élményekkel összehangolt polgárok közösséggé növelje őket. A jövőnk, a magyar társadalom minősége szempontjából döntő kérdés, hogy az iskola erre mennyire képes. A mai magyar iskola alig.

Ha ez az egyik legfontosabb közfeladat, márpedig ez, akkor nem lehet éppen innen elcsoportosítani a közpénzeket. A hátrányos helyzetű gyerekek legnagyobb hátránya éppen a kulturális szegénység. Az, hogy kimarad az életükből, miként szüleik és környezetük életéből is kimaradt, az utazás, a múzeum, a színház, a világlátás. Pontosan az, amiért az iskola ma pénzt kér tőlük, amire éppen az ő családjukban van legkevésbé pénz, s amire éppen az ő környezetükben elfogadott legkevésbé költeni. S ahol több az ilyen gyerek, ott általában szegényebb az önkormányzat, és távolabb is van minden, ahová a gyerekeknek el kellene jutniuk.

Az integráció kulcsa az élményközösség. Az pedig sokkal intenzívebben alakul a tanórán iskolán kívül, mint belül. Ha ebből az élményközösségből éppen azok maradnak ki, akiket leginkább integrálni kellene, akkor az integráció az ellentétébe fordul, szegregáció lesz belőle. Összefoglalva: az iskolán kívüli közös élmények is az egyenlőtlenségeket növelik és a szegregációt szolgálják, ha a szülőkkel vagy az önkormányzatokkal finanszíroztatják őket. Ha azt akarjuk szolgálni velük, ami a funkciójuk, és nem az ellenkezőjét, akkor nemcsak az iskola pedagógiai programjába, hanem a költségvetésébe is be kell építeni őket, mégpedig valahogy úgy, hogy a rávaló pántlikázott pénzként röpüljön át az önkormányzatokon. És lehetőleg számolják bele a pedagógusok munkájának és idejének az értékét, mert így is éppen eleget robotolnak ingyen, ha komolyan veszik a dolgukat. A pusztító szegregációs folyamatokat nem lehet olcsón elintézhető adminisztratív szabályozással föltartóztatni, bár azok nélkül se!

Spórolni kivétel nélkül mindenen kell, de az irracionális takarékoskodás a racionálist is hitelteleníti. Éppen azért kell racionálisan spórolni, hogy ne kelljen irracionálisan. Azért nem szabad pénzt költeni arra, amire nem érdemes, hogy jusson arra, amire fontos. Többek között azért kell hideg fejjel, mindenféle érzelmekkel és ellenállással dacolva dönteni arról, hol érdemes intézményt, épületet fenntartani, hol nem, mert ha a könnyebb ellenállás irányában haladunk, akkor éppen az iskola legfontosabb társadalmi funkcióit fogjuk elsorvasztani.