Az Unió elmeszelte a Lex VW-t
A határozat a szakértők szerint befolyásolja majd a 31 százalékban a Porsche tulajdonában lévő VW csoport tulajdonosi szerkezetét. Ugyanakkor a bírósági döntés támogatást nyújt majd az Európai Bizottság törekvésének, annak, hogy a bizottság leszámoljon az aranyrészvények rendszerével, és azzal, hogy a kormányzatok a tőzsdén jegyzett cégek esetében stratégiai részt tartsanak maguknál.
A luxembourgi döntés bejelentése után mind a Volkswagen, mind pedig a Porsche jegyzése emelkedett.
Az Európai Bizottság fordult az uniós bíróságához az úgynevezett VW-törvény megkérdőjelezésével, azzal érvelve, hogy az a szavazati jogokra megszabott, illetve az igazgatótanácsi helyek számának korlátozásával akadályozza a tőke szabad áramlását az EU-ban.
(MTI)