Mindenkinek van igazsága
Gyurcsány Ferenc mindenekelőtt leszögezte, szerinte igenis van dolguk a politikusoknak a történelemmel. De természetesen nem abban az értelemben, hogy a politikusoknak kellene megírniuk azt. Ki kell alakítani viszont egyfajta viszonyt a múlt eseményeihez, ami segít megmutatni, "kik vagyunk, mi magunk" - fogalmazott. Arról is beszélt még, hogy egyes politikusok sajnálatos módon a történelmet használják fel eszközként arra, hogy annak mutassák magukat, amik lenni szeretnének. Ezért folyton csipegetnek a tények között, és retusálnak is itt-ott a múlton.
1956-ra rátérve a kormányfő úgy vélekedett: a történészi megítélés a lényeget illetően meglehetősen egységes. Részletkérdésekben vannak ugyan viták és kétségtelenül léteznek fehér foltok is, de az 51 évvel ezelőtti események helyét és szerepét a magyar történelemben a szakma igen hasonlóan értékeli. A kibékíthetetlennek tűnő közéleti viták ezért - vonta le a következtetést Gyurcsány - sokkal inkább a máról és a belpolitikai küzdelmekről szólnak.
Gyurcsány három típusát nevesítette ezeknek a konfliktusoknak. Szerinte a nézetkülönbségeket elsőként is az okozza, hogy sokan összekeverik a megélt, személyes '56-ot a forradalom távlatosabban nézett perspektívájával. Hiszen ahány ember, annyi '56 (Gyurcsány Wittner Máriát és Havas Szófiát hozta fel példaként ennek illusztrálására) -, de ettől még '56 helye a magyar progresszióban nem kérdőjelezhető meg. Gyurcsány szerint a kérdés az, hogy elég érett-e az ország arra, hogy elfogadja, mindenkinek van valami igazsága. Még akkor is, ha ezek az igazságok olykor "konfrontálódnak az általános képpel".
A második nagy töréspont a kormányfő szerint a "mi lett volna, ha", illetve (bár ezt így nem mondta ki, de egyértelműen utalt rá) a "mit is akartak az 56-osok" kérdése. Gyurcsány szerint evidens, hogy '56 nem antikommunista, hanem szocialista reformmozgalomként indult, amelyben aztán fokozatosan jelentek meg a polgári demokratizálódás igényei. Vagyis az "eredeti szándék" valójában folyamatosan változott. Ezért oly könnyű mindkét olvasatra érveket találni.
A harmadik töréspont, hogy kik is voltak '56 szimbolikus kulcsfigurái. Úgy látja, a baloldal szerint Nagy Imre és Bibó István. Ezzel szemben a másik véglet Sólyom László álláspontja - folytatta a miniszterelnök. Az államfő szerint ugyanis '56-nak, ellentétben 1848-cal, egyáltalán nincsenek is konkrét szimbolikus alakjai. A "köztes" jobboldali álláspont szerint Mindszenty József volna e központi szereplő, az "óvatosabbak" viszont a pesti srácokban találtak ilyen idolokra (Gyurcsány meglepő módon az MDF-et sorolta ide).
A miniszterelnök végezetül elmondta: ezek a feszültségek addig élnek még velünk, amíg Nagy Imre dicsőséges 11 napját és a Kádár-korszak utólag megszépülő, és sokaknak kedves 33 évét nem tudjuk kettéválasztani a fejekben. A kormányfő sokadszor is leszögezte befejezésképp; Kádár és Nagy Imre öröksége közül az utóbbit tartja folytatandónak a magyar baloldal számára.
