"Palóc Pompeji" új látnivalókkal

Tegnap megnyílt az ipolytarnóci őslábnyomos terület új látogatóközpontja. Az eseményen Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter érdeklődésünkre elmondta: két éven belül visszaállítják a természetvédelmi őrök hálózatát.

A világörökségi címre pályázó nógrádi geológiai park fejlesztéseire hazai és uniós forrásokból - a regionális operatív program keretében - összesen 418 millió forintot költött a Bükki Nemzeti Park igazgatósága. A látogatóközpont elé kiállítottak öt olyan nyolcmillió éves mocsári ciprust, amelyet a bükkábrányi lignitbányában találtak nemrég. A legsérülékenyebb fát pedig az oktatóközpont zárt terében mutatják be Ipolytarnócon.

A "palóc Pompejiként" emlegetett, 510 hektárnyi védett park érdekessége, hogy 23 millió évvel ezelőtt a területét vulkáni hamu temette be - megőrizve ezáltal a patakmedrekben, vízfolyások mentén madarak és emlősállatok lábnyomait. Az ősvilági élet nyomait az 1800-as évek közepétől kutatják Ipolytarnócon. A terület legnagyobb látványossága az a megkövesedett ősfenyő, amely valaha elérhette a 100 méteres magasságot, a kerülete a nyolc métert, s amelyet sokáig a Borókás-árok hídjaként is használták. A terület hatvan éve természetvédelmi oltalom alatt áll, látogatóinak száma évente mintegy 25 ezer.

Az ipolytarnóci őslábnyomos területet az Európa Tanács Európa-diplomával tüntette ki, s rajta van a világörökségi díjra pályázók listáján is. Új látogatóközpontja az egykori óriásfenyőt formázza, fűtését a föld hőenergiájával és napkollektorokkal biztosítják. A fogadóépületben interaktív nyomolvasásra és egyéb, informatikai eszközökkel biztosított ismeretszerzésre nyílik lehetőség. Az őslábnyomos területen egy olyan vetítőtermet is kialakítottak, ahol a vulkánkitörést háromdimenziós filmekkel és mozgótalajjal érzékeltetik.

Az avatóünnepségen Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter hangsúlyozta: szeretnék növelni a nemzeti parkok látogatottságát. A tárca célja az, hogy családi programok kedvelt célpontja legyen az egyre több látványosságot kínáló nemzeti parkok felkeresése. Fodor Gábor azt ígérte: két éven belül viszszaállítják a korábban leépített zöld járőrök - a természetvédelmi őrök - hálózatát. Ez azt jelenti, hogy az elképzelések szerint országosan összesen 450 természetvédelmi őrt állítanak munkába 2009 végéig: feladatuk a természetrongálások megakadályozása lesz. Ennek megvalósulása érdekében a látogatókísérők számát is növelik.

Nem csak felújították a látogatóközpontot, a 8 millió éves mocsári ciprusokat is Ipolytarnócra szállították
Nem csak felújították a látogatóközpontot, a 8 millió éves mocsári ciprusokat is Ipolytarnócra szállították
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.