Rabbinak született
Nem csoda, hogy jól bírja: még csak most ünnepli 85. születésnapját.
- Kis türelmet kérek - igazgatja nagy műgonddal nyakkendőjét és zakóját -, de otthon mindig szóvá teszik, ha egy fotón valami rosszul áll rajtam. Nekem nem annyira fontos az öltözködés. A lányom időnként benyúl a szekrénybe, kivesz egy kabátot, és közli velem, hogy nem hordhatom többet, mert kopott. Szerintem semmi baja annak a kabátnak, de mit csináljak. Merek én ellenkezni?
Schweitzer József 1922. október 13-án született Veszprémben. Csecsemő volt, amikor elveszítette édesanyját: apja soha nem nősült újra. Rabbi nagypapája zsidó tudományokra és héber nyelvre tanította, jogász apja - lelkes híve az 1848-as szabadságharcnak - a magyar történelem és irodalom nagyjaival ismertette meg.
A család közben Budapestre költözött, az elemi iskolát már a fővárosban kezdte.
- Mikor határozta el, hogy rabbinak tanul?
- Vallásos nevelést kaptam, én ebbe születtem bele. Számomra az volt a természetes állapot, hogy a zsidó vallás előírásai szerint éljük az életünket. Édesapám úgy látta jónak, ha rabbi leszek, és bennem fel sem merült, hogy ne az legyek.
1940-ben érettségizett, majd jelentkezett a rabbiképzőbe. Az antiszemita propaganda, a jogfosztó törvények és rendeletek sora, a más országokból érkező riasztó hírek ellenére kevesen akarták elhinni, hogy a magyarországi zsidóságot a fizikai megsemmisítés fenyegeti. Aztán jött 1944 tavasza, a német megszállás: a zsidó lakosságot a magyar állam hathatós közreműködésével kirabolták és gettókba zárták. Nem sokkal később kezdetét vette a tervszerű, nagyipari méreteket öltő népirtás.
Schweitzer József rokonságából nagyon kevesen maradtak életben. Édesapja az akkor különálló városnak számító Újpesten lakott. Onnan hurcolták el Auschwitzba, tizenhétezer újpestivel együtt. Hozzátartozói közül többen a munkaszolgálat során pusztultak el, és voltak, akiket a nyilasok gyilkoltak meg.
A rabbiképzősök - bár a hatóságok ezt nem minden esetben tartották be - korábban felmentést kaptak a munkaszolgálat alól. A nyilas hatalomátvétel után már nem volt menekvés. Schweitzer József bujkálni próbált, de elfogták, és a "gyűjtőhelyként" működő Dohány utcai zsinagógába vitték. Onnan egy munkaszolgálatos századdal a Dunántúlra került. November végén több társával együtt engedélyt kért, hogy hazamenjen téli ruháért. A parancsnok rendes ember volt. Tudta, hogy nem fognak visszatérni, mégis elengedte őket.
Nagynénjénél, egy "védett házban" keresett menedéket. A nyilasok nem sokat törődtek a diplomáciai oltalommal, napirenden voltak a razziák és a vérengzések. Csapkodott körülötte a halál, de neki szerencséje volt. Megúszta.
Több mint hatvan év telt el. Az idős professzor, a tudós rabbi a könnyeivel küzd, elcsuklik a hangja:
- Elképzelni se lehet, milyen az... Milyen érzés abban a tudatban élni, hogy mindenfajta következmény nélkül bármelyik pillanatban, bárki agyonlőheti az embert...
Történt, ami történt, hite nem rendült meg.
- A hitlerizmus pusztítása - mondja - elsősorban azt a kérdést vetette fel Európában, hogy hol az ember.
- Ugyanígy meg lehet kérdezni azt is: hol volt az Isten?
- Sokan megkérdezték már, és sokan próbáltak feleletet találni. Én nem tudok válaszolni. Csak azt tudom, hogy a keresztes háborúk óta a zsidó történelem tele volt üldöztetéssel, a zsidó vallási életet mégis mindig sikerült folytatni. Ártatlanokra nem szabad haragudnunk, a rettenetet nem szabad elfelejtenünk. Ha nincs is válaszunk minden kérdésre, tovább kell adnunk azt, ami a Szentírásból ered: az emberek közötti békességes együttélés gondolatát.
A háború befejezése után rabbivá avatták, az országban a "népi demokrácia" évtizedei következtek. Schweitzer Józsefnek a kezdetekkor még voltak illúziói:
- Azzal a várakozással fordultam az új rendszer felé, hogy végre beköszönt a jogegyenlőség és a szabadság korszaka. Így is indult, aztán tudjuk, mi lett belőle. A diktatúra mindenkivel szemben diktatúraként viselkedett.
A fővárosból Pécsre költözött, ahol több mint harminc évig rabbiként teljesített szolgálatot. A baranyai megyeszékhelyen ismerte meg feleségét, máig hűséges társát. Két gyerekük született.
Lassan már annak is harminc éve, hogy Pécsről viszszatelepült Budapestre. A rabbiképző vezetőjeként és országos főrabbiként ment nyugdíjba, több egyetem díszdoktorává választotta, Göncz Árpád és Mádl Ferenc köztársasági elnöktől is elismerést kapott.
Amíg egészsége engedte, rabbiként is rendszeresen hódolt kedvenc sportjainak: teniszezett, úszott. És nagyokat sétált. Egy idő óta inkább csak hangversenyekre jár a feleségével, az olvasás mellett ez a legfőbb szórakozása. (Van még valami. Szereti a finom ételeket, de pszt, maradjon titok, mert - magyarázza - egy nyugállományú főrabbihoz nem illenek ilyen fiatalos hóbortok.)
Schweitzer József gondolkodás nélkül sorolja, milyen erények jellemzik a jó rabbit:
- Ne erőszakosan, de határozottan képviselje azt a vallásos világnézetet, amely a zsidó élet fundamentumát jelenti. Ahol és akin tud, ha kérik, segítsen. Igyekezzék, amenynyire lehet, a zsidó ifjúságot a zsidó erkölcs és intellektualitás befogadására nevelni. Jól megjegyeztem azt a mondatot, ami egyébként egy keresztény hitszónoktól való: igehirdetéskor az egyik kezedben a Biblia legyen, a másik kezedben az aznapi újság. Érvényes ez a rabbikra is. Nyilvánvaló, hogy nem a bulvársajtóra meg a szenzációhajhászására gondolok, hanem arra, hogy naprakésznek kell lenni. A rabbiknak az adott kor etikai vagy a zsidóságot érintő problémáit a Szentírás és a zsidó tanítás mérlegére helyezve kell tárgyalniuk.
- A mai Magyarországon nagy vita folyik arról, hogy komoly veszélyt jelent-e a szélsőjobboldal. Kinek van igaza?
- Rabbiként olyan magyar - zsidó és nem zsidó - emberekkel tartom a kapcsolatot, akiktől távol állnak az antiszemita, szélsőséges nézetek. Az árpádsávos zászlók és azok a jelképek, amelyek újra előkerültek, engem egyértelműen a nyilas időkre emlékeztetnek, de arról, hogy ennek milyen a társadalmi fogadtatása, nincs személyes tapasztalatom. Abban viszont biztos vagyok, hogy a szélsőjobboldali veszélyt nem szabad lebecsülni. Soha nem szabad lebecsülni.
