A Pál utcai fiúk szoborcsoportját avatták fel a VIII. kerületben

A Pál utcai fiúk című regény einstand jelenetét ábrázolja Szanyi Péter ötalakos szoborcsoportja, amelyet pénteken avattak fel a VIII. kerületi Práter utcában Budapesten.

A szobrászművész alkotása, amelyen Nemecsek és két társa golyózik, a Pásztor fivérek pedig néhány lépés távolságból fenyegetően nézik őket, a Práter utcai iskola épületének egyik kiszögellésében áll.

A bronzból öntött kompozíciót a Molnár-regény megjelenésének századik évfordulója alkalmából avatták fel.

Szanyi Péter elmondta: a pályázatban megadott három helyszín közül azért választotta a Práter utcai iskola előtti kis teret, mert ez kínálta a legmegfelelőbb helyszínt a regény egyik legfontosabb jelenetéhez.

A kompozíció kialakításakor a tekintetek és a mozdulatok által akarta érzékeltetni a feszültséget, és többször is megnézte a regényből készült Fábri-filmet a kor felidézése miatt.

Elmondta: archaizálni akart a golyózó fiúk által hanyagul a földre dobott, bőrövvel átkötött tankönyvekkel, Nemecsek kiskalapjával, gombos cipőjével, társa matrózruhájával és a girardi kalappal, de kortalanná is kívánta tenni az alkotást a Pásztor fivérek által viselt térdnadrággal, bő farmerrel és a hosszú ujjúra rávett rövid ujjú pólóval. "Mások számára se egy panoptikum legyen, hanem egy élő kép" - fogalmazott a művész, aki a főváros által a múlt év elején hirdetett pályázaton nyerte el a szoboralkotás lehetőségét.

A szoborcsoport mögött, az iskola falán olvasható a regény azon részlete, amikor Nemecsek meséli el az einstand történetét: "Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: 'Te, ezeknek tetszik a mi golyónk' - és még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: 'Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz'" - kezdődik a falon olvasható részlet.

"Ha felidézik a regény cselekményét, rájönnek, hogy sok tekintetben a világ nem változott" - mondta Horváth Csaba főpolgármester-helyettes.

"Ezt a legjobban azon lehet lemérni, hogy ma ki kihez szeretne hasonlítani: Nemecsekhez, Bokához, Csónakoshoz, inkább Gerébhez vagy éppen a Pásztorokhoz" - fogalmazott, hozzátéve, "naponta eszünkbe kell, hogy jusson a Pál utcai fiúk kis hőseinek példája, erőfeszítése, hogy a város szerethető, élhető, gyermek- és grundbarát maradhasson."

A főpolgármester-helyettes kiemelte, hogy az alkotás olyan hősöknek állít emléket, akiket soha nem fog kikezdeni a történelem és az idő.

Csécsei Béla VIII. kerületi polgármester felhívta a figyelmet, hogy hamarosan a regény egyik központi helyszínét, a Molnár Ferenc által megálmodott grundot avatják fel a Tömő utca 4. szám alatt.

A szoborcsoportot térfigyelő kamerával és éjszakai megvilágítással is óvják.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.