Megegyezés hajnali háromkor
Ezzel 55 milliárd dolláros kötelezettségvállalást vezetnek ki a vállalati könyvekből, ami a cégvezetés szerint jelentősen javítani fogja a versenyképességet a legnagyobb vetélytársakkal, a Toyotával és a Hondával szemben. Egyes vélemények szerint ez volt a feltétele annak, hogy a GM tartósan az Egyesült Államokban tartsa meghatározó gyártókapacitásait.
A megállapodás része egy egyelőre meg nem nevezett összegű kifizetés az UAW tagjai számára, illetve a munkahelyek biztonságára adott garancia. Utóbbira azért volt szükség, mert a GM a közeljövőben 30 ezer észak-amerikai dolgozójától készül megválni. Egyes hírek szerint az UAW elfogadta a kétlépcsős bértarifát is, amelynek értelmében az újonnan belépő dolgozók többé nem kapják meg a régiek által kiharcolt, viszonylag magas szintű fizetést. A szakszervezet 31 év után hirdetett általános sztrájkot, de a jelek szerint az alku során mégis a GM-nek sikerült több eredeti elképzelését érvényesítenie. Az egyezségről előbb az UAW vezetése, majd tagsága szavaz. Az alap létrehozását, majd szabályzatát több lépcsőben kell engedélyeztetni a GM-en belül, illetve az amerikai Értékpapír és Tőzsdebizottságnál. Az UAW várhatóan heteken belül megkezdi a tárgyalást valamelyik másik nagy amerikai autógyárral. A Ford és Chrysler összesen szintén nagyjából a GM-mel megegyező mértékű, jelenlegi és volt dolgozóival kapcsolatos kötelezettséget görget.