Szerintem a fölháborító az, hogy jobb sorsra érdemes publicista szerecsenmosdatásra vállalkozik és eközben emberek becsületébe gázol, csúsztat és adatokat hamisít meg. Varró Szilviának ugyanis szinte egyetlen érve sem igaz.

Írása szerint először azt állítottam, hogy a vállelakadás ritka, majd a Kollégiummal egyeztetve (?) megváltoztattam a véleményemet. Ez az állítás azon kívül, hogy tisztességtelen, jelzi, hogy nem is értette meg, amit olvasott.

Nem igaz, hogy azt nyilatkoztam a Népszabadságban, hogy nagyon ritka a vállelakadás. Idézem: „Viszont ami tény: évente rengeteg ilyen esettel találkozunk, de egy-két kivétellel mindig lehet az említett módszerekkel segíteni - fogalmazott Csákány doktor.”

Ez lenne a ritka eset? Ami ritka, az az, hogy az eset halállal végződik. Telefonon nyilatkoztam, az újságírónak felolvastam a tankönyvet, ő ebből rövidített, most idézem a tankönyvet szó szerint: „A vállak elakadásának előfordulása 2-5/1000 szülés, de 4000 g felett 1-2 százalékban, 4500 g felett pedig 10 százalékban fordul elő.

Ha a kitolási szak 1 óránál hosszabb, és a magzat súlya a 4500 g-t meghaladja, a vállak a szülésnél 35 százalékban akadnak el, a magzati mortalitás a 30 százalékot is elérheti.”  (Papp Zoltán: A szülészet tankönyve, 295. old)

Az újságíró mindezt erősen rövidítve írta le, ebből lett az öt eset. Magyarországon évente közel százezer szülés van, azaz 200-500 vállelakadás. Halálozás is előfordul, de nem igaz, hogy nincs következménye. Bizony van, és az esetek nagy részében rendőrségi nyomozás, polgári perek következnek, ezekről a sajtó is beszámol.

Geréb Ágnes, a szülés.hu-n leírja az esetet, tehát elég pontos értesüléseket lehetett szerezni ahhoz, hogy véleményt lehessen nyilvánítani, különösen azután, hogy a szülést végül is befejező osztály vezetője elmondta, nem történt gátmetszés, pedig a vállelakadás kezelésének első szabálya: „Ha addig nem volt gátmetszés, gátmetszést kell végezni!”

Mivel Geréb semmilyen eljárásról nem tett említést a saját leírásában, és a gátmetszésről biztosan lehetett tudni, hogy elmaradt, a szakmai hiba napnál világosabb. Csak az csavarhatja a szót, aki elvtelenül a hibázót védi.

Miközben engem vádol becstelenséggel, névtelenül meg is dicsér, hiszen úgyszintén én voltam „a kollégium egyik tagja”, aki elismerte, hogy az otthonszülés alacsony kockázatú terhesség esetén nem veszélyesebb, mint a kórházi.

A szerzőnek mindenesetre nem tűnt fel, hogy az előbb ledorongolt doktort dicséri, és az sem, hogy a műsorban nem amerikai adatokra hivatkoztam, hanem egy svájci vizsgálatra. Az USA-ban ugyanis a legutóbbi adatok szerint az otthonszülés esetén kétszer gyakoribb a magzati halálozás, mint a kórházban. Igaz, az esetek feldolgozása nem teljes, és feltehető, hogy nem tartották be mindig a szelekciós kritériumokat.

Varró a holland adatokat is célzatosan alkalmazza: igaz, hogy az otthonszülések aránya jelenleg 30 százalék körül van, de húsz évvel ezelőtt még 70 százalék volt! Azaz a világ egyetlen helyén, ahol az otthonszülés nem periférikus jelenség, még ott is csökken az otthonszülés aránya.

Ugyanakkor nem igaz, hogy az anyai halálozás Hollandiában alacsonyabb, mint Magyarországon, bár az igaz, hogy az úgynevezett perinatális halálozás (nem pedig magzati, mert az más) alacsonyabb. A fő oka ennek az, hogy ritkább a koraszülés, aminek főként szociális okai vannak, és semmi köze az otthonszüléshez.

A tervezett otthonszülések aránya a világ egyetlen más helyén sem haladja meg a 3 százalékot. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy az otthonszülés mozgatórugója általában a medikalizációtól való félelem, a nyugodt, beavatkozásoktól mentes szülés vágya.

Bár ezek a szempontok is érvényesülnek, az esetek nagy részében az otthonszülést anyagi érdekek mozgatják. A legtöbb helyen (USA, Anglia, Hollandia!) az otthonszülés lényegesen kisebb anyagi terhet ró a családra, mint a kórházi!

Az otthonszülést az egészségügyi törvény nem tiltja, csak azt tiltja, hogy az anya veszélyeztesse magzata egészségét. A szakma álláspontja az, hogy otthoni körülmények között ma Magyarországon csak nagyon kivételes esetben biztosítható az, hogy ez a törvényi igény megvalósulhasson, ezért ellenezzük az otthonszülést.

Egy valamiben egyetértek Varró Szilviával: rendezni kellene a dolgokat. Magyarországon ahhoz, hogy fagylaltot árulhassak, vagy nyilvános vécét nyithassak, az ÁNTSZ engedélye kell, és ha nincs, megbüntetnek. A szülésvezetéshez, ami orvosi tevékenység, úgy látszik, nem kell engedély.

A hazai szülészetek minden egyes szülészeti eseményt a törvényes előírásoknak engedelmeskedve jelentenek. Geréb állítólag háromezer szüléséről egyetlen jelentés sem készült. A hazai szülészeteken törvényi előírás a dokumentáció vezetése, ebben percre pontosan rögzíteni kell a lezajlott eseményeket, a tevékenységeket, az abban részt vevők nevét.

Regisztrátumokat kell készíteni és ezeket 15 évig tárolni. Bármely esemény esetén a jogászok ízekre szedik ezeket a dokumentumokat, és már a dokumentáció hiányossága is elmarasztalást von maga után, milliós kifizetésekre ítélve biztosítót, kórházat, orvosokat.

Ugyanakkor Geréb megengedheti magának, hogy engedély nélkül, a kötelező jelentések elmulasztásával és ellenőrzött dokumentáció nélkül végezze tevékenységét. Erre nincs magyarázat, pedig telefonbeszélgetésünkkor, amikor Varró, mielőtt még megrágalmazott volna, információkat kért és kapott tőlem, ezt is megtudhatta. Ezt valahogy nem tartotta fontosnak cikkében közölni. A jogállamiság nem fontos.

Ezek azok a dolgok, amiket rendezni kell, és ez nem a Kollégium feladata, ez államigazgatási kérdés.

Van a Kollégiumnak is feladata, leírni, melyek azok a szakmai, szülészeti körülmények, melyek kizárnak egyeseket az otthonszülés köréből, melyeknél a szülés kockázata meghaladja a minimálist. Geréb ismeri ezeket, hiszen az őáltala vezetett alapítvány fordította le és terjesztette országszerte, viszont éppen ő az, aki ezeket nem tartja be.

Mint ebben az esetben is. Ez vezetett (részben) a tragédiához.
Remélem, hogy a szükségtelenül bekövetkezett tragédia által felkavart állóvíz a dolgok rendezéséhez vezet.

A szerző orvos

Varró Szilvia viszontválasza

Csákány György doktor belebonyolódik saját magába: az RTL Klubnak a tragédia másnapján nyilatkozta, hogy ritka a vállelakadás, és évente átlagosan öt baba hal bele.

A Népszabadságnak már teljesen mást mondott. Ha nem jól vették át a szavait, helyreigazítást kérhetett volna - én az ő nyilatkozatait hasonlítottam össze.

De a lényegre. Sajátosnak tartom, hogy miközben kórházban is előfordulnak tragikus esetek, az ottani kollégákat csak a legritkább esetben (leginkább: soha) nem kritizálják széles nyilvánosság előtt. És igazuk van: elsősorban nem a közvélemény dolga eldönteni, hogy etikus-e a kérésre elvégzett császár, a százezer feletti tarifa, vagy a karácsony, húsvét, meg Gyertyaszentelő Boldogasszony előtti szülésmegindítás.

Ráadásul itt van még a Magyar Orvosi Kamara nyomasztó Etikai Kódexe, miszerint: „Amennyiben a rádió, televízió, sajtó más orvos magatartásáról, tevékenységéről, hibáiról stb. nyilatkozatot kér, a nyilatkozatot adó nem minősítheti a feltételezett szakmai hibát vagy etikai vétséget a vizsgálat lezárása előtt.”

Dicséretes, hogy az urak ezt mindeddig betartották. De honnan a kettős mérce az otthonszüléseket kísérő Geréb doktor esetében? A meghalt kisbaba és édesanyja tragédiája számos kérdést felvet az otthonszüléssel, és egyáltalán: a szüléssel kapcsolatban. De nem saját etikai kódexüket tapossák-e sárba az esetről tuti információkkal bíró doktorok?  Nem jár-e az ártatlanság vélelme az otthonszülést végző orvos-bábának - még ha a kamara ellenzi is az otthonszülést?

Tény, hogy Hollandiában egyre kevesebb az otthonszülés; csak épp míg Magyarországon szinte minden harmadik nő császárral hozza világra gyermekét (kinek is kényelmes ez?), addig Hollandiában minden harmadik nő otthon szül.

Az amerikai otthonszülésre vonatkozó vizsgálat tényleg biztonságosabbnak ítélte a kórházi szüléseket, csakhogy a kutatók a nem tervezett, tehát váratlanul meginduló szüléseket is ideszámították. A tervezett otthonszülésről ugyanis csak egészséges nő, magzat, megfelelő körülmények (kórház közelsége, higiénés viszonyok), szakképzett bába jelenléte esetén mondható el, hogy ugyanannyira biztonságos, mint a kórházi szülés (ugyanolyan halálozási arány, kevesebb beavatkozás).

Ezt már Magyarországon is kevés orvos vitatja; közülük muszáj megemlékeznünk Schleffer Ödön főorvosról, aki pár napja azt mondta: az újszülöttnek még nincs tudata, ezért mellékesek a körülmények. Akad-e nő, aki az ő kezei közé szülné gyermekét?

De ez a vita mindezeknél többről szól. Arról: megválaszthatja-e egy nő, hol érzi magát biztonságban. Ha a kórházban bízik, feltehetően csak ott engedi el magát. Van számos kórház, ahol az orvosok nem előre írják be, mikor szülessen a gyerek, és a nő nem alárendelt, a doki parancsait passzívan követő szülőmasina.

Ettől azonban még lehetnek asszonyok, akik úgy vélik, nekik és kisbabájuknak az a jó, ha életük legintimebb és legmegrázóbb pillanatát a meghitt, számukra érzelmi biztonságot jelentő közegben - otthon hozzák világra.

Legyen hozzá joguk.