Az alapítás óta második, jelenlegi tulajdonos Fodor Mária tiszteli a hagyományt. Nem keresztelte át saját nevére a vendéglőt, s az ünnepi meghívón ott van az alapító házaspár fotója is. Igaz, Somlaiékhoz szoros kapcsolat fűzte: a nej, a névadó Ilona távoli rokona, Somlai Mihály pedig első felesége halála után a Fodor lányok mostohaapja lett.

Ötven évvel ezelőtt magyar menekültek százai járták Bécs utcáit, beilleszkedést, de közben hazai emlékeket, ízeket keresve. Ezt az igényt ismerte fel egy dunai hajó vendéglőjét működtető Somlai Mihály és felesége, Ilona. A belvárosi vendéglő, ahol elérhető áron igazi, pesti házi kosztot kínáltak - ingyen kenyérrel a leveshez - hamar népszerű lett. Mivel Somlai megtartotta a hajóéttermet, az Ilona Stüberlt felesége gondjaira bízta, akinek '67-es halála után a vendéglőt bérlőknek adták át.

A hetvenes évek végén Fodor Máriát a sors testvérével és édesanyjával együtt - aki akkor már Somlai második felesége volt - Bécsbe sodorta. Mária nem volt boldog a gimnáziumban, abba is hagyta, elment inkább kávéházi felszolgálónak. Nemsokára Somlai - már mostohaapaként, és bérlőivel elégedetlen tulajdonosként - felajánlotta neki: ha megszerzi a képesítést, övé a vendéglő. Mária szárnyakat kapott, leérettségizett, három év alatt letette az összes vizsgát. Rémült időhúzás következett, de a jugoszláv bérlők olyan rosszul vitték az ügyeket, hogy kisebb merészségnek tűnt bizalmat adni a fiatal hölgynek, mint várni, hogy az Ilona Stüberl tönkremenjen.

Somlai még életében meggyőződhetett róla, hogy jó döntést hozott, halála után pedig kiderült, hogy Máriának nemcsak a munkatársak kiválasztásához van érzéke, nemcsak a gazdálkodást, a menü összeállítását tanulta meg, hanem veleszületett tehetsége van az emberekhez, szeret és tud figyelni rájuk. Bebizonyosodott: nem árt, ha egy vendéglő nemcsak kifogástalan ételeket kínál jó áron, hanem mindezt baráti csevegéssel is megtoldja. Manapság - tanúsítja a 350 törzsvendég is - messze földről járnak ide "beszélgetni". Türelmesen kivárják, ha valaki elszólítja a csinos tulajdonost, vagy maga is felkapja a tálcát. Kicsit hazajárnak. Persze nem hátrány a jóízű székelykáposzta, vagy a máig Ilona névre keresztelt túrós-lekváros palacsinta sem. Menü nincs, helyette napokra időzített fogásokat kínálnak: a vendég tudja, hogy csütörtökön például garantáltan kap rakott krumplit, amolyan igazit. A napi ajánlat szokása sem változott évtizedek óta, a vendéglő berendezése viszont annál inkább: kalocsaival terítenek, paprikafüzér van a díszek között, a fekete táblán az éppen ajánlott magyar borkülönlegesség, még Unicum is van.

Mária mindent tud a vendéglátásról, olyan fortélyokat is, miként lehet kijárni magyar személyzetének a nehezen megszerezhető munkavállalási engedélyt, vagy hogyan védekezhet a konkurenciával szemben, amely a belvárosi, a Grabenre merőleges utcában is ott van. Hajnalban piacra jár, éjszaka a levelezést, a rendeléseket intézi, de nem bánja. Bírja, és vendégei szeretete többszörösen kárpótolja. 2005-ben ő lett Bécs legkedveltebb vendéglőse, és ezzel együtt - már másodszor - a vendégek szavazatai alapján az I. kerület kedvenc vendéglőse címet is elnyerte.

A jubileumi estre legalább kétszer anynyian jöttek, mint amire számítottak. A helyprobléma azonban megoldódott: az Ilona Stüberl erre az alkalomra "beköltözött" a szép, belvárosi ház udvarára. Jókedvű társaság ünnepelte az ötvenéves vendéglőt és tulajdonosát, osztrákok, magyarok együtt élvezték a nagyszerű cigányzenét és a "terülj, terülj asztalkámat". Mária tőle szokatlan elfogódottsággal, könnyeivel küszködve fogadta a gratulációkat, hallgatta a csak neki húzott nótát, hogy aztán újra eltűnjön "intézkedni". Másnap pedig az Ilona Stüberl úgy folytatta életét, ahogyan 50 éve minden áldott nap.

Az Ilona Stüberl születésnapi fogadásán közel hétszázan vettek részt. A vendégkönyv bejegyzései szerint ezt a napot sokáig emlegetik még a törzsvendégek.