"Benne vagyunk a lekvárban"

Egy móri ingatlan értékesítésének körülményeiről szóló, a város polgármestere és jegyzője közötti beszélgetést rögzítő hangfelvételt tett közzé az ATV Friderikusz Most című műsora hétfőn este; az érintettek az adás előtt írásban közölték, hogy nem járulnak hozzá a felvétel nyilvánosságra hozatalához.

A műsorban bejátszott felvétel szerint Fenyves Péter polgármesternek (Fidesz-KDNP-MDF-Kisgazda Polgári Egyesület-Vállalkozó Pártja, Mór Város Jövőjéért Egyesület) Tanárki Gábor jegyző az ingatlanértékesítés kapcsán azt mondta: a tíz hektáros földet "törvénytelenül, bagóért" adták el.
   
"Benne vagyunk a lekvárban, mert, ha ez bíróság elé kerül, akkor ráb...unk, te is, meg én is, erre most" - fogalmazott.
   
A műsorvezető Friderikusz Sándor szerint a titokban készült felvétel augusztus 29-én a móri önkormányzat képviselő-testületi ülésének szünetében készült, miután ismertették, hogy a Fejér Megyei Főügyészség az ügyben nagyobb vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt nyomozást rendelt el.
   
Friderikusz Sándor az ügy előzményeit ismertetve elmondta: 2007. március 30-án  a város önkormányzatának képviselő-testülete ingatlanértékesítésről határozott, amely szerint a tíz hektáros földet a korábbi bérlőnek bruttó 622.560 forintért eladja.
   
Több képviselő kifogásolta - a többi között - azt, hogy az eladási ár jelentősen eltér a helyi aktuális piaci értéktől.
   
Egy képviselő júliusban törvényességi felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az illetékes közigazgatási hivatalhoz és a városi ügyészségnél ismeretlen tettes által elkövetett gondatlanság, hűtlen kezelés, valamint csalás kísérlete bűncselekmény elkövetése miatt tett feljelentést.
   
Eközben a bírósághoz keresetett nyújtott be az az ajánlattevő, aki lényegesen magasabb áron kívánta megvenni az ingatlant. Azt kérte a bíróságtól: állapítsa meg az adásvételi szerződés hatálytalanságát.
   
Később a korábbi bérlő önszántából elállt a már megkötött adásvételi szerződéstől.
   
Mint a műsorvezető ismertette: augusztus 7-én a polgármester rendkívüli ülést hívott össze, hogy képviselő-testület tárgyalja meg az értékesítésről szóló határozat visszavonását.
   
A polgármester és a jegyző az adás előtt faxot küldött Friderikusz Sándornak, amelyet felolvasott a műsorban. A város vezetői azt írták, hogy úgy tudják: a képviselőtestület augusztus 29-i zárt üléséről készített hivatalos hangfelvétel egyes részeit kívánják sugározni, amelyek "önmagukban, kiragadva a szövegkörnyezetből, alkalmasak lehetnek a város vezetésében résztvevő személyek becsületének csorbítására, estleges valós tények, valótlan színben történő feltüntetésére".
   
Hangsúlyozták, hogy a hangfelvétel nyilvánosságra hozatala jogszabályba ütközik. Egy esetleges engedély nélküli sugárzás rágalmazás, hivatali visszaélés törvényi tényállását is megvalósítja, ezért nem járulnak a nyilvánosságra hozatalhoz - szögezték le.
   
Hétfő este az MTI-nek többszöri megkeresésre sem sikerült elérnie a polgármestert, hogy megkérdezze a történtekről.

MTI

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.