- Minden megnyilvánulásunknak van valamilyen rendje. Azt is mondjuk, hogy rend a lelke mindennek. A gondolatainknak, a tárgyaknak az asztalon, a háznak, a szobának, a parknak, a városnak, a temetésnek, az ünnepnek mind van valamilyen rendje. Az érzelmeinknek van-e rendje? Egyáltalán szükség van-e arra, hogy rend legyen az emóciók világában?

- Rend mindenütt, mindenben van, de ez nem zárja ki, hogy ugyanott és ugyanakkor ne lenne rendetlenség is. Ez sem annyira a rend hiánya, mint inkább a kiegészítője, más megjelenési formája. A rend teljes hiánya a káosz, és nem a rendetlenség. Az érzelmeinkben lévő rend vagy rendetlenség vetül ki a tárgyi világra. Mondjuk, a városmajori parknak gyönyörű rendje van, de ezt nem mindenki tartja meg. Szétverik a padokat vagy szétdobálják a szemetet. Azt hiszem, hogy épp a lényegre tapintott rá, amikor azt kérdezte, hogy az érzelmeinkben van-e rend. Nos, az érzelmeinkben és a gondolatainkban is van rend és rendetlenség. Ez vagy egyenesen vetül ki a tárgyi világra, vagy ha nehezen tudok rendet teremteni az érzelmeimben, megpróbálok a tárgyi világban feszes rendet tartani. Kapaszkodóvá válik ez a fajta külső rend.

- Netán a belső rendetlenség kompenzálásáról van szó?

- Igen.

- Jól látom-e azt, hogy ha bennünk nincs rend, akkor a világban sincs? Vagyis, ha bennem káosz uralkodik, akkor a világ is kaotikus? Vagy ennél sokkal bonyolultabb a helyzet?

– Ha bennünk nagy feszítő erők munkálkodnak, s ezek a kaotikusság határáig taszítanak – ritkán vagyunk egészen kaotikusak –, akkor magunkban sem tudunk rendet teremteni. De hát rendetlenség van az átmeneti korszakokban is. Amikor az egyik rendből kialakul egy másik rend, akkor a régi rendet kezdjük elhagyni, s az új még nem alakult ki.

– Ez, gondolom, kire-kire másként hat. Másként reagál az ilyen átmenetekre az autonóm típusú ember és másként a konformista. A szuverén ember kevésbé szereti a rendet, mint a beletörődő, a megalkuvó.

– Igen, tudniillik a nagyon merev rendet azok tartják meg, akik nem tudnak mit kezdeni a nagyobb szabadsággal. Ők nem tudnak mit kezdeni a lét elviselhetetlen könnyűségével. Minél merevebb a rend, annál inkább megnehezíti az életet. Segíti is, persze, mert szabályok közé szorítja, de el is merevíti azt. Minél lazább, oldottabb egy rend – erre az autonóm személyiségek képesek –, annál jobban élhetünk. A primitívséghez egy merevebb, primitív rend tartozik.

– Éltünk mi már diktatúrában, amelyre a rendpártiság volt a jellemző. Sokszor halljuk ma is azt, hogy bezzeg akkor rend volt.

– Kétségtelen, hogy az átmenetnek enyhe káosza van. Vagy egy diktatúra visz át bennünket a maga törvénytelen, nagyon kemény, gyakran életellenes eszközeivel egy másik rendbe. Vagy a maga könnyedségével, időnként káoszával a szabad választás révén lépünk át oda. Az utóbbi esetében, tehát amikor szabad a választás a különböző rendszerek között, többfajta igazság van, és ezekkel együtt enyhe rendetlenség keletkezik. Most is benne vagyunk az átalakulásban, az eddig meg nem szokott szabadságban.

– És eközben zavarban is vagyunk. Nehéz dolog a szabadság, meg szebb is, mert választani ugyan jó és szép dolog, de nehezebb is, mert a döntéshez felelősség kell.

– A frissen jött szabadsággal még nem tudunk jól élni.

– A költővel szólva, jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet.

– Ha majd legalább negyven éve lesz már nálunk is szabadság, akkor jobban tudunk vele élni. Ez majd érvényes lesz arra, hogy miként viselkedem mondjuk a parlamentben és az utcán. A boltban és a munkahelyemen és a konyhámban. Mert a szabadsággal vele jár, hogy ütköznek egymással a különböző szabadságok. Nem tanultuk még meg az ütközések szabályait.

– A fenenagy szabadságban jóval nehezebb eligazodni.

– Bizony, milyen könnyű volt a diktatúrában – és milyen rossz is volt. Milyen nehéz a szabadságban – és milyen jó is benne. A negatívumok mellett a diktatúrában is ott vannak a pozitívumok.

– Miközben jól tudjuk, hogy a rendpárti diktatúrában meglehetősen nagy a káosz, mondjuk az ellátás vagy a munkaszervezés terén.

– Igaza van, mert a renddel tényleg együtt jár egyfajta rendetlenség is. A fő baj azonban az, hogy a diktatúra rendje életidegen, irányított rend volt, amely alig-alig törődött magával az élettel, annak sokszínűségével, az emberi jó érzéssel. A diktatúra rendje életidegen és felülről vezényelten merev volt, és való igaz, amit maga is mondott, vagyis hogy bizonyos esetekben fellépett a káosz.

– Milyen akkor a jó, az igazi rend, amelyre sokan vágyunk?

– Az a jó rend, ha mondjuk a tárgyak elhelyezése vagy egy osztály megszervezése nem a merev rend szabályai szerint történik. Amikor ez nem a merev rendet, hanem az életet szolgálja. A jó rend lényegi és formai is. A formai a kivetült, a látható rend. A lényegi rend a tartalomra, a célokra vonatkozó kérdésekre ad választ. Ha a rend nem jól szolgál, akkor az öncélú, önmagát szolgálja. Ha az emberekben nincs igazi belső rend, akkor az merev, formai rendet szül, ami – mint már mondtam – csak kapaszkodó. Már beszéltünk ezzel kapcsolatban arról, hogy csak az autonóm személyiségek képesek a jó rendre. A rendetlenség az, ha lényegi és formai rendetlenség van. A diktatúrákban is az történt, hogy mereven akartak valamit megtartani, amiből már épp a lényeg tűnt el. A jó rendetlenség pedig az, ha lényegi rend van, a tárgyak jól szolgálják a célt, de nincs merevség. Ez a külső szemlélő számára persze rendetlenségnek tűnhet.

– Ez az az eset, amikor azt szoktuk mondani, hogy nehogy rendet csináljatok az asztalomon, mert akkor biztos nem találok meg semmit?

– Ez az az eset, igen. A férjem íróasztalán ötven éve így szoktam rendet tartani, hogy miután letörlöm a port, a tárgyakat eredeti helyükre, ugyanoda teszem vissza. Még akkor is, ha én esetleg úgy gondolom, hogy így nincs rend. Mert az ő rendje meg az én rendem esetleg más. Azért hiszem azt, hogy az ő asztalán így nincs rend, mert nincs formai rend. Az ő asztalán, az ő szempontjából viszont igenis rend van, tartalmi rend. Így tehát azt mondhatjuk, hogy van jó rendetlenség: tartalmi rend és formai lazaság. Az illető tudja, hogy mi hol van, a kívülálló nem. A rossz rend az, ha lényegi, tartalmi rendetlenség van, noha látszatra, formailag rend van. Ilyenek szoktak lenni a diktatúrákban.

– Miért olyan nehéz kérdés éppen a rend szempontjából a demokrácia?

– Azért nagyon nehéz a demokrácia, mert mindenkinek van még egy plusz, egyéni rendképzete. Vagyis, hogy én miben, milyen rendben, oldott vagy merev rendben érzem jól magam. Már részben érintettük, hogy ha egy autonóm személyiség merev rendformába kerül bele, akkor nagyon szenved. Emigrál, neurotikus vagy alkoholista lesz.

– Vagy mindhárom.

– Igen. A rossz és az idegen rend rontja, destruálja a személyiséget. Nagyon nehéz megtalálni a harmóniát a saját rendem és a másik rendje között országosan, intézményesen és a családban. Ehhez járul még a belénk épült archaikus rend – mondjuk az aszimmetria vagy a szimmetria szeretete. Mutasd meg a lakásod rendjét, megmondom, ki vagy. A fiók vagy a női táska rendje már a titkok kertje. Ez a rész már a tudattalanomat is érinti. Éppen ezért fiókba, zsebbe betekinteni, turkálni bűn. Ez már az intimszférát érinti. Nem szeretjük azt sem, ha valaki a gondolataink rendjét akarja kifürkészni. Nem szeretjük, ha valaki illetéktelen kutatja a tekintetünket. Nem szeretjük, ha a vesénkbe látnak. És ez így van jól.

Pogonyi Lajos

---

POLCZ ALAINE
író, pszichológus

1922-ben született Kolozsvárott.
Az ELTE BTK-n végzett 1949-ben.
Felnőtt elmebetegekkel folytatott művészetterápiát, majd gyerek-ideggondozóban játékdiagnosztikával foglalkozott, játékteszteket dolgozott ki.
A SOTE II. számú gyermekklinikáján a súlyos beteg, haldokló gyermekek pszichológusa volt.
A Magyar Hospice Alapítvány elnöke.