A problémafelvetés egyetemes, de A csapda esetében Nenad Teofilovic azonos című regénye szolgáltatta az alapot: a 2002-ben megjelent mű számos vitát gerjesztett Szerbiában. Srdan Vucinic kritikus szerint a könyv kommersz volt, ha úgy tetszik, túlzó és hiteltelen, de - immár rádiójáték formában - művészi szintre fejlesztette Srdan Koljevic és Melina Pota Koljevic. A férj és feleség közötti munkamegosztás egyértelmű volt: a férfi karaktereket Srdan dolgozta ki, a nők dialógusait Melina írta meg. A rádiójáték sikere után kereste meg őket Srdan Golubovic rendező, és felkérte őket a forgatókönyv megírására.

A csapda előzetese

- Bár Teofilovic regénye Szerbiához kapcsolódik, biztosak voltunk benne, hogy a történet Kelet-Közép-Európa bármely országában játszódhatna, ahol épp komplex társadalmi átalakulás zajlik - mondta a budapesti filmpremieren lapunknak Srdan Koljevic. Egészen pontosan a volt szocialista blokkban, ahol a középosztály teljesen széthullott, egyesek nagyon gazdagok lettek, de a többség elszegényedett. Amikor azonban A csapda stábja a berlini filmfesztiválon turnézott a filmmel, szembesültek azzal, hogy Nyugaton is értik. Elmagyarázták nekik, hogy ott csak a számok nagyobbak. Míg a filmben körülbelül 30 ezer euró okoz tragédiát, a jóléti államban elég hozzáadni az összeghez egy nullát.

Az eredeti regény a Bűn és bűnhődés egyfajta balkáni változata. Srdan elmondása szerint amit hozzátettek, az az antik drámák mai megfelelője lenne. És a mai szerb társadalom pont alkalmas egy morális példabeszéd közegéül. Ahogy Srdan fogalmaz, minél nagyobb a káosz a társadalomban, annál jobban, erősebben ihleti meg a művészeket.

Bár roppant meggyőző az alkotók álláspontja, miszerint A csapda erkölcsi mondanivalója mindenhol érthető, erősködöm, hogy mindennek Szerbiában valami egyedi hatása is lehet, hiszen nem is olyan régen még háborúzott az ország.

- Hét-nyolc évvel Milosevic után már megváltozott a helyzet, de az emberek sokáig emlékezni fognak az akkori viszonyokra. Öt évvel ezelőtt gyakoriak voltak az ilyen utcai gyilkosságok, A csapda is körülbelül akkor játszódik. A közeli valóság miatt nagyon nehéz volt megírni a történetet. Minden egyes részletre oda kellett figyelni - érvel Srdan. Azt is a helyiek értik meg a legjobban, hogy pont egy olyan ember vetemedik gyilkosságra, akinek sikerült "tisztán" megúsznia a balkáni harcokat.

További részletek

Mivel A csapda az egyik első komoly hangvételű film, amely kritikusan mutatja be a szerb társadalmat, kézenfekvő a kérdés, hogy vajon mikor születnek olyan alkotások, amelyek a háborús tematikában lesznek ennyire szókimondóak. Koljevic szerint azok a művek, amelyek eddig a háborút érintették, nem voltak elnézőek. Sőt ezek voltak az egyedüli kritikák, mert a tévéket cenzúrázta a Milosevic-kormány. A mozifilmet nem, igaz, nem is támogatták a műfajt.

A fiatal szerb filmesek legnagyobb visszahúzó ereje talán Emir Kusturica hírneve. Ezt Koljevic jól tudja, hiszen Szürke, Mercivel című filmjét (ezt nemcsak írta, rendezte is), ahol bemutatták, ott Kusturica-utánérzésnek tartották. Koljevic szemmel láthatóan jól viseli a párhuzamot, mosolyogva tűri, ahogy felemlegetem neki a dolgot. Ahogy mondja, meg kell érteni, hogy a balkáni humor az életstílusból, mentalitásból fakad, ez okozza a hasonlóságot. Ha már témánál vagyunk, rákérdezek arra, hogy Kusturica politikai filmjeit (Underground, Az élet egy csoda) szeretik-e Szerbiában - mivel Boszniában árulónak tartják a Szarajevóban született filmest. Koljevic azt mondja: a szerbek sem szeretik, mivel senkinek sem képviseli az álláspontját. Kusturica az abszolút különc.

A történet Kelet-Közép-Európa bármely országában játszódhatna