A nő mégis maradjon a fakanálnál?

Tudományos kutatók igazolva látják a legkonzervatívabb nemi szerepsémákat. A férfi az evolúció során egyes szerepkörökre alkalmasabbá vált, mint a nő, és viszont. A társadalomban pedig rendszerint a férfi szerepkörök járnak uralkodó pozícióval.

„Őseinknek hány százaléka volt férfi? Nem, nem ötven” – olvassuk John Tierney blogjában, a New York Times honlapján.

Az emberiség nagyjából fele-felerészt áll férfiakból és nőkből, s így volt ez mindig is, az elmúlt évtízezredek során. Ámde a férfiaknak csak 40 százaléka nemzett utódot, a nőknek viszont legalább 80 százaléka szült. Ez mai DNS-vizsgálatok alapján bízvást állítható. A szerző Roy F. Baumeister floridai pszichológia professzor előadásából merít, amely az Amerikai Pszichológiai Társaság augusztusi kongresszusán már címével is nagy feltűnést keltett: Van-e valami jó is a férfiakban?

Baumeister szerint a nőknek alárendelt szerep jut a mai társadalmakban, és ez a férfiak legfőbb rossz tulajdonságával magyarázható: agresszívabbak a nőknél. Ámde ez a szerepmegosztás, még ha igazságtalan is, a társadalom fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen.

A nőknek az ősi társadalmakban gyakorlatilag minden esélyük megvolt rá, hogy anyává váljanak, legfeljebb az ajánlatok közül volt nehéz választaniuk. Nem kellett hát kockázatos kalandokba bocsátkozniuk, ha a legfőbb cél, a szaporodás lebegett a szemük előtt. Nem úgy a férfiaknak. Őnekik ki kellett tűnniük a hímek szürke tömegéből, kreativitást, kockázatvállalást és agresszivitást kellett tanúsítaniuk, hogy párosodhassanak. E hajlamok evolúciós okokból a férfiakban jobban kifejlődtek, ezért kerültek a nők alávetett helyzetbe, legalábbis a fejlődőképes társadalmakban. Amely kultúrákban más volt a szereposztás, azok alulmaradtak, kipusztultak – állítja Baumeister.

A férfiaknak ezen kívül nagy csoportokba kellett tömörülniük, például ahhoz, hogy hajót építsenek és messzire hajózzanak, a nőknek pedig a kis családi közösség volt a terepük. Emiatt képesek a nők mélyebb érzelmekre, mint a férfiak, viszont emiatt jobbak a férfiak a csapatsportokban – véli az amerikai tudós.

Az a férfi, aki valaha csapatsportot űzött, és edzésen nőkkel került szembe, ezt minden bizonnyal másként látja. Hogy a többi említett csoportos tevékenységben – a politikában és a gazdasági kapcsolatháló építésében – mutatott női teljesítményekről ne is beszéljünk. De ha igaznak fogadnánk is el az evolúcióval és a nemek közötti munkamegosztással kapcsolatos tudományos téziseket, mi következne ebből a nemi szerepekre nézve? Talán az, hogy a nők, mivel genetikailag alkalmasabbak rá, inkább a háztartást vezessék? Ezt a következtetést sem a tudós, sem pedig a konzervatív publicista nem meri megkockáztatni.

A Metazin is beszámolt már olyan kutatásokról, amelyek szerint a (fiatal) férfiakat evolúciós kényszer sarkallja különleges teljesítményre, most azonban kiderült, hogy nem egy-két különc szerző hóbortjáról van szó, hanem szerte a világon divatos kutatási irányról. A The Economist ismertetője szerint például bizonyított tény, és egyben evolúciós okokkal magyarázható, hogy a férfiak jobban tájékozódnak a térben, a nők pedig jobbak a bevásárlásban. Egy amerikai kísérletben 41 nő és 45 férfi viselkedését elemezték az élelmiszerpiacon. A nők, holott általában rosszabbul tájékozódnak a térben, nagyobb biztonsággal találtak vissza a próbavásárlás helyszíneire, mint a férfiak. És minél nagyobb volt az illető élelmiszer kalóriatartalma, annál biztosabban. Ez volt ugyanis valamikor, az ősi társadalmakban a fő érték, és persze a nők feladata volt a vásárlásra oly nagyon hasonlító gyűjtögetés. A férfiaké viszont a vadászat: innen a jobb tájékozódó képesség.

És ez még mind semmi. Az Economist egy brit-kínai közös kutatás eredményeit ismertetve egy másik sztereotípia igazolásáról is beszámol: a nők evolúciós okokból vonzódnak a rózsaszín tárgyakhoz. A kutatás során brit és kínai nők egybehangzóan előnyben részesítették a piros-rózsaszín foltokat a zöld-kék foltokkal szemben. A kutatók véleménye szerint azért, mert az ősi társadalmakban a nők feladata volt a gyümölcsök gyűjtögetése, márpedig a zöld az éretlen, a pirosas pedig az érett gyümölcs színe.

Megjegyzendő, hogy sok erdei gyümölcs éretten is a kék különféle árnyalataiban pompázik. Áfonyát, kökényt és borókát az őstársadalmakban nyilván a szegény túlhajszolt férfiaknak kellett gyűjtögetniük második műszakban, vadászat után.

'Megcsináljuk!' - 2. világháborús amerikai plakát
'Megcsináljuk!' - 2. világháborús amerikai plakát
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.