Még bizonytalan az ingyenes céginfó

A tegnapi hírügynökségi jelentésekkel ellentétben szeptember elsejétől még nem lehet korlátlanul hatályos cégadatokat letölteni az internetről. Egyelőre még tisztázandó, hogy ki, mikortól, mennyiért és mit tegyen elérhetővé.

A tegnap elterjedt hírekkel ellentétben szeptember elsejétől az állam még nem teszi lehetővé a cégadatok ingyenes letöltését - erősítette meg információnkat Gadó Gábor, az előterjesztési készítő Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szakállamtitkára. Egyéb tekintetben későbbi tájékoztatást ígért. A minisztérium honlapjáról ugyanakkor még mindig letölthető az a tervezet, melyből a sajtóorgánumok idéztek. Ennek értelmében szeptember 1-jétől lehetne bizonyos cégadatokat korlátlan számban és - a megrendelő számára - ingyen letölteni. Értesülésünk szerint azonban egyelőre szakmai vita folyik az így letölthető adatok köréről, azok frissességéről, illetve arról, miből is állják a cechet. Így a jelenlegi munkadátum információink szerint október 15. Ez azonban továbbra is egy előzetes, a tesztelés érdekében kitűzött időpont. A törvény szerint ugyanis a végleges, minden tekintetben megfelelően működő rendszernek január elsejével kell indulnia.

A már tehát nem érvényes előterjesztés szerint az ingyenes kategóriába tartoznak majd a cégjegyzékben szereplő hatályos, múltbeli, illetve még el nem fogadott változási adatok. Letölthető lenne a társaság mérleg- és eredménykimutatása (igaz, tapasztalatok szerint kétévesnél frissebbre ilyenkor nem érdemes számítani). Az érdeklődők megismerhetnék az egykori vagy jelenlegi vezető tisztségviselők, felügyelőbizottsági tagok, illetve többségi tulajdonos más cégekben betöltött hasonló tisztségét is. Egyéb adatokat térítés ellenében lehetne igénybe venni. A tárcánál úgy vélik, a csoportosított lekérés lehetősége a hitelezők védelme miatt magasabb rendű az ennek kapcsán esetleg felmerülő adatvédelmi aggályoknál.

Az október 15-től tervezett "tesztidőszakban" e-mailen, munkaidőben néhány órás átfutási idővel lehetne megkérni ezeket az adatokat. Hivatalos személyi azonosításra, elektronikus aláírásra nem lesz szükség. A leendő elektronikus levélcím viszont még nem ismert. A végső fázisban - elvileg tehát január 1-jétől - már nem elektronikus levelekkel, hanem egyszerű internetes keresőablakban lehetne információkhoz jutni. Az adatok éppenséggel még a nagy internetes keresőoldalakon (például a google.hu) is letölthetővé válnának. Egyelőre viszont az is kérdés, miként akadályozzák meg, hogy a korlátlan letöltés lehetőségét ne használják ki adatbázis-építők, például reklámozási okokból.

Lapunk információi szerint egyelőre az új rendszer anyagi, műszaki és szerződéses viszonyai is tisztázatlanok. Az IRM ugyan pályázott az EU-nál az ehhez szükséges forrásokra, de az elbírálás még hátravan. Az bizonyosnak látszik, hogy az állam az adatokat konkrétan feldolgozó és továbbító cégnek egy bizonyos tarifa szerint fizetni fog. A kezdeti szakaszban tehát a tárca a saját költségvetéséből állja majd a lekérések tarifáját.

Ha lehet egy tippünk, a feladatokat valószínűleg a Microsec Kft. látja majd el. 1995 óta ez a társaság dolgozza fel és értékesíti az ügyfelek felé a cégbíróságokon felvitt adatokat. Vanczák József, a Microsec ügyvezetője a letölthető adatok körének kibővítését előkészítetlennek tartja. Véleménye szerint a számítógépek nincsenek felkészülve az "ingyenességtől" várható rohamra. Szerinte ezt milliárdos gépberuházásnak kellett volna megelőznie. Úgy véli, komolyabb igénynövekedés esetén a kérelmező egyszerűen nem fog választ kapni. A jelenlegi gépparkkal azt tartja elképzelhetőnek, hogy nem a pillanatnyilag hatályos, hanem kissé régebbi adatokat adnak meg. (Úgy tudjuk, olyan adatok tekintetében, ahol a valós idejűségnek kevesebb az értelme, a tárcánál erre hajlanak is.) Leszögezte: az október-januártól tervezett céginformáció kapcsán az IRM-től máig nem érkezett megkeresés. Így az biztos, hogy a Microsec egyelőre nem vállalja annak adattovábbítói feladatait.

Más forrásból úgy tudjuk, a tárca elöljárói már folytattak előzetes megbeszéléseket a Microseckel. Ezek azonban konkrét eredményre - például az állam által a cégnek fizetendő tarifák meghatározására - nem vezethettek. Tisztázásra szorul ugyanis, hogy a rendszer működtetéséhez kért uniós támogatásnak mennyiben elengedhetetlen feltétele az, hogy a szolgáltató céget pályázaton válasszák ki. (E tárgyban ellentmondásos információkat kaptunk.) Ha igen, kérdés, egy ilyen eljárás akár októberig, akár januárig lebonyolítható-e. Egyelőre az sem tudható, pontosan mekkora roham várható, így mekkora teher nehezedik majd a büdzsére. Talán a tesztidőszak tapasztalatai lehetnek irányadóak, igaz, e-mailen feltehetőleg kevesebben kérnek majd adatot, mint a még kényelmesebb internetes felületen.

Mindazonáltal ez is nagy előrelépés. Az unió az "1. számú társasági jogi irányelvben" 2007. január 1-jétől már kötelezővé tette számunkra egyedi cégadatok ingyenes elérhetőségét. (Igaz, erről állampolgárként feltett kérdésünkre sem az Európai Bizottság hazai központjában, sem a magyar, sem a brüszszeli "EU-vonalon" nem tudtak.) Ez felemás módon teljesült: az államigazgatásban is elismerik, hogy a "szabad" letöltés elé adminisztratív korlátokat állítottak. A kormányzati portálon ugyan havonta öt adatot ingyenesen le lehet kérni, de ehhez előzetesen a helyi önkormányzatnál azonosítót kell igényelni. Az IRM cégszolgálatánál elvben havonta további 15 kérést teljesítenek, ehhez viszont egy több ezer forintos elektronikus aláírási jogosultságot kell szerezni. Ráadásul ez csak egy elvi lehetőség: a szolgálat honlapján ugyan valóban szerepel az ingyenes szolgáltatások menüpont alatt az "elektronikus betekintés", de az nem működik. Bt.-k és kkt.-k adatai iránt - mivel azt az uniós regulakészítők kihagyták - ne is érdeklődjünk. Bizonyos feltételeknek megfelelő cégek kigyűjtésére szintén nincs lehetőség. Az előírás feltétlen előnye viszont, hogy 10 évre visszamenőleg valamennyi adat elektronikus másolatának közzétételét kötelezővé teszi. Vagyis, ha az adott iratot még nem szkennelték be, azt a cégbíróságon nyolc napon belül megteszik és elküldik. Vanczák Józseftől megtudtuk: az így lekért adatokat cégük jelenleg teljesen ingyen, azaz saját költségére továbbítja a kérelmezők felé. Ebbéli költségüket azonban nem kívánta megjelölni.

Bár a cégadatok internetes elérhetőségének biztosítása nem megy zökkenőmentesen, a magyar állam által kezelt, elvben nyilvános, folyamatosan változó adatok közül már ma is messze ez van a legelőrehaladottabb állapotban. Semmit nem tudni a földhivatali adatok, a közjegyzők által vezetett ingójelzálog-nyilvántartás, az alapítványok és egyesületek adatainak, valamint a költségvetési szervek számainak lekérdezhetőségéről. Ehhez képest 2008. január elsejétől a heti cégközlöny is ingyen, adminisztrációs korlát nélkül elérhetővé válik. A friss közlönyök és a Közbeszerzési Értesítő - igaz, nem nyomtatható formában - több éve szintén ingyen letölthetők.

Iratelektronizálás a cégbíróságon. A szaktárca még nincs kész a háttérmunkával
Iratelektronizálás a cégbíróságon. A szaktárca még nincs kész a háttérmunkával
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.