Odáig megyek: Brazíliában, Olaszországban vagy Spanyolországban a labdarúgás hasonlóképpen fontos, mint a vallás; talán nem is véletlen, hogy a földkerekség leghíresebb stadionjait a futball templomainak hívják.

Mi ebből maradtunk ki, de nem ám úgy, mint Luxemburg vagy Izland, ahol soha, semmilyen tradíciója nem volt a világszínvonalú labdarúgásnak, hanem úgy, hogy minálunk a futballnak óriási hagyományai voltak, ám az utóbbi évtizedekben elborzasztó kísérlet zajlott azok lerombolására. (Azért csak kísérlet, mert a tradíciók elévülhetetlenek; az más kérdés, hogy a valóságban a magyar labdarúgás kiszenvedett.)

Tovább nem "filozofálok", az eddigieket is csak amiatt említettem, hogy aláhúzzam: miféle hozzá nem értés és hazugságözön vesz körül bennünket manapság. Mert vannak, akiknek gőzük sincs a futballról, és - szegények - azt hiszik, ez az; míg vannak, akik mindenáron fenn akarják tartani a labdarúgás hazai létezésének a látszatát. A sportág e szerencsétlen környezetét - igazából vagy képmutatásból - meglepetésként érte, hogy a magyar bajnoknak momentuma sem volt a szerény képességű Elfsborggal szemben a BL-selejtező első mérkőzésén (0-1), miközben a józan többség pontosan arra számított, ami történt. Nevezetesen, hogy magyar részről nem történik semmi.

Ezzel, ha meg nem barátkozhattunk is, számot vetettünk, nem a lenullázás fáj tehát a legjobban. Hanem az, hogy e közegben az újjászületéshez sem fűzhető remény. "Jobb nem is jár, ha nekünk így is jó" - írta Dusán évtizedekkel ezelőtt, és a jövőbe látott. (Nem feltétlenül a magyar futballt illetően, de mi most maradjunk ennél.) Utólagos engedelmükkel idézek néhány megállapítást az NB I első két fordulójának mérkőzéseiről: "Hogy a futball nyáridőn remek szórakozás, arra példát szolgáltatott a szombat esti kilencven perc is"; "A második félidei futball parádés volt"; "Újabb jó meccs az első fordulóban: Miskolcon egy percig sem unatkozott a hatezer szurkoló"; "Két nagyszerű villanás hozta meg a győzelmet"; "Szárnyaltak a fiatalok". És itt egy további gyöngyszem: "Jól tudja a fiatal védő, a tapasztalt paksi támadók ellen minden percben koncentrálnia kell majd."

Kabaré, mondanám, ha nem lennék mindettől szörnyen szomorú. Az efféle - dilettáns vagy álságos - hangütés ugyanis "alájátszik" az elfogadhatatlannak, segít konzerválni a nullát. (Azon túl, hogy "méltó" ahhoz.) Miként a Debrecen Bajnokok Ligája-bemutatkozásához is kapcsolódó, érdemjegyes "analízis" Kouemaháról, a DVSC kameruni légiósáról: "Technikai tudás, labdabiztosság: 7, gyorsaság, robbanékonyság: 8, rúgótechnika, fejelés: 9, felépítés, testi adottságok: 9, gólérzékenység, helyzetkihasználás: 10." Abba most ne menjünk bele, hogy akkor milyen osztályzatokat kellene kapnia Ronaldónak (jelzem, a minősítés 1-től 10-ig terjedt)... Inkább arra hívom fel a figyelmet: ez az afrikai játékos, aki a magyar bajnokikon hallatlan fizikai fölényben van, mindenkit megelőz, elsodor, lefejel, a nemzetközi szempontból a közepesnél is gyöngébb, de viszonylag gyors és energikus svéd labdarúgók ellenében egyetlen labdát sem tudott megjátszani (sem a földön, sem a levegőben).

Változás nem várható, ahhoz ugyanis - hivatalos és nem hivatalos körökben egyaránt - sokkal jobban kellene szeretni és tisztelni a futballt. Komédiát meg végképp nem volna szabad csinálni belőle.

Mert abból is fakad a tragédia.

Fáj, fáj, fáj...