Agrártámogatás a szegények bőrére
„Az átfogó mezőgazdasági törvény módosításán dolgozó kongresszusnak most lehetősége lenne rá, hogy felszámolja a pazarló agrártámogatások rendszerét, és így az átlag amerikai családoknak kevesebbet kellene élelmiszerre költeniük” – olvassuk a TCS Daily webmagazinban. A cikk szerzője Chris Edwards, a libertárius Cato Institute munkatársa, az agrártámogatások mielőbbi jelentős csökkentését szorgalmazó kutatás vezetője.
Edwards arra mutat rá, hogy Amerikában az állami támogatás megdrágítja a tejtermékeket. A kormány felmérései szerint 1998 és 2004 között a vaj 100, a sajt közel 50 százalékkal, a szárított tej alapú termékek negyedével kerültek többe a világpiaci árnál. Az árkülönbséget pedig természetesen az amerikai fogyasztóknak kell megfizetniük. Ez leginkább a szegény családok életét nehezíti, hiszen ők bevételük nagyobb részét fordítják megélhetésre.
A tejtermékek azért kerülnek ilyen sokba, mert a harmincas évek gazdasági világválsága óta az államok többségében törvény határozza meg a termelőknek fizetendő minimálárat. Az állam garantálja azt is, hogy ezen a minimáláron minden mennyiségben hajlandó felvásárolni a piacon el nem adható tejet.
A garantált áras felvásárlás és az egyéb állami támogatások miatt túltermelés alakult ki, ami miatt még több állami támogatásra van szükség. Az állam vámokkal és behozatali korlátozásokkal is védi a termelőket, és egyúttal ellehetetleníti az olcsóbb külföldi tejtermékek importját. Sőt azt is törvény szabályozza, hogy az olcsóbban termelő amerikai gazdák nem árulhatják portékájukat azokban az államokban, amelyekben költségesebb a tejtermékek előállítása, így fordulhat elő, hogy New Orleansban 50 százalékkal drágább a tej, mint Cincinnatiben.
Hein Hettinga arizonai farmer a szabályozás egy kiskapuját kihasználva a piaci árnál jóval olcsóbban árusított tejet. Azokra a termelőkre, akik saját terméküket palackozva adják el, nem vonatkozik a minimálár. A garantált áras felvásárlásból élő termelők tiltakozásba kezdtek, és követelték, hogy a kormány lépjen fel Hettinga olcsóbb teje ellen.
„Rá kellett döbbennem, hogy Amerika nem a szabad piac Mekkája” – panaszkodott Hettinga, miután a tejlobbi nyomásának hatására a kongresszus 2006-ban törvénymódosítással lehetetlenné tette, hogy olcsóbban árulja a tejet.
„Az amerikai tejtámogatások rendszere rendkívül bonyolult, de végeredményben azt a célt szolgálja, hogy az amerikai átlagcsaládok pénzéből támogassa a tejtermelőket” – vonja le a következtetést Edwards.
„Az átfogó mezőgazdasági törvény módosításán dolgozó kongresszusnak most lehetősége lenne rá, hogy felszámolja a pazarló agrártámogatások rendszerét, és így az átlag amerikai családoknak kevesebbet kellene élelmiszerre költeniük” – olvassuk a TCS Daily webmagazinban. A cikk szerzője Chris Edwards, a libertárius Cato Institute munkatársa, az agrártámogatások mielőbbi jelentős csökkentését szorgalmazó kutatás vezetője.
Edwards arra mutat rá, hogy Amerikában az állami támogatás megdrágítja a tejtermékeket. A kormány felmérései szerint 1998 és 2004 között a vaj 100, a sajt közel 50 százalékkal, a szárított tej alapú termékek negyedével kerültek többe a világpiaci árnál. Az árkülönbséget pedig természetesen az amerikai fogyasztóknak kell megfizetniük. Ez leginkább a szegény családok életét nehezíti, hiszen ők bevételük nagyobb részét fordítják megélhetésre.
A tejtermékek azért kerülnek ilyen sokba, mert a harmincas évek gazdasági világválsága óta az államok többségében törvény határozza meg a termelőknek fizetendő minimálárat. Az állam garantálja azt is, hogy ezen a minimáláron minden mennyiségben hajlandó felvásárolni a piacon el nem adható tejet.
A garantált áras felvásárlás és az egyéb állami támogatások miatt túltermelés alakult ki, ami miatt még több állami támogatásra van szükség. Az állam vámokkal és behozatali korlátozásokkal is védi a termelőket, és egyúttal ellehetetleníti az olcsóbb külföldi tejtermékek importját. Sőt azt is törvény szabályozza, hogy az olcsóbban termelő amerikai gazdák nem árulhatják portékájukat azokban az államokban, amelyekben költségesebb a tejtermékek előállítása, így fordulhat elő, hogy New Orleansban 50 százalékkal drágább a tej, mint Cincinnatiben.
Hein Hettinga arizonai farmer a szabályozás egy kiskapuját kihasználva a piaci árnál jóval olcsóbban árusított tejet. Azokra a termelőkre, akik saját terméküket palackozva adják el, nem vonatkozik a minimálár. A garantált áras felvásárlásból élő termelők tiltakozásba kezdtek, és követelték, hogy a kormány lépjen fel Hettinga olcsóbb teje ellen.
„Rá kellett döbbennem, hogy Amerika nem a szabad piac Mekkája” – panaszkodott Hettinga, miután a tejlobbi nyomásának hatására a kongresszus 2006-ban törvénymódosítással lehetetlenné tette, hogy olcsóbban árulja a tejet.
„Az amerikai tejtámogatások rendszere rendkívül bonyolult, de végeredményben azt a célt szolgálja, hogy az amerikai átlagcsaládok pénzéből támogassa a tejtermelőket” – vonja le a következtetést Edwards.
