Elszomorító? Nagyon is az.

Ráadásul már a tíz esztendővel ezelőtti ob-ra sem lehetett azt mondani, micsoda teljesítményeket látott az a néhány száz ember, aki kilátogatott a csepeli stadionba. Amint arról anno lapunk beszámolt: "nagyobb szenzáció nélkül, csendben zajlott" a vetélkedő, amelyen - például - a gerelyhajítást az akkor harminckilenc esztendős Belák József nyerte. A veterán dobó 73,48 méteres produkciójával a maiak között is győzött volna. Pardon: simán győzött volna, tudniillik a szám friss bajnoka, Olteán Csongor 72,39-cel bizonyult a legjobbnak a székesfehérvári megméretésen, a második és a harmadik helyezett Papp Bence, valamint Magyari Zoltán teljesítménye pedig - ebben a kontextusban - szót sem érdemelne (69,35, illetve 66,22).

Az ember nézi a számokat, és nem hisz a szemének. Az egykor óriási tehetségnek kikiáltott Győrffy Dóra most 187 centivel nyerte a magasugrást, míg 1997-ben 193-mal végzett az élen. Czingler Zsolt Csepelen 16,79 méterre repült hármasugrásban, jelenlegi "megfelelője", Ungvári Péter 15,02-jével a tíz évvel ezelőtti mezőnyben csak hatodik (6.) lett volna. Vaszi Tünde annak idején 646 centivel győzött távolugrásban, ezzel szemben Fehérváron Stájerné dr. Deák Katalin 610-zel érdemelte ki az első helyet. Utóbbi egyébként hasonló hős (hősnő), mint a már említett Belák József: a gerelyhajító kollégához hasonlóan harminckilenc esztendősen végzett az élen.

Nevetséges? Inkább borzasztó.

A csodálatos múltú sportág meredeken zuhan, és - kivált az iméntiek alapján - nem akad szakértő, aki pozitívumokról tudna beszámolni. A magunk részéről még februárban, a birminghami fedett pályás Európa-bajnokság előtt vetettük fel Mérei Lászlónak, a szövetség szakmai igazgatójának, hogy a magyar atlétika az utóbbi időben mind kevésbé emlékeztet korábbi önmagára, s hát az akkori válasz pontosan illik a mára is: "Tény, hogy túlságosan kedvező dolgokról nem tudok beszámolni, ráadásul a probléma komplex. Mindenesetre nem segíti a kibontakozást, hogy az élvonal mind szűkebb, és bár ambiciózus, jól működő utánpótlást tudhatunk magunk mögött, azt tapasztalom, az átmenet, a versenyképes felnőtté válás már nem megy egykönynyen. Ezen a helyzeten segíthet a múlt évben elindult Csillagprogram, ugyanakkor a legnagyobb lökést az adhatná az atlétikának, ha a regionális bázisok megerősödnének. Odafigyeléssel, nagyobb ráfordítással többek előtt adódna lehetőség a kiemelkedésre. Kivált, mert az utóbbi tíz évben az úgynevezett hobbi- vagy bravúrsportok szépen elszívták előlünk a fiatalokat."

Na jó, azért ennyire nem tragikus a helyzet.

Főként, mert a harminchétből tizenegy számban jobb adatokat jegyezhettünk fel, mint - az évtizedes visszatekintés gyanánt citált - 1997-ben... S bár a hasonlóságot nyilván nem minden esetben lehet vegytisztán levezetni, a tények mindenképpen beszédesek. Ezek sorában égre mutató ujjal jelezzük, hogy a futószámokban a legszembetűnőbb a lemaradás. Huszonegy kategóriából - ahonnan kihagytuk az akkor még "hanyagolt" női 3000 méter akadályt - mindössze ötben javultak az eredmények. Mármint relatíve, lévén, hogy többségében minimális különbség mutatkozik a "maiak" javára. Hogy mást ne mondjunk, a sportok "királynőjének" fő attrakciójában, azaz férfi száz méteren Németh Roland 10,48-as ideje áll szemben Dobos Gábor '97-es 10,50 másodpercével...

Ez van itthon. A nemzetközi összehasonlítást diszkréten hanyagolnánk.

A kevés kivétel egyike: a kalapácsvető Pars Krisztián felülmúlta az évtizeddel ezelőtti győztest