
A 15 éves Illés Fanni 3 óra 3 perc alatt úszta le a távot
 Simon Csaba bízik teljesítményének hitelesítésében
Ezrek fogadták éljenzéssel és vastapssal Simon Csabát és Illés Fannit, amikor a Balaton-átúszás 5200 méteres távját teljesítették. Révfülöpről rajtolva Balatonbogláron értek célba.
Csaba karok nélkül született, de már képes írni vállal, fogat mos, borotválkozik, mos, főz, takarít, újságot lapozgat, megtanult zongorázni is. - Informatikus-adatrögzítőként dolgozom napi 9 órát, a lábaimmal csinálok mindent - mondja. Nem magának akart bizonyítani, hiszen korábban már kétszer átúszta a Balatont. A rekorddal példát akar mutatni azoknak az egészségeseknek, akik sanyarú sorsukon keseregnek. Csaba némi gondot okozott a rajt előtt az orvosi sátorban. Kerekre nyílt szemekkel gondolkodtak egy ideig, vajon hová is tegyék a vérnyomásmérő mandzsettáját. Végül a bokáján mértek. A Guinness-rekordkísérlet alanya január óta 13 kilót fogyott, s nagyon keményen edzett Málnai István segítségével. Igazából a pekingi olimpiára készült, hiszen korábban csúcstartó volt úszásban, paralimpián hatodik, Európa-bajnokságon bronzérmes. Sajnos az olimpiai keretbe nem fért bele, így maradt a Guinness-rekord és a Balaton. - Százezer forintba kerül a regisztrálás, a szükséges dokumentáció megvan már, most spórolok. Jó lenne a rekorderek között látni még olyan magyart, aki a világon egyedülálló teljesítményre képes. Most erre gyűjtök, mert ki kell küldeni Londonba a videót, képeket, és a szervezők, az edző igazolásait. Ehhez szükséges a pénz, ami ha összejön, bekerülhetek a rekordok könyvébe. Szerettük volna megmutatni, hogy a testi fogyatékosság nem betegség, és nem sajnálatra méltó, tehetetlen emberek vagyunk, akik csak nyűgöt jelentenek családjuknak és a társadalomnak - magyarázza a fiatalember. Simon Csaba 2 óra 31 perc alatt úszta át a tavat, Fanni - akinek pedig a lábai hiányoznak - 3 óra 3 perces időeredménnyel végzett a mezőny első harmadában.
Pontosan 7204 úszó teljesítette az 5200 méteres távot. A legidősebb résztvevő egy 86 éves úr volt, a legfiatalabb pedig egy 11 éves kislány. A vízilabdázó olimpiai bajnok tesvérpár Steinmetz Barnabás és Ádám egyforma időt teljesített, 1 óra 15 perc alatt ért célba.
|