Színhelyes változat

Nem tudni, mi készteti a magyar kiadókat sorozataik eltitkolására. Ugyanaz a méret, ugyanaz a terjedelem, ugyanaz a szerkezet, csak közös cím nincs, könyvkereskedők, könyvtárosok és recenzensek boldogtalanságára. Jelen leplezett vállalkozás esetében - amelyet a kiadón kívül a Nemzeti Galéria jegyez - még egy közös vonás: a színhű, reális reprodukciók.

Amely a megelőző, főleg magyar klasszikusokat bemutató kismonográfiáknak is jót tett, de a Kondor-műveknél egyrészt szinte képtelenség, másrészt viszont nélkülözhetetlen.

De ne beszéljünk ott könyvfolyamról, ahol erről a kiadó hallgat. Fontosabb, hogy az új monográfia, Sinkovits munkája színhű. Nem fokozza szenzációssá az önmagukban is nagyon eleven árnyalatokat, nem süllyeszti nehéz, unalmas sötétekbe a valódi kontrasztokat, nem hagyja, hogy ellentétek, harmóniák és szabálytalanságok összemaszatolódjanak, elfakuljanak. Kondor esetében minderre megvan a lehetőség, és mindenre megvolt a példa. A művész, aki gyalázatosan korai halála után jó időre a nyúlós, gyanús és méltatlan halálkultusz martaléka lett, a művészet, amelyet sokáig zászlóként lóbáltak, majd elejtettek, az életmű, amelyet kevesen értettek, de sokan kommentáltak, sok inzultusnak volt kitéve. Aki Kondorról ír, annak először ezeket a lerakódásokat kell eltávolítania.

Sinkovits rendkívül egyszerű módszert választott: művészettörténetet írt. Fogta, összegyűjtötte, majd fontosságuk alapján szelektálta a tényeket, végigtekintett az életművön, és kiválasztotta a számára fontos műveket, beleillesztette az egészet a huszadik század magyar művészetfolyamatába, vigyázva arra, hogy ez utóbbi csupán értelmezzen, ne norma legyen. Első látásra nem különleges módszerét az minősíti, amit nem tett. Nem írt későn bátor, vitriolos pamfletet Kondor korának művészetpolitikájáról, nem adta elő műértelmezések helyett saját szakmai műveltségét és filozófiai olvasottságát, nem írt - ezek a legszebbek - esztétikai szakzsargonnal elegyes mélylírát és költőiséggel feljavított idézetsűrítményt. Világosan fogalmazott. Ilyetén mód alkalma volt ábrázolni kort és környezetet, ismertetni korokat és mestereket, akik Kondorra hatottak, vázolni kortárs hazai áramlatokat és mozgalmakat, amelyekkel ez a mester ütközött és amelyek közül kiemelkedett.

Kondor Béla mindig ütközött. Pályája elején az értetlen konzervativizmussal, üstököspályája vége felé a benne csalódott avantgárddal, utóéletében a tanácstalan, hatalmas életművét semmi aktualitásban értékesíteni nem tudó utókorral. Ha halála után harmincöt esztendővel mindez egy egyívnyi szövegből végre kiderül, az sem tragikus, ha az egy ív egy valamiben téved: Kondor nem hatvanhétben, hanem hatvannyolcban "képviselte hazánkat" a velencei biennálén, és nem egyedül képviselte, hanem egy Kokas Ignáccal és Vilt Tiborral alkotott triászban.

Kossuth Kiadó, 79 oldal, 2900 forint

Katalin-oltár (1961)
Katalin-oltár (1961)
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.