A közelmúltban sajtóközlemények foglalkoztak azzal, hogy egyes háziorvosok visszaéltek gyógyászatisegédeszköz-felírási jogukkal. Ki, hogyan és főleg miért élt vissza ezen lehetőségével? Busás hálapénz fejében nem rászorultaknak írtak fel olcsó járóbotot? A válasz homályban maradt. Megjegyzem, a drága, speciális gyógyeszközöket eddig is a szakorvosok írták fel. De nem is ez a lényeg. A magyar egészségügy sok gondjáért-bajáért megtalálni vélték a bűnbakot. Nem is maradt el a kollektív büntetés: "egyesek" visszaélése miatt az összestől megvonták a felírás jogát. Valójában persze nem őket büntették. Az ostor a mozgássérültek hátán csattant.

Hogyan fest most a gyógyeszközök igénylése? Szakorvosi beutalóért most is a háziorvoshoz megyünk. Eldöntheti, hogy rászorultak vagyunk-e, de vényt nem írhat. Csak a papírért kivárhatjuk a sort az aktuális panaszaikkal várakozó betegek között. A szakorvosnál időpont-egyeztetés ellenére annyian vannak, hogy a váróba is alig lehet bejutni. Az ortopédus felírja a járóbotot, de szükség van kompresszoros gumiharisnyára is, amelynek felírása nem az ő kompetenciája. Vissza a háziorvoshoz, várakozás, beutaló az érsebészetre. Állapotom miatt egy bizonyos fajta és méretű sebpárnát használok. Sebészi javaslatra eddig a háziorvosom írta fel, most már csak a sebészeten lehet. Amit ezelőtt a háziorvosnál "egy ülésben" elintéztem, ahhoz most jó esetben három kell.

Arról értekeznek, hogy a szükségesnél magasabb szinten való betegellátás mekkora többletköltséget okoz, s közben a háziorvosok és a szakorvosok vényírási, azaz betegellátási jogát egyre szűkítik. El kellene dönteni, hogy "egyesek" (egyébként az OEP által könnyen kontrollálható) visszaélése okoz-e nagyobb kiadást, vagy az orvostársadalom nagyobb részére és a betegekre rákényszerített, ésszerűtlen, elbürokratizálódott szisztéma.

Müller Károly
Keszthely