A Vágy vallomása

Furcsa egy családba született. Az anyja finn volt, a nagyanyja svéd, apai ágon Nelson admirálissal áll rokonságban, egyik őse pedig Lee tábornokhoz ment feleségül. Dolgozott tehát az a sok gén, keveredett a skandináv az angollal, szőke a barnával, gyenge az erőssel, hogy mindebből ötvenhat évvel ezelőtt Ohióban világra jöjjön Desiré Dubounet. A kórházban persze még ezt írták a nevéhez: William Nelson.

Már háromévesen az anyja ruháit próbálta magára. Később látott egy színésznőt a tévében, és elhatározta, hogy hozzá fog hasonlítani. Ötéves volt ekkor. Időnként kirúzsozta magát, ám a nővé válásnál egyelőre fontosabb dolog kötötte le: a matematika. Hétévesen rádiót épített, amelylyel a világűrben keringő Szputnyik jeleit fogta, később egy kézikönyvből elkészítette Ohio első számítógépét. Kamaszként aztán a zene felé fordult. Ott sertepertélt a később híressé vált Human Beinz együttes megalakulásánál, egy ismerősének pedig segített egy mesterséges hangkeltő eszköz megalkotásában. A szerkezeten különböző billentyűk és gombok helyezkedtek el, és elektromos úton generált hangokat. Az ismerősnek egyszerű, könnyen megjegyezhető neve volt. Úgy hívták: Robert Moog.

A csodagyerekből aztán csodafelnőtt lett. Az egyetemen tervezőmérnökként végzett, majd bekerült az Apollo-projektbe. Többek között az ő neve is szerepel azon a fémtáblán, melyet a Holdon helyeztek el az űrhajósok, és közreműködött a bajba került Apollo 13 visszahozásánál. Hogy ez hihetetlen? Ilyen már nincs? Akkor mit mondjunk a folytatásra? Bill, mert akkor még így hívta mindenki Desirét, tartalékként tagja lett ugyanis a mexikói olimpián induló amerikai tornászcsapatnak. A versenyeken nem indult, viszont megismerte Bob Beamont. Az atlétazseni csendes volt és tartózkodó. Még valami feltűnt benne: a vallásossága.

Huszonhárom évesen nősült először William Nelson. Hamarosan gyereke született, aki autistaként jött a világra. A csapás a gyógyítás felé fordította: elvégezte az orvosi egyetemet, praktizált, közben pedig kifejlesztett egy biorezonancia-készüléket, amely a szervezet öngyógyító mechanizmusán alapult. Tízévi házasság után aztán egy apró malőr történt vele. Egyik nap a felesége rajtakapta, amint titokban az ő ruháiban járkált a lakásban. Az asszony azonnal elhagyta, Nelson azonban nem adta fel. Nemsokára újra megnősült, ám szinte szóról szóra megismétlődött minden: ő női ruhát öltött, a felesége megtudta ezt, és elvált.

Még egyszer próbálkozott a nősüléssel, miközben házasságaiból három újabb gyereke született. Ilyenkor eltűnődött azon, kicsoda ő? Férfi? Esetleg nő? Mi ez a gyöngeség benne? És honnan meríti azt a rengeteg erőt? Kétségek gyötörték tehát William Nelsont. Közben előbb Ukrajnában, majd Magyarországon próbálkozott a találmányával. A biorezonancia-gépet levédette, és 20 ezer dolláros ára ellenére sikerrel kezdte árulni. Magánklinikák és kórházak mellett két híresség is rendelt tőle: Barbara Streisand és Freddy Mercury.

És most egy újabb, szinte hihetetlen történet következik. Egyik nap ugyanis valaki felajánlotta, elintézi, hogy készülékét egy romániai AIDS-kórház betegein is kipróbálja. Odakint, valahol az ország közepén William Nelsont egy omladozó házba vitték, ahol rengeteg különböző bőrszínű és fajú gyereket látott. Tényleg AIDS-esek voltak? Vagy egy pedofilhálózat rejtekhelyére került? Később úgy mesélte, nem volt ideje ezen töprengeni. Ismeretlenek törtek ugyanis rá, leütötték, és mire magához tért, egy boncasztalon feküdt lekötözve. Két napig tartották fogva. A harmadikon kiszabadította a karját, és amikor az egyik támadója bejött, leütötte azt.

Ez volt az a pillanat, amely megváltoztatta az életét. Először meg akarta ölni a férfit, de valami mégis visszatartotta. A nő volt az, a másik énje, aki a benne szunnyadt, az a fele, amelyik nemcsak ütni tud, de megbocsátani is. A romániai kaland után más ember lett belőle. Angliába utazott, ahol Desiré Dubounet-re változtatta a nevét. Desirére, mert az vágyat jelent, és Dubounet-ra, mert Dustin Hoffman az Aranyoskám című filmben ezt az aperitifet itta. Úgy érezte, ezzel végre átlépte azt a határt, amelyet már oly régen át akart lépni. Női ruhákban kezdett járni, és új nevére kiállított útlevelet szerzett. Nőként sétált az utcákon, így ült be az éttermekbe, egyszer platinaszőkén tartott természetgyógyászati előadást Madridban, máskor mexikói orvosok elé lépett decens kiskosztümben, legemlékezetesebb alakítása mégis az volt, amikor vörösre lakkozott körmökkel, hosszú szőke hajjal, szoknyában, ám még a régi nevén próbált Egyiptomba utazni. Ő lenne William Nelson? Az arab határőr ránézett, majd sokkot kapott, és rövid időre letartóztatta.

Negyedszer is megnősült, de most már nem akart hibázni. Rögtön az első találkozásnál elárulta női ruhák iránti vonzalmát. Ildikó, a magyar lány, aki nemcsak szép volt, de úgy látszik, okos is, egy pillanatra meghökkent. Végül úgy reagált a dologra, ahogy korábban még senki: gyerünk vásárolni, mondta. Desirében azóta teljes a béke. A VIII. kerület szívében még házat is vásárolt, Club Bohemian Alibi néven pedig szórakozóhelyet nyitott, ahol fellép néha. Közben műsora lett a Budapest TV-n, videoklipeket készített, filmeket forgatott, CD-ket adott ki, melyek egyikén Ildikóval közösen énekel pajzán szövegeket a Bolero és a Seherezádé dallamára.

Sokat lehetne még mesélni róla. Hogy Rómában a melegparádé királynőjének választották. Hogy száznegyven embernek ad munkát, akiket tavaly mind egy szálig az indiai Goára vitt nyaralni. Hogy nemrég melleket ültettetett be magának. Különös ember. Néha azt mondja, ő Maitreya, a buddhista bölcs, aki eljön, hogy egy békés évezredbe vezesse a világot.

És gondoljunk bármit róla, ezt nagyon megköszönnénk neki.

Első felesége rajtakapta, hogy titokban női ruhákban járkál Desiré. Később Madridban már platinaszőkén tartott előadást egy konferencián
Első felesége rajtakapta, hogy titokban női ruhákban járkál Desiré. Később Madridban már platinaszőkén tartott előadást egy konferencián
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.