Sietni kellett, máskülönben a Berlusconi-kormány által kidolgozott reform lépett volna életbe 2008. január. elsejétől hatvan évre emelve a nyugdíjkorhatárt (minimum 35 év munkaviszonnyal). Ezért tárgyalt hetek óta szünet nélkül a magát szociálisan érzékenyebbnek hirdető balközép római kormány a szakszervezetekkel, az utolsó napokban éjjel- nappal, ma hajnalban jelentve be nagy büszkén az új törvénycsomag megszületését.

Hiába Brüsszel figyelmeztetései, a szakszervezetek gyôztek: jövôre marad az 58 éves korhatár, és ezt Róma csak fokozatosan, évrôl évre emeli meg, az olaszok 2013-ban mennek majd nyugdíjba akkor, amikor már most a franciák és a németek is.

Kérdés, hogy kibírja-e a reformot az összeomlástól fenyegetett itáliai nyugdíjpénztár, hiszen a statisztikák szerint 16 –14 millió az aktív dolgozók és a nyugdíjasok aránya, az egyre magasabb életkor átlaggal, amely Olaszországban megközelíti a nyolcvanat.

A szakszervezetek kizárólag tagságuk érdekeit tartják szem elôtt, nem törôdnek a fiatalokkal – mondta el véleményét a Prodi-kormány EU-s minisztere, Emma Bonino, aki a háttérben a radikális baloldali pártok zsarolását észlelte és már elmúlt kedden benyújtotta (a Prodi által elutasított) lemondását.

Bonino például azt szorgalmazta, hogy a férfiak és nôk nyugdíjkorának megkülönböztetése helyett, az állam hosszabbítsa meg a jelenlegi pusztán öt hónapos anyasági segélyt, és a miniszterasszony nevetségesnek tartotta a szakszervezetek által javasolt szakmai rangsorolást is a könnyebb és nehezebb munkák alapján, amely szerint a milánói Scala balett-táncosának és a presszópincérnek elôbb kellett volna nyugdíjba mennie, mint a szicíliai maffia ellen küzdő államügyésznek.

A szakszervezetek ebből nem kaptak, de sikerült felemelni a (havi ötszáz euró alatti) minimál-nyugdíjakat havonta 30 euróval, és januárig ezek a nyugdíjasok egyszeri 300 eurós kiegészítést is kapnak. Olaszországban a nyugdíjak nagy része 500-1000 euró közötti. Ez a jelenlegi létminimum szintjét súrolja.