"Kikerült" az "ellen-népszavazás" kezdeményezőjének neve

A három népszavazási kezdeményezést a Fidesz kérdéseivel azonos témában, de ellentétes tartalommal nyújtották be hétfőn. A magán-kezdeményező kérte, hogy nevét egyelőre ne hozzák nyilvánosságra, de ma már kereste a Hír TV stábja. Az OVB elnöke cáfolta, hogy tőlük szivárgott volna ki az adat. Kálmán László nyelvész közölte: emailben küldte el kérdéseit az OVB-hez pontban hétfőn 16 órakor. A Fidesz szerint a kormány áll a három népszavazási kezdeményezés mögött.

Kálmán László nyelvész kezdeményezte az "ellen-népszavazást"

A Klubrádió Kontra című műsorában nyilatkozott Kálmán László nyelvész arról, hogy ő nyújtotta be a Fidesz által kezdeményezett témákban, ellenkező értelemben megfogalmazott népszavazásra vonatkozó kezdeményezéseit. Eredetileg nem akarta vállalni a nyilvánosságot, azonban délután becsengetett hozzá a Hír Tv stábja. Mivel "kikerült" a neve és lakcíme, mégiscsak nyilatkozott a sajtónak.

Kálmán László elmondta: akkor döntött, amikor a Fidesz alelnöke bejelentette, hogy indul az OVB-hez újra benyújtani kérdéseiket, mert lejár a három kérdés érvényessége. Kálmán László hangsúlyozta nem politikai célból tette mindezt, hanem azért, hogy az embereket gondolkodásra bírja.

Arról, hogy köze volna a kormányhoz, avagy kormánypártokhoz, úgy nyilatkozott: „semmi közöm sem a kormányhoz, sem az MSZP-hez, ugyanakkor sokat publikálok a médiában és az alapján tudható, hogy liberális nézeteim vannak”.
 Kálmán László elmondta, nincs "furmányosság" abban, hogy nem volt jelen személyesen a kérdések benyújtásakor: "pontban 16 órakor, emailen küldtem el a kérdéseimet". Hozzátette, hogy e mellett hiteles, aláírt példányt is eljuttatott kezdeményezéseiről az OVB-hez. Részletek a Klubrádió honlapján>>>>

Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke
erről az MTI-nek azt mondta, szerinte az OVB-től nem kerülhetett ki Kálmán László neve. A testület nem is ülésezett az utóbbi napokban - emlékeztetett.

Fidesz: a kormány áll a három új népszavazási kérdés mögött

A Fidesz korábban bejelentette: a párt szerint a kormány és Gyurcsány Ferenc áll a mögött a három népszavazási kezdeményezés mögött, amelyet a Fidesz kérdéseivel azonos témában, de ellentétes tartalommal nyújtottak be hétfőn - Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke erről szerdai sajtótájékoztatóján beszélt.

"E mögött a zavarkeltő akció mögött a kormány áll, Gyurcsány Ferenc" - mondta Pokorni, aki szerint a három kérdés egyértelműen a kormány álláspontját tükrözi.  Ugyanakkor hozzátette: jogi nonszenszről van szó, hiszen a Fidesz három, már korábban jóváhagyott kérdése a  kórházprivatizációról, a gyógyszerforgalmazásról és a termőföldről, július 9-én 16 óráig, az aláírásgyűjtés határidejének lejártáig védettséget élvezett, és a Fidesz 16.00.-kor nyújtotta be ismét a kérdéseket.

Pokorni Zoltán, aki hétfőn személyesen is jelen volt a kérdések újra benyújtásánál, azt mondta: az Országos Választási Iroda vezetőjével, Rytkó Emíliával együtt várták meg, hogy 16 órakor lejárjon a határidő, ezért úgy látják, előttük más nem nyújthatott be ugyanebben a tárgykörben kezdeményezéseket.  "Nem tűnt föl, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Hiller István ott ülne előttünk a sorban és megelőzött volna minket, bár átfutott a fejemen, hogy ilyen csalafintaságon töri a fejét a szocialista párt" - tette hozzá a politikus, jelezve, hogy nem tudják, mikor, ki és milyen körülmények között nyújthatta be a Fidesszel egy időben a kormány álláspontját tükröző kérdéseket.

Mint mondta, az OVB eddigi gyakorlata szerint a benyújtás sorrendje számít, így nem is kellene foglalkozniuk a három másik kérdéssel. Példaként hozta, hogy az idén áprilisban az OVB-hez  ugyanabban a tárgykörben, a tb-kassza állami kézben maradásával kapcsolatban két népszavazási kérdést is benyújtottak, a testület pedig a sorrendben elsőként hozzá érkezett kérdést tűzte  napirendjére, és a hitelesítés után a másik hasonló tárgyú kérdést nem is vitatta meg, mert már védett volt a téma.

Pokorni Zoltán hangsúlyozta: bíznak abban, hogy az OVB nem politikai színjátékot akar játszani, így a sorrendiség lesz a meghatározó, és nem vitatja meg a "kormány kérdéseit".

A Fidesz kérdései: Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy gyógyszereket csak gyógyszertárban lehessen árusítani?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy 2002. június 15-i állapot szerint hatályos  termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerinti - családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?".

Az OVB honlapja szerint szintén a testület következő, jövő  szerdai ülésének napirendjén szereplő, a korábbiakkal ellentétes tartalmú kérdések: "Egyetért-e Ön azzal, hogy egyes vény nélkül is kapható gyógyszereket a gyógyszertárakon kívül is lehessen forgalmazni?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi önkormányzatok egészségügyi feladataik ellátásának módjáról szabadon dönthessenek?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy a földterület megművelőjét illesse meg első helyen elővásárlási jog termőföld vásárlása esetén?"

A politikus leszögezte: nem ért egyet Szikinger István alkotmányjogász álláspontjával, aki szerint akár egyszerre is fel lehetne tenni a Fidesz kezdeményezéseit és a másik három kérdést népszavazásra. Pokorni Zoltán szerint ezzel jogi nonszensz állhatna elő, hiszen, elképzelhető, hogy egymást kizáró álláspontokat erősíthetnek meg a választók, 25 százalék plusz egy szavazattal.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője újságíróknak azt mondta: a kérdések jellegéből látszik, hogy a kormány politikájával szimpatizáló ember nyújtotta be, azt azonban nem tudja, ki vagy kik nyújtották be a kezdeményezéseket. A szocialista politikus szerint ezek a kérdések az ország szempontjából fontos reformok támogatására kérdeznek rá, az MSZP politikai céljaival egybeesnek, így ha az OVB hitelesíti a kezdeményezéseket, elképzelhetőnek tartja, sőt ő maga javasolná is, hogy támogassák az aláírásgyűjtési kampányt.

A Fideszre utalva megjegyezte: zavarkeltés és trükközés az, ha valaki annyira nem veszi komolyan a saját maga által benyújtott kérdéseket, hogy nem is kezd el aláírásokat gyűjteni. Ezzel világossá vált, hogy nem a kérdések tartalma, hanem a kormánygyengítő akció a cél - tette hozzá Lendvai Ildikó.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt mondta: a  két nagy párt ezek szerint csak ennyit tud hozzátenni az ország  fejlődéséhez, vitájuk közben pedig a régió többi állama "elhúz" Magyarország mellett. "A két nagy populista párt ennyit tud hozzátenni Magyarország nyugalmához és fejlődéséhez. Most azon vitatkoznak majd hetekig vagy hónapokig, hogy ki adta be előbb a másik kijátszására vonatkozó kérdését" - hangsúlyozta Dávid Ibolya. A távirati iroda kérdésére, hogy fontosnak tartja-e a népszavazásra váró kérdéseket, a pártelnök azt mondta: a kérdések elbírálása az OVB és az Alkotmánybíróság hatásköre.

MSZP: háromszázezer aláírás kellene ügydöntő népszavazás kiírásához

Az MSZP minimum háromszázezer aláírás összegyűjtéséhez kötné az ügydöntő népszavazás kiírását, és szűkítené a tiltott népszavazási tárgyak körét. Erről Avarkeszi Dezső és Wiener György szocialista országgyűlési képviselő beszélt szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Az Alkotmánybíróság arra kötelezte az Országgyűlést, hogy szabályozza, mennyi ideig kötelezi az eredményes ügydöntő népszavazáson hozott döntés a parlamentet, és hogy ugyanabban a kérdésben mennyi időn belül nem lehet kitűzni újabb népszavazást - mondta Avarkeszi Dezső, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának  elnöke.

Hozzátette: azt javasolta a parlamenti pártoknak, hogy ehhez kapcsolódóan más kérdéseket is gondoljanak át, így a népszavazás kiírásához szükséges aláírások számát, illetve a tiltott tárgyak körét.

(forrás: Klubrádió, MTI)

Szavazás az OVB ülésén
Szavazás az OVB ülésén
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.