DNS-vizsgálat: albán vakvágány

Nem egyezik a Szerbiából hozott és a Fenyő-gyilkosság helyszínén rögzített DNS-minta - közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány egy elektronikus médiában, vagyis nem az az albán nemzetiségű férfi volt az elkövető, akitől a minta származik.

Szabóné Csontos Stefánia a Nemzeti Nyomozóiroda helyettes szóvivője az MTI-nek tegnap este azt mondta, hogy az NNI a nyomozás lezárultáig nem kíván nyilatkozni. A Fenyő-ügy kapcsán az irodának nincs olyan információja, amelyet meg kíván osztani a nyilvánossággal - mondta. Bencze József rendőrfőkapitány egy kérdésre válaszolt az ATV műsorában - tette hozzá. Emlékeztetett: a nyomozásra egy hónapot kérték, s ebből már nincs sok hátra.

A Magyar Hírlap szerb rendőrségi forrásokra hivatkozva arról írt az üggyel kapcsolatban, hogy egy héttel a Fenyő-gyilkosság előtt érkezett Magyarországra a férfi, akit a médiavállalkozó megölésével gyanúsítanak. A szerb hatóságok június 21-én adták át a magyar rendőrségnek annak az albán férfinak a DNS-mintáját, aki a Fenyő-gyilkosság nyomozása során korábban képbe került lehetséges elkövetőként.

Fenyő Jánost 1998. február 11-én, a fővárosban a Margit utcában lőtte le egy ismeretlen, amikor a médiatulajdonos autójával megállt a egy tilosra váltó lámpánál. A tettes a fegyvert egy gépkocsi alá dobta, és gyalog hagyta el a helyszínt. Sapkáját és kabátját a helyszíntől 50-60 méterre, a Margit körúton egy kapualjban hagyta; a nyomozók a ruházatban talált hajszálakból nyertek azonosításra alkalmas DNS-mintát.

Az ORFK a 2002-ben már lezárt nyomozást 2004-ben ismét elrendelte, mert új ada-tok birtokába jutott a rendőrség, amelyek - az indokolás szerint - elvezethetnek a megoldáshoz.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.