Példakép ollóval
Szabados Iréne a '70-es évektől részt vett hajvágó bemutatókon, írt hajfestőkönyvet, rendszeresen tart látványos hajdivat-bemutatókat, volt a L'Oréal művészeti vezetője, majd nagykövete, hajhosszabbítási és hajvágási találmányok (görbe olló, dupla olló) fűződnek a nevéhez, rendszeresen publikált és vezetett rovatot divatmagazinokban, fotózik, és díszletet tervez. 2002-ben az "Év Fodrászá"-nak választotta a Nemzetközi Fodrász Művészek Egyesületének magyar testülete. Szabadidejében kisplasztikákat készít és fest, volt már kiállítása is.
- A sokoldalúság titka elsősorban a negyven év. Ebbe a négy évtizedbe belefér a sokféleség. Ahogy igény mutatkozik valamire, arra rávetődöm, kimondottan kutató hajlamom van, azt keresem, ami nincs. Van, amelyikkel sikert érek el, és van, amelyikkel nem. Előfordul, hogy ha belegebedek, sem sikerül. Ilyenkor pihenek, aztán újra kezdem. A fejformám szögletes karakter, s ezt leginkább a makacsság jellemzi, de szerencsére feledékeny is vagyok, a kudarcaimat elfelejtem, s így újra neki tudok vágni.
- El tudtam volna képzelni azt is, hogy szobrász vagy festő legyek. Pályakezdő fodrászként megismerkedtem Andrássy Kurta János erdélyi szobrászmesterrel, és azon kaptam magam, hogy a tanítványa vagyok, és harminccentis Dávid-szobrokat készítek. Nagyon érdekel az anatómia és az antropológia, a fej szintjén különösen. Minden vendégemnél végzek egy kis fejkarakterológiai vizsgálatot, hogy melyik népcsoporthoz tartozó, s ez a delikvenseket is érdekli. A fodrászoknál különösen fontos a személyiség, nem mindegy, hogy mennyire vagyunk nyitottak a vendégek frizuraproblémáira, és mennyire érzem meg, hogy mi van vele. Ettől a vendégek elolvadnak, és látják, nem csak a fejüket tartjuk fontosnak.
- Vannak feladatok, amelyeket ránk rónak, mondhatjuk, ez a karma. Általános iskolásként például nagyon érdekelt a kémia, de nem vettek fel a gyógyszerész szakirányú gimnáziumba. Később ez is megtalált, '86-ban én készítettem el az első Schwarzkopf-prospektust Magyarországon, amiből végül hajfestőkönyv lett. Kiküldtük az írást Németországba, itthon kinyomtatták, én pedig csodálkoztam: talán ők sem tudnának jobbat írni?
- Sosem azon járt az eszem, hogy nagy családom legyen, engem a folyamatos szakmai fejlődés kötött le. Nem bánom, hogy így alakult, mert így örök játék maradt az életem. Ez az életforma megsínyli a párválasztást, ennek ellenére férjnél vagyok már harminc éve, de a férjem rájött, hogy fel kell adnia a mosolyalbum jellegű családi ábrándokat.
- Le kellett tíz-tizenöt évet tenni az asztalra, hogy a szakma, s a férfi kollégák észrevegyenek. A nők régebben hagyták magukat az élettel sodortatni, de ez ma nem így megy. Sokszor hangsúlyozom a tanulóimnak: nem könnyű, de határozzanak, mit szeretnének igazán. Ha valaki úgy érzi, hogy fodrász akar lenni, akkor tegyen meg érte mindent, és keresse a példaképeket, akiktől tanulhat. Az én példaképem Vidal Sassoon, de én is ezt teszem: példát adok. Az előadásaimon félig viccesen mindig elmondom: ajánlom magamat! Vannak is visszajelzések, hogy én vagyok valakinek a példaképe, odajönnek remegő lábbal, s lefotóztatják magukat velem. Persze nekem is van közös fotóm Sassoonnal.
- Több évtizede oktatással, továbbképzéssel is foglalkozom. Ez eddig abból állt, hogy a szalonomban tíz-húsz férőhellyel előadásokat, gyakorlati foglalkozásokat tartottam. A gyakorlat során olyan rossz eredmények születtek, hogy szegény modell-lányok némelyike félkopaszon távozott. Azt mondtam, ez így nem mehet tovább, szünetet tartottam, s egyik kora reggel - a hajnali ötleteim állati jók - összeállt a kép: egyénileg kéne oktatni! Kidolgoztam a részleteket, s rögtön elkezdtek jelentkezni, mielőtt feladtam volna a hirdetést. Így két éve a tanításban is megtalálom önmagam.
- Hogy mit szeretnék még megvalósítani? Sok jó frizurát. De leginkább azt szeretném látni, hogy jól boldogulnak azok a fiatalok, akiket tanítok. És ha meg tudnám változtatni a jelenlegi fodrászoktatási rendszert, az tényleg komoly dolog lenne.
