Láthatólag a miniszterelnöknek világos elképzelései voltak a 2006-os évről, a megszorító csomagról, a kormányzati központosításról, a reformok beindításáról és a háborúzó ellenzék elleni fellépésről, majd a 2007 eleji fordulatról, az MSZP közvetlen és az SZDSZ közvetett átvételéről, a reformok konszolidálásáról, az európai pénzek beáramoltatásáról. Ennek a forgatókönyvnek rendelte alá a kormány tagjainak kiválasztását, a reformokról szóló közbeszédet, az ellenzékkel való ütközeteket - mindent.

A 2006-os év második felében a túlélésért küzdő kormányfő politikája két axiómán nyugodott: én reformálok, modernizálok, az ellenzék akadályoz; én még meszszebb mennék a reformálásban és modernizálásban, de az MSZP avítt és oligarcha vezetése, kádárista közvéleménye korlátoz. Minden sikeres lépés az enyém, valamenynyi sikertelenség nekik köszönhető. A fordulópontot március közepe jelentette, amikor a harcos ellenzék kivonta magát a csatatérről, Orbán Viktor látszólag átmenetileg le is ment a pályáról, de változatlanul folyamatos nyomás alatt tartja a kormányfőt, aki magára maradt gondjaival. Ugyanakkor a miniszterelnök pártelnökké lett, vagyis nehéz a pártra mutogatnia. A korlátlan felhatalmazás, minden felelősség elvállalása a kormányoldalon, és a térfél átadása az ellenzék részéről - hagyni kell, lerohad magától is -, nem növelte, hanem szűkítette Gyurcsány mozgásterét. Tartalmilag és nem szónoklatokban kellene új termékekkel és emberekkel előállnia. Nehezen megy. A megszorítás sikeres, ám a reformok lelassultak, és a kormányfő veszített kezdeményező-képességéből.

A történtek nem okozhatnak igazi meglepetést. A jozefinista típusú reformok abszolutista és diktatórikus rendszerekben is csak akkor és addig élnek, ha sikerül új, működő intézményeket, normákat bevezetni, és ha működtetésükhöz nem szükséges az állandó kézi vezérlés. Megszorítani lehet kézi vezérléssel, ám társadalmi és gazdasági folyamatokat csak összefüggő intézményi rendszerekkel lehet irányítani. A jozefinista munkamegosztás - a zseniális politikus ismeri az utakat és célokat, az egyetlen igazi megoldást, a holdudvari értelmiségi lelkes segítőtársa, aki a politikus eszméit megáldja, hitelesíti és terjeszti, a közigazgató, aki engedelmesen végrehajtja, az elkötelezett újságíró, aki támogatóan propagálja azokat - a demokratikus rendszerekben két akadályba ütközik: a demokráciába és a rendszerbe. A demokrácia nem viseli el a legzseniálisabb titkos kitalációt, és csak ideig-óráig tűri a reformdiktatúrát. Létezik parlamenti ellenzék, kormánypártokon belüli demokrácia, léteznek nyílt érdekképviseletek, létezik valamiféle független közvélemény. Az alkotmányos politikai és az autonóm - globális - piaci rendszer ismer önálló szereplőket és normákat: alkalmazkodni kell hozzájuk, egyeztetni kell velük.

A Gyurcsány-féle jozefinista reformkísérletek egyszerre tükrözik a magyar demokrácia működési zavarait, s idéztek elő további bajokat. Szétszedtek és leépítettek intézményeket, felszámoltak autonómiákat, de eddig nem teremtettek élő újakat, igaz, nem is volt túl sok idejük rá. Különösen jellemző ez a központi igazgatásban, magában a kormányzásban. Képtelennek bizonyultak a rendvédelem regionalizálására és modernizálására, ellenben tökéletesen hiteltelenítették az irányítási rendszert. Az egészségügyben, a járulékbefizetés ellenőrzési rendszere jelentős előrelépés, de nem reform, miként nem az a kapacitáscsökkentés adminisztratív útja sem. Az egészségügy még a reform előtt áll, miközben lassan már mindenkinek elege van az egészből. Különösen furcsa a több biztosítóról folyó heves vita, amikor a kormány egy év alatt nem ült le a befektetőkkel. Semmi garancia arra, hogy be akarnak fektetni, amikor a rendszert nem velük egyeztetve találják ki, s amikor attól tartanak, hogy 2010-ben az orbáni jobboldal mindent vissza fog vonni, ha hatalomra jut. Ezért a semmiért érdemes egymást kardélre hányni.

Azért e területeket sorolom, mert leginkább itt ingott meg a rendszer tavasszal.

A kormányzás érdekek felismerése és egyeztetése. Ha nem a kormányban akarok egyensúlyozni, akkor a pártok elnökségei között kell, ha nem a pártok közt, akkor a frakciókban és a frakciók közt, ha nem ott, akkor az érdekegyeztető munkáltatói és munkavállalói fórumokon, illetve ezek öszszefüggő rendszerében. Ha külön bizottságokban gondolkodom, akkor azokat be kell építeni a keményen számon kérhető normarendszerbe, intézményi szerkezetbe. Ez nem kommunikáció, hanem építés. Gyurcsány nehezen tud kibújni a maga állította kelepcékből. Amíg csak kormányfő volt, addig erős SZDSZ-ben volt érdekelt, de amióta az MSZP vezetője is, azóta megfordult ez a kapcsolat. Most időnként úgy kezeli őket, mintha nem is lennének. Már régen nem erejükkel, hanem gyengeségükkel teszik tönkre a koalíciót. Elvált házaspár, összezárva egy kis lakásban. Megyek és viszem a gyerekeket is! Nincs hová. 2009-ig nem lesz kivel együttműködni.

Most megint új dolog jön, a kabinetkormányzás, amely az egyközpontú rendszer helyett több pólust jelent. Nem könnyű 16 pontos pártban 38-42 pontos politikusnak lenni. Kiss Péter és Veres János a kormányban, Lendvai Ildikó a frakcióban fogja a miniszterelnököt. Magukra vállalták, hogy a miniszterelnök-pártelnökkel együtt új témákat, intézményeket vetnek be, és fél éven belül fölfelé mozdítják el az MSZP-t és a kormányt. Kiss Péternek - Lamperth Mónika, politikai és civil értelmiségiek szakmai közreműködésével - keresztül kell vinnie az egyedül lábon maradt, legjobban kidolgozott, talán legkevésbé konfliktust okozó nyugdíjreformot. Továbbá meg kell próbálkoznia néhány konkrét és célzott szociális és foglalkoztatási programmal. Tudnia kell, hogy nemcsak Gyurcsány az ő túsza, hanem új tisztségében ő is a miniszterelnök túszává vált. Lojálisan elvállalta, hogy tovább hajózik vele a tépett lobogó alatt.

Veres János eddig harcosan kitartott a költségvetési szigor mellett. Ki kell bírnia ezt az irtózatos nyomást a 2008-as költségvetéssel. Keresztülvitte a vagyontörvényt, egyesítette az ÁPV Rt.-t, a Kincstárt és a Földalapot, leverve a párt és állami klientúrákat. Ha sikerül hiteles és szakértő vagyonkezelőket találnia a hatalmas vagyon kezelésére, nem szolgáltatva ki az egészet a "barátoknak", már nagy szolgálatot tett a hazának. Ha az ötpárti egyeztetésen megoldja a Költségvetési Hivatal felállítását és a szigorú költségvetési szabályozás elfogadtatását, ha nekikezd egy távlatos adórendszer kidolgoztatásának - akkor nemcsak a ma, hanem a holnap politikusa is.

Gyurcsány hatalma korábban a választási nyereségdinamikáján, és az Orbánnal szembeni erőn alapult. Ma részben azon, hogy képtelenek jobbat találni helyette, illetve összefogni ellene. Az őszi válság országos küzdelem volt. A tavaszi személyes válságok sora. Mélypontra jutottak a liberálisok. Bár igaza lehet Mackó nyugalmazott dörmöginek: - A fiúk munkaversenyt indítottak, hogy elérjék a nulla százalékot. Nézd, milyen jól haladnak! Egymás után derült ki a politikai szereplőkről, hogy nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, egymással, magukkal. Az ország nem, de a jobboldal megengedheti magának, hogy még két évig ne jusson eszébe semmi, ne állítson alternatívát, Orbánt kicsapja a mezőre, hadd ugráljon magában, hogy jobbjai bevonuljanak az önkormányzatokba, és ott próbálják ki, mire képesek. De a kormányzó pártok politikusai és a kormány kénytelenek gondolkodni és tenni.

A szocialisták szavazó tábora már nehezen bírja a a csapásokat. A "mindent a társadalomért, értetek teszünk, nélkületek és többnyire ellenetekben" jozefinista reformja nem sok megértésre talált. A szocialista szavazó legfontosabb jellemzője az aprólékos gyakorlatiasság, a kézzelfogható, sokszor kicsinyes realizmus, a messianisztikus hit hiánya. Szereti megérteni és nem elhinni a dolgokat. Eddig lyukat beszéltek a hasába, de sehol nem voltak a szemügyre vehető, működőképes áruk. Most Gyurcsány 2004-es két ellenfelén a sor - lássuk az árut. S jön a nyár. Van idő kipróbálni, hogyan működik az új pártbeli és kormányzati felállás. Még három év. Az esélytelenek nyugalmával akár győzhetnek is.

Zizinóban a nap megpróbálja keresztül erőszakolni magát az ablakig érő gazon át. A gerendák már ismerősen recsegnek. Ismerős Vologya, a rendőr is, aki a ház mögött rejtőzve lesi a száguldó kamionokat. Barátaim itt hagytak. Az Elnök kaviáros blincsikit reggelizik és jóféle - brr - kvaszt hörpöl rá. A Fekete Költő két afgán mellett kétségbeesetten hallgatja, hogy mit harsognak az ámult nacionalista tévénézőnek: de jó is volt szovjet-orosznak lenni. A kimondhatatlan nevű Tanácsadója repül a pétervári csatornák fölött, tanácsok nélküli kirgiz, üzbég és orosz gyönyörűségekről álmodik. Fel Moszkvába - mondom, s akkor megjönnek a derék emmauszi népek, Pantyelej Ivanovics és Marja Szergejevna. Erősen érdekli őket, mi lesz a távoli, és mégis oly közeli Hur...csannyal, Gurcs...annal Vengrija faluban Tveren is túl.