Elfogták Fenyő János gyilkosát Szerbiában?

Szerbiában elfogták azt a körözött férfit, aki a gyanú szerint 1998-ban Budapesten meggyilkolta a Vico vállalatcsoport vezetőjét, Fenyő Jánost - adta hírül szerdán az InfoRádió. Belgrádban "nem tudnak semmit."

Az InfoRádió értesülései szerint magyar nyomozók utaznak Szerbiába, ahonnan DNS-mintákat hoznak, amelyeket összevetnek a rendőrség birtokában lévő mintákkal. Az Index nem hivatalos rendőrségi forrásokból azt hallotta, hogy a szóban forgó férfi börtönbüntetését tölti Szerbiában, és ott került a helyi rendőrök hatóság látókörébe, ők vették fel a kapcsolatot a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival.

A belgrádi belügyminisztérium tud arról a Budapesten megjelent hírről, miszerint a szerb rendőrség letartóztatott egy albán nemzetiségű férfit, aki gyanúsítható Fenyő János vállalkozó 1998-as meggyilkolásával, de mint Dragana Kajganic sajtófőnök szerdán az MTI tudóstójával közölte, nem kívánja azt megerősíteni. A minisztérium sajtóosztályának szerda estig arról sem volt információja, hogy csütörtökön állítólag Belgrádba érkeznek a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai, s mintát visznek magukkal a  Fenyő-gyilkosság helyszínén talált, feltételezések szerint az elkövetőtől származó DNS-ből, hogy összehasonlítsák az említett albán férfi DNS-ével.

A belgrádi magyar nagykövetség nem rendelkezik információval az esetről, ám ebben nincs semmi rendkívüli, mivel a szomszédos országok rendőri szervei között közvetlen az együttműködés, és nem tájékoztatnak róla külső szerveket. A két országot érintő jogi, közigazgatási ügyekben szerepet játszó belgrádi magyar főkonzulátus illetékese szerint az elmúlt időszakban történtek lépések a Fenyő-gyilkosság miatt indult nyomozással kapcsolatban, ám hogy azok hoztak-e konkrét eredményt, s milyet, arról nincs tudomása.
 
Szabóné Csontos Stefánia, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)  helyettes szóvivője annyit közölt: csütörtökön határtalálkozót tartanak a szerb és magyar rendőrség munkatársai, de a határtalálkozó napirendje nem nyilvános. Mint mondta, a határtalálkozó rendszeres információcserére ad lehetőséget a két ország rendőrségének.

A Fővárosi Főügyészség január 29-én küldött jogsegélykérelmet  Szerbia igazságügyi minisztériumának a Fenyő-gyilkosság ügyében. Fenyő János médiavállalkozó kilenc évvel ezelőtti meggyilkolása  ügyében az NNI előterjesztése alapján a vádhatóság arra kérte a szerb hatóságokat, hogy segítsenek a feltételezett elkövető  elfogásában, illetve abban, hogy tőle DNS-azonosításra alkalmas mintát szerezzenek be.

Fenyő Jánost 1998. február 11-én, a Margit utcában lőtte le egy eddig ismeretlen elkövető, amikor a  médiatulajdonos autójával megállt a közlekedési lámpánál. A tettes a fegyvert egy gépkocsi alá dobta, majd gyalog hagyta el a helyszínt. Sapkáját és kabátját az elkövetés helyszínétől 50-60 méterre, a Margit körúton egy kapualjban hagyta; a nyomozók a ruházatban talált hajszálakból nyertek azonosításra alkalmas DNS-mintát.

(forrás: InfóRádió, Index, NOL)

Archív felvételen Fenyõ János autója, amelynek üvegét gépfegyver lövedékei szakították be
Archív felvételen Fenyõ János autója, amelynek üvegét gépfegyver lövedékei szakították be
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.