Száz éve vár

A kiállítások és ünnepi kiadványok mellett "tüzes programokkal" teszi emlékezetessé centenáriumát a Vajdahunyad vára. A városligeti épületegyüttest Alpár Ignác tervezte és építette fel, ráadásul kétszer is.

Először a millenniumi ünnepségek egyik kiállítóhelyeként, fából és gipszből született meg ugyanis a magyar történelem nevezetes építészeti stílusait megelevenítő alkotás. A nagyszabású kiállítás pavilonjai közül csak a Vajdahunyad vára maradt a helyén, de az sem sokáig, mert a könnyűszerkezet alatt is megsüllyedt az átmenetire tervezett alapozás. Ezért aztán az ország szívét meghódító városligeti épületeket, félve a közfelháborodástól, újra kellett építeni, ezúttal időtálló szerkezettel. A tágas termekbe a Mezőgazdasági Múzeumot költöztették be 1907-ben.

Ma már sokak számára giccsbe hajló túlzásnak tűnik ez az építészeti skanzen, de azért többről van itt szó, mint eredeti épületek lekicsinyítéséről. Alpár a maga korában már lassan letűnő, de még elfogadott historizáló stílusban álmodta meg a Hadik András művészettörténész szerint "idézetekből álló" épületeket. A jáki templom például a román stílust, a Vajdahunyad oldalsó boltívei a gótikát képviselik, a neobarokk főépület a Grassalkovich-stílusú kastélyoknak állít emléket. Alpár korának legsikeresebb, ha nem is a legjobb építésze volt. A magasan képzett mesterember a mai menedzsereket megszégyenítő ügyességgel igazgatta vállalkozását, és a történelmi Magyarország minden szegletében állnak épületei.

A Mezőgazdasági Múzeum az évfordulóra kiadványokkal és rendezvényekkel készül. A hivatalos centenáriumi ünnepséget a mai napon tartják: délelőtt tíz órakor nyílik meg a 100 éves a Vajdahunyadvár című tárlat és egy fotókiállítás is. A kiírt pályázatra érkezett több száz fotóból válogatták ki azt a harmincat, amelyet a látogatók album formájában akár haza is vihetnek. Egy vaskosabb kiadvány a Vajdahunyad vára művészettörténeti értékeit dolgozza fel.

A június 23-i Múzeumok éjszakájára különleges programokkal készülnek a Mezőgazdasági Múzeumban. Ismét lesz csónakos vártörténeti séta, vagy inkább evezés, borkóstoló, fáklyás menet és tűzugrás. Fellép a Palya Bea Quintett és a Balázs Elemér Group.

Giccsbe hajló túlzásnak tûnik
Giccsbe hajló túlzásnak tûnik
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.