A Berlin-év nem egy szimpla kiruccanás, még csak nem is valamiféle emlékrendezvény, hanem egy immár három évtizedre visszanyúló ösztöndíj, a német akadémiai csereszolgálat (DAAD) művészeti programja. Segítségével 38 kortárs magyar író, filmrendező és zeneszerző (Kertész Imrétől Nádas Péteren át Szabó Istvánig és Ligeti Györgyig) töltött kinn egy évet a német fővárosban. Az emlékekből, tapasztalatokból szövegek, a szövegekből pedig antológia született ("Berlin, drágám. Csukja be, kérem, a szemét"), amely tavaly ősszel németül a neves Matthes & Seitznél jelent meg. Az idei könyvhéttől viszont a szövegek a Magvető gondozásában már eredeti nyelven is hozzáférhetők.

- A magyar irodalom ma nagyon jól cseng a német olvasók fülében, olyan, mint egy márkanév - mondja Nina Hartl irodalomtörténész, az antológia német szerkesztője. Tíz évvel ezelőtt a legtöbb német kiadó nem foglalkozott magyar szerzőkkel, de pár évvel Frankfurt és a magyar Nobel-díj után egyre szebb eredményeket mutatnak az eladási statisztikák. Az érdeklődés tehát nem enyhül, olyannyira nem, hogy ha egy ismeretlen szerzőről kiderül, hogy magyar, akkor a német olvasó szívesebben veszi a kezébe a könyvet. Márai, Kosztolányi, Szerb Antal és a kortárs irodalom sikere nem időleges, hanem hosszú távú és tartós, magyarázza Hartl. Ez pedig azért is fontos, mert a márkás nevek után már könnyebb lesz eladni a fiatalabbakat.

Az európai kultúrfővárosok mindig is nagy hatást gyakoroltak a magyar irodalomra. Az pedig külön tanulmányt érdemelne, hogy a múlt század elején miként tolódott át a hangsúly Párizsról Berlinre. A német főváros ugyanis mára kihagyhatatlan tere lett a kortárs irodalomnak, ahogy Kertész fogalmaz az antológia nyitóírásában: a magyar írók útja a világirodalomba Berlinen keresztül vezet.

A német könyvkiadók egyfajta hídszerepet játszanak - magyarázza Nina Hartl -, hiszen ha németül megjelenik egy magyar regény, akkor az már jó ajánlás a francia, holland, spanyol kiadók felé. Az angol nyelvterület azonban továbbra is zárt: az Egyesült Államok könyvkiadásának kevesebb mint két százaléka fordítás, és ebben végképp elenyésző a Kelet-Európából érkező művek száma.

- Az érdeklődés ma már akkora, hogy nincs elég megfelelően képzett műfordító és lektor, hogy a német kiadók éhségét csillapíthatnák - számol be Gönczy Gabriella irodalomtörténész, a kötet magyar szerkesztője. A magyar kultúrpolitikának ebben a helyzetben szinte már semmi egyéb dolga nem lenne, csak hogy különféle ösztöndíjakkal minél több műfordítót hozzon helyzetbe. Szinte azonnal lecsapnának rájuk a német szerkesztők.

Berlin azonban nem csupán "ugródeszkaként" fontos, ma már több kortárs regény, novella, esszé helyszíne is. Oravecz Imre az ösztöndíj ideje alatt itt spórolt, hogy Amerikába emigrálhasson, de egy nap lebontották a falat. Dalos György egy Stasi-jelentésről számol be egy irodalmi est kapcsán a több mint háromszáz oldalas antológiában.

- A magyar írók nemcsak azért érzik jól magukat a német fővárosban, mert Berlin vonzó város, hanem mert nagy nyitottsággal és kíváncsisággal fogadják őket a berliniek - mondja Gönczy. A kapcsolatot még szorosabbra fonja az a tény, hogy az utóbbi években a legfontosabb irodalmi díjakat magyar szerzők hozták el. Konrád György, a Berlini Művészeti Akadémia elnöke volt, Esterházy a tagja, míg Kertészt a Német Nyelv és Költészet Akadémia fogadta soraiba. Az antológia így - véli Gönczy - nem csupán egy olvasmányos kötet, hanem a két fővárost összekötő kulturális szövedék fontos irodalmi dokumentuma is egyben.

Esterházy Péter