MTV-gáláról a börtönbe

- Megpróbálok erős lenni. Kicsit félek, de letöltöm a büntetésemet. Ez nagyon nehéz időszak, de támogat a családom, a baráti köröm és a közönségem - mondta Paris Hilton, és a fotósok kedvéért egy kicsit még pózolt a vörös szőnyegen.

   

Az MTV vasárnapi filmgálájának közönsége hangosan ujjongott, amikor Sarah Silverman humorista, az est házigazdája megemlítette a multimilliomos szállodaörökös küszöbönálló börtönbüntetését. Az egyik poén szerint Paris cellájának rácsait falloszok mintájára kellene megfesteni, csak félő, hogy abba beletörne a foga. A durva viccek céltáblája azonban szokása szerint élvezte a felhajtást.

A bulvársajtóban általában a "buta szőke" klasszikus eseteként nyilvántartott, 26 éves társasági hölgy a gáláról egyenesen a Los Angeles-i büntetés-végrehajtási központba ment, ahol nyilvántartásba vették, rögzítették az ujjlenyomatát és az arcképét, majd átadták neki a rabok szokásos narancsszínű kezeslábasát. Paris Hiltont azért ítélték 45 napi elzárásra, mert jogosítványának ittas vezetésért történt bevonása után kétszer is elkapták autója volánja mögött, másodszor ismét spicces volt, alkonyat után sem kapcsolta be a lámpáját és a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott. A szabadságvesztést végül jó magaviseletért előre 23 napra mérsékelték.

A Los Angeles egyik ipari negyedében, egy autópálya alatt lévő női börtön előtt szombaton délben felvonultak a fotósok és a tévések. Parisnak keddig kellett volna jelentkeznie büntetésének megkezdésére, de a sajtó akkor sem akart lemaradni, ha a lány netán megpróbálta volna kicselezni a kamerákat. Ez azonban nem fenyegetett: Paris Hilton egyetlen alkalmat se mulaszt el, hogy szerepeljen a címlapokon. Az AP hírügynökség az eset kapcsán megjegyzi, hogy Gábor Zsazsa 1990-ben napi 85 dollárt fizetett a kivételes bánásmódért, amikor egy rendőr megpofozásáért háromnapi elzárásra ítélték. Hilton most hangsúlyozta, hogy ő, bár megtehette volna, nem "fizetős" börtönben tölti le a büntetését. Egyelőre azonban egyedül van egy 12 ágyas zárkában, és eleve a hivatalos személyek és hírességek számára kialakított épületszárnyában helyezték el.

A botrányhõsnõ a Los Angeles-i rendõrségen készült fotón
A botrányhõsnõ a Los Angeles-i rendõrségen készült fotón
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.