A GKM a cég kérésére tartja titokban Hankook-szerződés számait

A GKM kezdeményezi, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, az adatvédelmi biztos, valamint szakmai és civil szervezetek bevonásával kezdődjön nyilvános szakmai vita a közadatok nyilvánossága és az üzleti titok védelme kérdéséről.

   
Ezt közölte Garamhegyi Ábel, a gazdasági tárca államtitkára az Index főszerkesztőjének és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnökének írt nyílt levelében. Az internetes lap és a civil szervezet ugyanis pert indított azért, hogy a GKM hozza nyilvánosságra a Hankook magyarországi abroncsgyárának felépítéséről, illetve a cég állami támogatásáról kötött szerződést.
   
Az államtitkár levelében leszögezi, hogy "a liberális gazdasági tárca" készséggel áll a jogvitát tisztázó eljárás elé. A levélben kifejtett álláspont szerint eleget tettek a nyilvánosság törvényben rögzített követelményeknek. Az állami támogatásban részesülő beruházások és a támogatás legfontosabb paramétereit a szerződés megkötését követő 60 napon belül a GKM hivatalos lapjában, a Gazdasági Közlönyben közzé teszik.
   
Az államtitkár levele szerint a Hankook esetében a közlönyben nyilvánosságra hozták a kedvezményezett nevét, a támogatási program megvalósulásának helyét, a támogatás célját és a támogatás összegét. Utalt arra is, hogy az állami támogatások számításának módját az Európai Unió által jóváhagyott hatályos jogszabályok is rögzítik, így a pozitív nemzetgazdasági megtérülés kiszámításának alapelvei is nyilvánosak.
   
Ugyanakkor a nyilvánosság minél szélesebb körű érvényesülése mellett a tárca tiszteletben tartja az üzleti titkot, ami védi a verseny szabadságát. Korábban a tárca sajtóosztálya ezzel kapcsolatban azt írta: "a vállalattal megkötött támogatási szerződés tartalmazza a Hankook Tire Magyarország Kft. kötelezettségvállalásait, amelynek nem teljesítése a szerződés alapján szankcionált. ... A támogatási szerződés szerint a cég az abban foglalt számszerű kötelezettségvállalásokat üzleti titoknak minősítette, mivel azok nyilvánosságra hozatala jelentős üzleti hátrányt okozna a vállalat gazdálkodására és piaci helyzetére nézve." Az Index így hiába hivatkozott arra: a megállapodás időről-időre közéleti viták tárgya, tényfeltáró cikkek sora jelent meg a gumióriás magyarországi megjelenésének körülményeiről. Ezek tisztázását szolgálná a megállapodás részleteinek ismerete.
   
A nyílt levélben a GKM illetékese utal arra, hogy a kormány gazdaságpolitikájának kiemelt célja a nemzetközi tőkebefektetések fokozása. Magyarország az egy főre eső külföldi működőtőke-beáramlás tekintetében is vezeti a közép-európai országok rangsorát, az éves szinten 1000 milliárd forintot meghaladó ütem várhatóan idén is fenntartható lesz. A befektetők érdeklődése töretlen, a kormányzat jelenleg 63 nagyberuházásról tárgyal, amelyek mindegyikének megvalósulása esetén 16.000 új munkahely keletkezik. A szolgáltatóiparban 12 projektről tárgyalnak, ezek értéke mintegy 260 milliárd forint és 5200 álláshely megteremtését jelentheti.
   
A gazdasági tárca nevében Kóka János még 2005. októberében kötött szerződést a Hankook nevű koreai gumigyártó céggel arról, hogy a társaság gyárat épít Dunaújvárosban.
   
A dél-koreai Hankook gumiabroncs gyár 132 milliárd forint értékű dunaújvárosi beruházáshoz 15,8 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap - mondta Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter 2005 decemberében. A miniszter hozzátette: az átképzési támogatással és a társasági adókedvezménnyel az állami támogatás összege elérheti a 20 milliárd forintot az elkövetkező 5-10 évben.
  
 A befektető eleinte 1.500, majd később 3.000 új munkahely teremtését vállalta. Kóka János utalt arra, hogy a Hankook évente 80 milliárd forintos export árbevételt termel majd és 10 év alatt mintegy 9 milliárd forint adót fizet be a költségvetésbe.
   
Kóka János kiemelte, hogy az elmúlt években 40-50 milliárd forint közvetlen állami támogatás mintegy 400 milliárd forint beruházás megvalósulását segítette elő. befektetést indukált.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.