|
Egy francia cég 15 évre szóló közterület-használatra kért engedélyt a fővárostól, terveik szerint a Városligetben, a Műcsarnok mögötti fás területen erdei kalandparkot létesítenének. A nagyjából egyhektáros területen elhelyezkedő kalandparkban akadályversenyszerűen lehet egyik fától a másikig eljutni. A kérelmező cég több ilyet épített már Franciaország több helyszínén, egyebek között Lyonban. Terveik szerint 2008-ban Budapest mellett Luxemburgban, Olaszországban és Szlovéniában nyitottak volna egy-egy újabb létesítményt.
Budapest azonban minden bizonnyal nem él a lehetőséggel. A Főpolgármesteri Hivatal ügyosztályainak többsége ugyanis - elismerve, hogy vonzó turisztikai attrakciót jelentene a kalandpark - annak megépítését a Városligetben nem támogatja.
A közlekedési ügyosztály szerint már így is alig lehet parkolni a környéken, a jelenleg ingyenes Felvonulási téri parkoló pedig "hosszabb távon várhatóan nem fog fennmaradni". Szerintük nem a ligetet kellene tovább terhelni, hanem valamelyik, tömegközlekedéssel jól megközelíthető, kevésbé látogatott erdeje volna ideális helyszín. A környezetvédelmi ügyosztály ugyancsak túlterheltnek tartja a ligetet, ahol ráadásul "a múlt évben fejeződött be az a beruházás, amelynek során egy korábban épített kalandparkot felszámoltak". Hasonló állásponton van a települési értékvédelmi ügyosztály is, amely szerint a kalandpark számára egy "város közeli erdő" nyújthat megfelelő helyet. Ugyanígy foglalt állást a zuglói önkormányzat, a főépítészi iroda pedig azt jegyezte meg, hogy a kalandpark "nem illő funkció" az '56-os emlékmű közvetlen környezetéhez.
Egyedül a turisztikai ügyosztály állapította meg, hogy "a kalandpark által kínált szolgáltatások "turisztikai szempontból újszerűek, Budapest belterületén valóban meglepő élményt és látványosságot kínálnak". Szerintük a liget térsége "különösen alkalmas" helyszín volna.
|