- Péter Gábor aktív résztvevője és alakítója volt az ötvenes évek magyar társadalmában véghez vitt atrocitásoknak. Akasztások, eltüntetések, kreált összeesküvésperek, zárt táborokba toloncolások, kínzások kötődnek a nevéhez. A történésznek elfogadható ez a rendkívül durva leegyszerűsítéssel vázolt pályakép?

Egymondatos summázatként igen, a bővebb kifejtés ad inkább lehetőséget árnyalásra.

- Bizonyára megírja a Péter Gáborról készülő munkában a "finom" részleteket is. Mikorra tervezi, hogy elkészül a biográfiával?

- Maga Péter meglehetősen szimpla karakter, de a megrajzolandó kortablóval együtt több évbe is beletelik, amíg elkészülök.

- Hozzáférhetők ma már azok a dokumentumok, amelyek nélkülözhetetlenek Eisenberger Benjámin, azaz Péter Gábor életpályájának megrajzolásához?

- Az itthon fellelhetők többsége igen. A volt szovjet titkosszolgálati archívumokban azonban mind a mai napig jócskán lehetnek olyan iratok, amelyek őrzik a birodalmi ember titkainak jó néhány, igencsak fontos fejezetét. Ezekhez ma sem lehet hozzájutni. De a magyar dokumentumok létezésével kapcsolatban is érhetik az embert meglepetések. Az egyik ilyen volt, amikor egy győri levéltáros-konferencia résztvevőjeként megismerkedhettem Galgóczy Károlynéval, Galgóczy Erzsébet sógornőjével, akinek jóvoltából tudomást szerezhettem arról, hogy az írónő hagyatékában számos munkafeljegyzés van az ÁVH egykori vezetőjével kapcsolatosan, Péter Gábortól származó saját kézírású visszaemlékezéssel megtoldva. Emellett gondosan dátumozott munkafeljegyzések utalnak arra, hogy Galgóczy 1977 őszétől 1978 decemberéig rendszeresen találkozott Péter Gáborral, s feltételezhetően gyorsírással rögzített interjúkat készített vele, amelyeket aztán a beszélgetésből hazatérve rögtön áttett írógépbe. Valószínűsíthetően valamilyen formában fel kívánta dolgozni Péter Gábor életútját és a politikai rendőrség történetét.

- Hogyan lehetett Péter Gábor ilyen közlékeny az írónővel, hiszen nem volt beszédes ember.

- Péter Gábor csaknem élete végéig hallgatott. Tudtommal egyedül Zinner Tibornak adott valóban terjedelmes interjút.

- Nagy titkok tudója lehetett, melynek szálai felnyúlnak a máig?

- Péter Gábor 1993-ban halt meg. Át- és túlélte a XX. századi magyar történelem nyolc rendszerváltását. Volt tanulatlan senki, hivatali hatalmasság, a politikai rendőrség feje, majd az általa szolgált rezsim börtöntölteléke. Az egykori Szovjetuniónak is fontos lehetett, hiszen Rákosi magyar börtönében a szovjet elvtársak veszik le róla nem áttételes értelemben, hanem tényszerűen a bilincset. Péter Gábor ezért mindvégig hálás is volt a szovjet elvtársaknak. Próbálták néhányan szóra bírni, de rendre viszszatérő formulát hallhattak tőle: nem beszélhet olyan dolgokról, amelyek ártanának a párt és a Szovjetunió ügyének. Volt miről hallgatnia.

- Mivel magyarázható akkor, hogy Galgóczyval kivételt tett?

- Tudomásom szerint egy, a hetvenes években Galgóczy-írásból készült filmnek Gobbi Hilda volt a szereplője, aki a két világháború közti időtől fogva Péter Gáborral és feleségével, Simon Jolánnal fiatal munkásmozgalmi társként van igen közeli, jó kapcsolatban, és ő hozza össze az írónőt a Péter családdal. A volt politikai rendőrség főnöke fokozatosan megnyílik, de egy jó év elteltével Péter Gábor azt kéri, szüneteltessék a találkozásokat és beszélgetéseket. A Századunk dokumentumfilm-sorozatot évtizedek óta szorgalmasan készítő Bokor Péter a nyolcvanas években szintén kísérletet tett egy Péter Gábor-interjúra. Úgy tudom, sokáig beszélgettek és a volt ÁVH-főnök semmi érdemlegeset nem mondott. Vélhetően a már említett "némasági fogadalom" miatt. Hallgatása fejében őrizhette nyugdíjas-háborítatlanságát.

- Az eddig megírt mintegy hetvenoldalas munkavázlatban kitér arra a korszakra, amikor 1962-ben, az ön szavait idézve a belügyi, katonatiszti, pártapparátusbeli második vonalból induló Kádár János elleni összeesküvés után az első ember rendet csinál a maga háza táján, és félreállítja azokat a keményvonalasakat, akiknek Kádár túlságosan is konszolidált. Ebben az időben kérik fel Péter Gábort, hogy írjon önéletrajzot, és ez, az ÁVH egykori első emberében bekattantja »a régi szép idők« emlékét.

- Péter Gábor 1962-ben a Ruhaipari Központ szakszervezeti könyvtárának gondozója. Ekkor keresi meg az MSZMP KB Párttörténeti Intézete, hogy írja meg emlékeit három évtizeddel előbbi moszkvai útjáról. A politikai rendőrség hajdani feje nem tud szabadulni a beidegződésektől. Eszébe jut, hogy a Párttörténeti Intézet elődjénél egy évtizeddel azelőtt ő kezdeményezte: gyűjtsenek össze és éberségi szempontból vizsgáltassanak át minden anyagot a két világháború közti időszakban részt vevő munkásmozgalmi emberekről, mégpedig azért, hogy találnak-e rájuk terhelő adatokat. 1962-ben megírja ugyan harminc évvel korábbi moszkvai kiküldetésének emlékeit, de abba belesző egy olyan motívumot, hogy ő egy bizonyos Lebovics Farkassal elment moziba. A történet nem illik bele szervesen a szövegkörnyezetbe, sőt élesen kirí abból. Nagyon sokat töprengtem a miérten. Péter Gábor pontosan tudja, hogy Kádár éppen politikai tisztogatást végez. A szó szoros értelemben vett fejek hullása nélkül, de a kulisszák mögött leszámol az ötvenes évek továbbéltetésére hajlamos keményvonalasakkal. E másodvirágzású desztalinizálás politikai komiszszárja pedig a pártközpont adminisztratív osztályának vezetője, Tömpe András, aki Péter vetélytársa volt 1945-ben, ellenlábasa a politikai rendőrség vezetői állására. Péter Gábor attól tartott, hogy Tömpe esetleg törleszteni próbál az 1945-46-ban elszenvedett sérelmekért. Ezért a szóban forgó visszaemlékezésbe mint kódolt üzenetet építette be a fentebb említett egykori moszkvai mozizást Lebovics Farkassal. Utóbbi korábban Kun Béla és Lenin bizalmasa volt, később a szovjet titkosrendőrség (GPU- OGPU-NKVD) magas rangú tisztjévé lett. Péter fontosnak gondolta, hogy konspirált formában jelezze a "szovjet titkosrendőrség bizalmi embere"-imázst. Meglehet, üzent az elvtársaknak, hite szerint kiváltképp Tömpének: őt még mindig számon tartják Moszkvában. Azt hihette, hogy Tömpe, aki egy évtizeden át volt a szovjet hírszerzés titkos megbízottja, képes lesz dekódolni azt, ami köznapi halandó számára szervetlen kitérő memoárjában.

- A birodalom számára valóban fontos volt Péter Gábor?

- Valami miatt fontos lehetett, hiszen akkor is érte nyúlnak, amikor már tulajdonképpen senki. Demonstratív módon felkeresik, jelezve, hogy Péter a börtönben is az ő emberük.

- Az Andrássy út 60.-ban, az ÁVH-központban ő volt a tényleges úr a szovjetek jóvoltából?

- Péter Gábor főbérlő volt az Andrássy út 60.-ban. A háziurat, stílszerűbben házielvtársat Rákosi Mátyásnak hívták. De utóbbinak is rögeszméje volt: Péter nemcsak neki szolgál.

- Reményei szerint a majdan elkészülő könyvben dokumentálhatóan helyére kerülhet minden titok háttere?

- A "mindenre" inkább majd az unokáink kaphatnak valóban használható magyarázatot, ha bejutnak az NKVD mai napig nem kutatható részlegeibe. Ami a magyar dokumentációt illeti, el kell mondjam, hogy az ÁVH saját intézménytörténeti iratait nagyon eredményesen megsemmisítette. A korszak kutatójának szemszögéből nézve bizonyos értelemben szerencse, hogy itt pártállam volt. Az ÁVH szorgalmasan eltüntette ugyan az iratait, de a kommunista párt örökérvényűnek, örökéletűnek tartva magát, sokkal többet megőrzött belőlük. Egyebek mellett számos jelentést Péter Gábortól és még több iratot a politikai rendőrségről. Annak ellenére, hogy Kádár János például a saját magára vonatkozó iratokat 1959 és 1962 között tüntetteti el a belügyi apparátussal. De így is fennmaradt több értékes töredék mind az ávót irányító belügyminiszteri korszakából, mind a bebörtönzött Kádárról.

- Mikortól beszélnek a belügyi iratok a kutatónak arról, hogy véget ért a titokbirodalom?

- Véget nem ért, de Kádár egyeduralma idején is több szakasza volt a titkosszolgálatok működésének. Úgy tűnik, 1973-tól nagyon "megrendszabályozva" tevékenykedik a politika rendőrsége. Papír van, mázsaszámra termelik az érdektelenebbnél érdektelenebb jelentések garmadáját, csak töredékük bír valóban információs értékkel. A jelentések zöme leginkább arról szól, hogy a szervezet verejtékezve, görcsösen próbálja bizonyítani: szükség van rá. Persze használták is őket, de a késő kádári "cég" saját hatáskörében már csak ijesztgetésre használt mumus volt, nem pedig, mint egykoron, Péter Gábor idején: "a párt ökle".