Pert nyert a Suzuki szakszervezeti vezetője

Jogerősen pert nyert Párma Zsolt, az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezetének elnöke a Suzuki ZRt. ellen - tájékoztatta a Liga Szakszervezetek kedden közleményben az MTI-t.

A közlemény szerint a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság keddi ítéletében jogerősen helyreállította a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát. Mint arról az MTI a korábbi bírósági tárgyalások során beszámolt: Párma Zsoltot 2006 február 6-án rendkívüli felmondással bocsátották el az esztergomi gyárból, miután alkoholt találtak az öltözőszekrényében, és ezt követően a gyár szerint a Suzuki jó hírét sértő kijelentést tett egy televíziós műsorban.

A múlt évben tartott tárgyaláson Párma Zsolt ismertette, hogy az öltözőszekrényét az ellenőrzés előtti hétvégén feltörték. Azonban a szekrényből semmi nem tűnt el és a szakszervezet iratait, melyre a cselekmény irányulhatott volna, hétvégére hazavitte, ezért nem nézte át tüzetesen a szekrényt. Az ellenőrzéskor fellelt bontatlan üvegeket   egy olyan doboz mögött találták, melyet nem szokott elmozdítani.

Párma Zsolt elmondta azt is: a televíziós műsorban ugyan úgy fogalmazott, hogy az eset "olyan provokáció, mellyel fegyelmi vétség látszatát akarják kelteni", azonban a riporter következő kérdésére azt válaszolta, nincs elképzelése arról, ki törte fel a szekrényét, azonban ezt az adásból kivágták.

A Suzuki ügyvédje, Hovánszki Arnold akkor a bíró kérdésére elmondta, Párma Zsolt a Magyar Suzuki Rt.-re közvetlenül utaló kifejezést használt és ez vitathatatlanul sértő volt. Az ügyvéd hozzátette, a gyárban a szeszes italok tiltott anyagnak számítanak, akiknél találnak alkoholt, azoknak javaslatot tesznek a közös megegyezéssel való felmondásra, ha ez nem vezet eredményre, rendkívüli felmondással megszüntetik a munkaviszonyát.

Hovánszki Arnold az MTI kérdésére akkor elmondta, a Suzuki Rt. fegyelmi vétségre való tekintettel azt kérte a szakszervezettől, hogy a gyár és a szervezet közötti kommunikációra jelöljenek ki más személyt. Az ügyvéd hozzátette: "az volt a célunk hogy a bírósági eljárást el lehessen kerülni, ... hogy mindenki érzékelhesse, még   egy szakszervezeti tisztségviselő sem mentesülhet ilyen jellegű cselekményének következménye alól".

A Liga Szakszervezetek keddi közleménye szerint Párma Zsolt ellen egy koncepciós pert indítottak. A szakszervezeti szövetség álláspontja szerint Magyarországon gyakori, hogy így kívánják elbocsátani a munkavállalók érdekében fellépő szakszervezeti tisztségviselőt. A közlemény rámutat: a Suzuki eddig az összes, a szakszervezet által a cég intézkedései ellen indított pert elvesztette.

A Liga Szakszervezetek a bírósági ítélet alapján ismételten felszólítja a Suzuki ZRt. menedzsmentjét a jogszerű munkáltatásra, a magyar törvények, különösképp a Munka törvénykönyvében foglaltak betartására.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.