Jövőre lesznek tíz éve pénztártagok azok, akik az elsők között - 1998-ban - úgy döntöttek, hogy belépnek a kétpilléres nyugdíjrendszerbe. Ezzel viszont "lemondtak" társadalombiztosítási nyugdíjuk negyedéről - cserébe a magánnyugdíjpénztár utalhat nekik majd valamekkora összeget. Döntésüket következmények nélkül 2002-ig vonhatták viszsza. A jelenlegi szabályozás szerint csak azok a magánpénztári tagok kérhetik teljes nyugdíjukat a társadalombiztosítástól, akik 2013 előtt mennek nyugdíjba, a tőkefedezeti pillérből (vagyis a magánnyugdíjpénztártól) kevesebb járadékra számíthatnak, mint csökkentett állami nyugdíjuk negyede, és kevesebb mint tíz éve léptek be a kétpilléres rendszerbe.

Több ezren is lehetnek azok a magánpénztári tagok - információink szerint elsősorban a kedvezményes szolgálati nyugdíjra jogosultak, például a katonák -, akik jövőre már nyugállományba helyezhetők, de számlájukon messze nem gyűlt össze annyi pénz, ami fedezetet nyújthatna az "elveszített" nyugdíjrészre. Számukra kevés vigasz, hogy egy összegben felvehetik az összegyűjtött pénzt. Valószínűleg ennek a gondnak az orvoslását célozza az a javaslat, hogy nyissák meg ismét a visszalépési lehetőséget azok számára, akiknek a megtakarítása nem ellensúlyozza a veszteséget.

A felvetés kisebb megrökönyödést váltott ki a nyugdíjszakma azon prominenseiből is, akik annak idején kevéssé pártolták a kétpilléres nyugdíjrendszert. Ahogy Réti János, a nyugdíjbiztosító szakértője fogalmazott: ha minden kockázatot a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerre terhelnek, akkor nemcsak végleg tönkreteszik azt, hanem az embereknek is azt sugallják, akkor cselekszenek ésszerűen, ha a lehető legkevesebb járulékot fizetik be. Ugyanakkor sokan tudatosan választották a kétpilléres rendszert, például azért, mert a felhalmozási időszakban örökölhető a megtakarítás. Az örökös személy pedig - ellentétben a társadalombiztosítási rendszerrel - szabadon megválasztható. Borza Gábor, az ING-pénztárak vezetője, a kerekasztal állandó meghívottja hozzátette: az egyéni felelősségvállalást, az öngondoskodás szükségességének gondolatát rombolnák le, ha megvalósulna a felmerült intézkedés. E logika mentén haladva ugyanis úgy tűnik, az állammal, vagyis az adófizető polgárokkal minden rossz döntés megfizettethető - legyen szó jégkárbiztosítás elmulasztásáról, ártéren való építkezésről, vagy épp egy rossz befektetésről. Borza Gábor azt sem tartja megalapozott érvnek, hogy többen az ügynökök megtévesztésére, saját jól felfogott érdekük ellenében választották a kétpilléres rendszert, hiszen öt év volt a döntés megváltoztatására.

Az azonban valószínűsíthető - az MNB és más kutatóhelyek számításai alapján -, hogy 2013 után több százezren érhetik el úgy a nyugdíjkorhatárt, hogy pénztári felhalmozásuk nem fedezi az "elveszett" nyugdíjrészt. Az jegybank tanulmánya szerint negyvenévnyi pénztártagsággal és évi átlagban 2,9 százalékos reálhozammal számolva pótolható egyáltalán az elvesztett társadalombiztosítási nyugdíjrész. Ha pedig azt vesszük, hogy megszűnne az előre hozott nyugdíj lehetősége, és "visszavennék" a 13. havi nyugdíjat - ami jövő évtől az új nyugdíjszámítási móddal gyakorlatilag meg is történik -, 2,2 százalékos reálhozammal lehet számolni. Ehhez képest a PSZÁF-tól kapott adatok szerint az elmúlt nyolc évben a pénztárak átlagos reálhozama 3,13 százalék volt. Így a 15-20 évnyi pénztártagsággal ez a hozam valóban kevésnek tűnik a kieső állami nyugdíj pótlására.

Biztonsággal azonban semmi sem állítható addig, amíg nincsenek meg a járadékfolyósítás szabályai - szögezi le Matits Ágnes biztosításmatematikus. Arról nem is beszélve, hogy a társadalombiztosítási nyugdíj megállapításának módja is folyamatosan változik. Ez is meghatározza azt, hogy ugyanakkora tőkefedezeti rész alacsonyabb vagy magasabb arányú kiegészítést ad. Véleménye szerint a nyugdíjreformnak igencsak megkérdőjelezhető eleme volt, hogy emberek - igaz, szabad elhatározásukból - elvesztették a tíz-húsz évnyi járulékfizetéssel megszerzett nyugdíjjogosultságuk negyedét. Egy inkorrekt döntést azonban egy másik inkorrekt döntéssel nem lehet ellensúlyozni. A pénzügyi tárca munkatársának javaslata mindenkit hátrányosan érint, kivéve azokat, akiknek a pénztára kifejezetten rosszul dolgozott.

A jelenlegi szabályozás nem maradhat érvényben, de a változtatás nem sújthatja a tb-kasszát - mondja a független szakértő. Úgy véli azonban, meg kellene engedni a döntés korrekcióját. Ennek módja lehetne egyszeri újragondolási lehetőség is, például a nyugdíj előtt tíz évvel, de azt is elképzelhetőnek tartja, hogy ötévenként lehetne a rendszerek között váltani. Az időskori ellátás a különböző rendszerekben szerzett jogosultságokból tevődne össze. Annak az időszaknak az alapján tehát, amikor tisztán a tb-kasszába fizette valaki a járulékot, a teljes járadékot (nyugdíjat) is onnan kapná. A magánpénztárakban eltöltött időszak járadékát a vegyes rendszer szabályainak megfelelően folyósítanák. Az infrastruktúra ehhez már ma is adott, a társadalombiztosítás nyilvántartása alkalmas a befizetések naprakész nyomon követésére - teszi hozzá. Ez a megoldás a pénztárak számára elvileg elfogadható lenne - véli Borza Gábor -, azzal a megszorítással, hogy az oda-vissza lépés lehetőségével megfejelt pénztári "termék" nyilván nem ugyanaz lenne, mint amelyre most bevezették a kemény költségplafonokat. A jövőbeni arányokat a két pillérből várható járadék között erőteljesen befolyásolja az is, hogy miként változik a nyugdíjkorhatár. A fenntartható társadalombiztosítási rendszer feltétele ugyanis a korhatár folyamatos emelése, szinten maradó ellátások mellett. Ez viszont a magánpénztári ágon egyre növekvő befizetéseket, azaz szolgáltatást jelent.