Mindenáron és azonnal megoldásokat kell találniuk a reformok kivitelezésére és a konszolidációra. A jobb parton, ha belenyugszanak abba, hogy 2010-ig nincs kormányváltozás, akkor nincs semmilyen kötelezettség 2009-ig. Ha nincs véghelyzet, nem kell alternatívát nyújtaniuk - nem ők kormányoznak. 2006 nyarán és őszén még kellett volna gondolkodniuk az ország jövőjén, mert mind a konvergenciaprogramhoz, mind a 2007-es költségvetéshez államférfiakként szólhattak volna hozzá. Nem tették, lelkük rajta. Ugyanekkor érdemes volt még kölcsönös tárgyalási javaslatokat tenni, mert a nemzeti fejlesztési terv tárgyalási alapot jelenthetett. Ma már ezen is túl vagyunk. A történelmi pillanat elszállt. Elegendő árkaikban meghúzódniuk és várniuk. Nincs jelentősége, hogy milyen ma a kormányzóképességük, elég, ha megteremtik 2010-re. Addig elegendő, ha nem rontanak.

A kiszámíthatatlan király

A jobboldal fő veszedelme a király. Orbán Viktor többször is eljátszotta a jobboldal biztos esélyeit. Ha Orbán ugyanazt a taktikát alkalmazza 2006 őszén, amit 2007 tavaszán, már akkor kialakul a jelentős különbség a jobboldal javára. Ha akkor levonul a színpad sarkára, ha akkor elhatárolja magát a szélsőségektől, ha akkor európai nyelven beszél, lehetetlen lett volna vele rémiszteni a baloldali szavazókat. Közelebb jutott volna ellenfele megbuktatásához, mint a folyamatos rohamokkal. De akkor nem lenne Orbán Viktor. Életeleme a harc. Nem az uralkodás, hanem az ütközés. Jámbor, várakozó, nyugodt, magán uralkodó mindenki lehet - az a szürkék és gyengék szerepe. Harcoló, nekilóduló, mindenkit, még magát is meglepő csak Orbán Viktor.

Az eredmények gyors kicsikarása a cél. Azonnali visszavágás. Teljes győzelem. Orbán nem egyszerűen győzni akar Gyurcsány és a baloldal felett, hanem megsemmisítő vereséget kíván mérni rájuk. Gyurcsánynak végleg el kell tűnnie a politikai életből, az MSZP-nek húsz százalék alatti párttá kell válnia, és az SZDSZ-nek ki kell esnie a parlamentből. Ez a feladat. Soha többé ne állhassanak fel, soha többé ne kerülhessenek egyedül a hatalom közelébe.

De 2006 nyarán megtört Orbán győzhetetlenségének varázsa. Lelki, szellemi és anyagi teljhatalma megszűnt. Addig nemcsak választóinak többségét, de vezetőtársait is teljes lelki függésben tartotta. Reggel vele keltek. Este vele feküdtek. Éjjel vele álmodtak. Mindig és mindenütt ott volt, világuk elgondolhatatlan volt nélküle. Minden egymás közötti kapcsolatot ő határozott meg, szeretet és gyűlölet, barátság és ellenségesség a hozzá való viszonytól függött. Nem léteztek külső kapcsolatok, nem volt külső rálátás - mindent Orbán szemével láttak, fülével hallottak, szívével éreztek. Fortinbrasnak határozott élvezetet okozott, hogy udvartartásának tagjait betörje, kínozza, lázadási kísérleteiket leverje. Mindig új alanyokat és új kínzásokat keresett és talált: állóképesség-próbákat tartott. Menetgyakorlatokat, embervadászatokat eszelt ki: mondj gyűlölködő beszédet, tedd magadat tönkre a világ előtt, hogy engem követhess, figyeld meg a másikat és magad - jelentsd! Bemutatom a másik dossziéját, amelyben leleplezhetők az anyagi, a szexuális ügyei, a titkosszolgálati kapcsolatai - így teszek majd a tiéddel is!

A lelki kínzás bevált és új eszközeit már a nagyközönség is jól láthatta. Fortinbras és emberei magabiztosan sújtottak le. A változást mutatja, hogy vannak túlélők - nincs ennél nagyobb csapás a király úr számára. Pokorni Zoltánt 2002-es embertelen megkínzása - apjának titkosszolgálati kapcsolatai feltárása - meghajlította. De nem törte meg. 2006 őszén már eredménytelen volt megfenyegetése a tüzes vasakkal. Olyan túlélő, aki már nem fél. Majd Áder János következett. Áder soha nem fogja feledni az orbáni csípőket és fogókat - összeszorított fogakkal, egyetlen kiáltás nélkül tűrte. A látványtól Kósa Lajos visszahúzódott várába, Debrecenbe, Szájer József Strasbourgba, s Navracsics Tibor megrokkant belé. Félnek, de a király tudja, hogy nem eléggé. A második vonalból - önállósági kísérletéért - Stumpf Istvánt kizárta. Matolcsy Györgyöt röpiratáért leváltotta az alapítvány éléről. Martonyi János kezét elengedte az ügynökügyben. Itt liberáliskodás nem lesz. De Schmidt Máriával nem bírt. Szervezkedésért, frakciózásért, szellemi, anyagi és lelki önállósodásért fejvesztés jár. Ám Schmidt Mária dacolt, s a jó Fortinbrasnak kellett csikorgó mosollyal tovább "szeretnie". Miként hiába száműzte a szociális szuverenista Bogár Lászlót. Ott jár a kertek alatt, és ismétli plebejus igazságait: mit tettél a népedért, mit tettél a népeddel!

A szellemi megtörés jó eszköze, hogy kiirt minden önálló gondolatot, vércseként csap le a legkisebb egérkeosonásra. Ó, gondolkodj nyugodtan, el is mondhatod, de egyetlen perc alatt az ellenkezőjére kényszerítlek! Csak a király stratégiai és taktikai gondolatai számítanak, a többi gyerekesség, naivitás, képzelgés. Gondolkodni nemcsak tiltott volt, de értelmetlen és lehetetlen is. 2006 nyaráig hiába beszéltek az elnökség tagjai bármit, hiába figyelmeztették az uralkodót, hogy veszíteni fognak - nem számított. Ma a gondolkodás tilos, de nem lehetetlen. Eretnekség. Ismerős. A nyolcvanas évek közepén az MSZMP-ben még egyáltalán nem volt ajánlatos gondolkodni, bizonyos szavakat kimondani, de már a folyosókon mindenki vadul törte a fejét, hogy mit tegyen magával és az országgal. Mindenki előre akart jutni, kereste Kádár elvtárs talpát, hogy nyalogathassa, de eközben otthon és a barátai közt fogadásokat kötött, hogy meddig kell még ezeken az öreg talpakon buzgólkodnia, s mikor, kié lesz az új talp. A Fideszben 2006 nyara óta gondolkodnak. Először külön-külön, s 2007. március 15-e óta közösen.

A király ezt nálam sokkal jobban érzi és tudja. Hiába erősödött vissza a közvéleményben, ennek korlátait ismeri. Hiába alkudott, fenyegetett ki látszólagos teljhatalmat, van oka az aggodalomra. Hiába sikerült szalonképesebbé válnia a nagyvilágban, sejti, hogy szívesebben tárgyalnának az utódjával. Hiába fogja fel, hogy most nyugton kellene maradnia, nem szabadna mutatkoznia legalább egy évig, mert akkor reális az esélye a 2010-es győzelemre - nem bírja ki. Már nem hiszi nélkülözhetetlennek magát. Már nélküle is él, mozog, szerveződik a jobb parti Magyarország. Ha elmegy, javíthat országos pozícióján, de ront pártbeli helyzetén. Nem Gyurcsánnyal és a szocialistákkal vív, hanem az övéivel. Ezekkel a megalázott, kussoltatott, szürke, gyáva, gondolatszegény senkikkel. Ha itthagyja őket egy pillanatra, még elgondolkodnak, még fölemelik a fejüket, még kinyitják a szájukat, valakikké válnak. Na ezt már nem. Sarokba velük.

Ha a példa korábban Berlusconi és Schüssel voltak, most Sarkozy. A Merkel-féle puha jobb után végre megjött az európai kemény jobb. Orbán igazi csodálója a kemény jobboldali - la droite dure - Sarkozynek. Sarkozy egyesíti a konzervatívokat és a tekintélyelvű, rendpárti bonapartistákat, ugyanakkor liberális, ám korlátozott reformokat ígér. Orbánt lenyűgözi, ahogy Sarkozy nemcsak a baloldalt, de a középjobbot is leverte, megszerezte a szélsőjobb szavazókat, és eközben nem veszítette el se nemzetközi, se hazai szalonképességét. A különbség csak az, hogy Sarkozy hatékony közigazgató, az állam tekintélyének nem rombolója, mint magyar csodálója, hanem fenntartója és erősítője, szoros kapcsolatokat ápol a gazdasági szereplőkkel, és kiszámíthatóan cselekszik. Ha kell, tárcákat ajánl szocialista politikusoknak. Fortinbras harcos csapatával a senki földjén bolyong.

Országbárók és tartományurak

Új politikai korszak köszöntött ránk. Mindkét oldalon kizárólagos hatalommal bíró személyek állnak. Mindkét parton egy a tábor, egy a zászló, egy a vezér. A nagy társadalmi folyamatok és e központosított politikai szerkezetek nincsenek összhangban. Miközben a társadalomban és a gazdaságban több nagy szereplő közötti alkudozás és kiegyezés folyik, a politikai színpadon két főszereplő körül kavarognak az események, koncentrálódnak a döntések. Klikkek, pártok, ligák jelennek meg a "kettős királyságban", s a két király nem ül biztosan a trónon.

A tét az államegység, az állami tekintély, a köz- és magánnormák helyreállítása, a gazdasági hanyatlás megállítása, a társadalmi konszolidáció. Ehhez nincs Orbán Viktornak személyes és intézményes hitele. Ketté tudja szakítani az államot, de nem tudja egyesíteni. Le képes járatni, szét tudja szerelni az állami tekintélyt, de képtelen megteremteni. Előidézheti a gazdasági hanyatlást, de képtelen a növekedéshez szükséges reformképesség és közbizalom megszerzésére. Harcba viheti a társadalom egyik felét a másikkal szemben, talán le is győzheti - ebből konszolidáció nem lesz. Felapríthatja a nemzetet, összerakni nem tudja.

A Fidesz békepártiak nem hisznek az azonnali hatalomátvételben, s az erőszak, a rohamozás mindent eldöntő erejében. Feltehetőleg közelebb állnak a Merkel-féle CDU-hoz, mint a Sarkozy-féle UMP-hez, mert az osztott államú, erős tartományú Németország jobban hasonlít ránk, mint a központosított Franciaország. Orbán uralja, de nem kormányozza a jobb parti Magyarországot. Van központi apparátusa, pénze, kapcsolatrendszere, médiája. Tudás és gyakorlat híján Orbán nem kormányozza a parlamenti frakciót sem, nem egyeztet a pártközi tárgyalásokon. Helyette Navracsics és Áder járnak el. Kormányozni a jobboldali önkormányzatokban kormányoznak - Kósának, Pokorninak, Rogánnak, Lázárnak, Szitának és társaiknak napi "kormányzati" döntéseket kell hozniuk. Ellenfeleikkel napi egyeztetésekben kell megméredzkedniük, hálózatokat építeniük. Végül, nem birtokolja az európai parlamenti frakciót sem, amely Szájer kezében formálódik. A felsoroltak közül mindenki és senki sem Orbán embere. E három "kör" döntő jelentőségű. S egy "félkörben", a jobboldali szellemi életben Schmidt Mária és Stumpf István külön-külön "szervezkednek", ugyancsak nem Orbán javára.

A száműzött herceg szerepében Áder János. Ha kihívná Orbán Viktort, kemény küzdelemre késztetné. Azonnal meg tudná szerezni az általános helyettesi rangot. De ül és vár. Hallgat a 2009-es európai parlamenti helyért. De vészjósló hallgatása nem sok jót ígér. Karakteresen nem értett egyet Orbán stratégiájával a 2006-os választások előtt. Ismert, hogy fogadalmat tett a kivonulásra, majd Orbán hívta vissza segítségül 2006 őszén. A király jutalma a 2007 eleji elveszejtési kísérlet. Elvonul-e békében, vagy visszavág 2009-ben? Professzionális a parlamenti munkában. Következetes és keményvonalas - nem vádolható puhánysággal vagy engedékenységgel. A Fidesz népe várja.

Az országbárók és tartományurak kapcsolatra léptek egymással. Elkezdtek egyeztetni a napi működésről. Gondolkodnak a kormányzati alternatíván és a jobboldal tárgyalási pozícióján. Az önkormányzati "várépítés" mellett felvették a kapcsolatot a tőkével és a szellemi elittel. Önálló nemzetközi hálót fonnak. Még nem tudni, hogy ki lesz annak a csónaknak a kormányosa, amelyik átkel a pártok közötti együttműködés sötét és veszélyes vizein, de evezősök már vannak. Nem a mindenároni, hanem a tartós hatalomért küzdenek.

A jobboldali vezetők radikális változása nem az, hogy nem hiszik, Orbán képes lesz legyőzni 2010-ben Gyurcsányt. Elhiszik. A szocialisták Orbánnal is legyőzhetők. De úgy vélik, hogy Orbán győzelme nem jó nekik, s nem jó az országnak. Vele modern jobboldal nem építhető. Győzelme után egy rossz jobboldal, rossz országban, rosszul uralkodna. Mindenekelőtt őket taposná el. Csoda-e, ha másfajta, másként gondolkodó és cselekvő jobboldalt szeretnének? Ahol szabadabbak, önállóbbak, európaiabbak lennének. Még nem tudják, hogyan, mikor, milyen eszközökkel. E felismerés valóban halálos eretnekség. Több mint palotaforradalom. Kevesebb mint jobboldali rendszerváltás. Lehet, hogy Tölgyessynek van igaza: gyávák és közepesek ehhez. Ha a király csak rájuk néz, tele lesz a gatyájuk. Meglehet. De én nem eszméikben, hanem érdekeikben, nem ideáikban, hanem realizmusukban hiszek. A következő hetek, hónapok, évek megmutatják, mekkora a jobboldal életösztöne.