Védekezünk a saját önkormányzatainkkal szemben

A Nagymező utcai lakók egyesülete összefog a Barát utcában és környékén élők egyesületével, és közösen az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordulnak. Azaz fordulunk. A Barát utcában lakom én is, aki ezt írom, és a civil összefogásban részt veszek.

„A mélygarázsépítés kitűnő alkalom a fasor teljes újratelepítésére.” - A mondat egy szakvéleményből való, amelyre támaszkodva kivágásra javasolják a Nagymező utcai fákat. Emiatt az utca lakói ma délután ismét tüntetni fognak.

Igen, mindazok után, ami a Nagymezőben történt, azután, hogy a lakossági tiltakozás nyomán a Fővárosi Főügyészség óvást jelentett be a mélygarázs építési engedélyével szemben, most ki akarják vágni a fákat. Azokat, amelyekről az ügyészség megállapította, hogy nem lehet kivágni egy mélygarázs miatt, most azért lehet, sőt kell kivágni, mert "jelentős veszélyforrások", és "esztétikailag is kifogásolhatóak".

A szakvélemény szerzője Gerzson László, aki a Pro-Natura kertészeti cég képviselője. Mély faszeretetről tesz tanúbizonyságot, amikor ezt írja: "Az egykor szép és meghatározó utcaképet adó platánokra emlékezve, egy vagy két példányt a hajdani platánsor emlékfájaként tartsanak meg, ha ez a mélygarázsépítésével együtt műszakilag megoldható" - A szakvélemény a teljes szövege az egyesület honlapján olvasható.

Három évvel ezelőtt ezek a fák egy másik szakértő cég, a Várkert kft. szerint nem voltak életveszélyesek.

Önök kérték, mi teljesítjük

Mindez pontosan úgy halad, mintha a mélygarázs befektetője kérte volna, miután a télen az építési engedélyt megsemmisítették a fák miatt. A szóban forgó cég, a WK  BT. ugyanis elhatározta, hogy újra kér építési engedélyt a garázsra. Egy február 20-án kelt levelében azt írta Verók Istvánnak, aki az ő érdekeit képviseli az ügyben, és mellékesen a hatodik kerület polgármesteri feladatait is ellátja, hogy a cég hajlandó újabb építési engedélyt kérni, csak ennek vannak "feltételei". Például "A fák, érdekvédelmi csoportok problémájának előzetes rendezése".

A hatodik kerület vezetői februárban találkoztak a lakossági egyesület vezetőivel, és azt mondták nekik, hogy a beruházó még gondolkodik, kérjen-e újra építési engedélyt. "A beruházó döntése azon múlik, hogy megéri-e a mélygarázs, ha a fáknak maradni kell." - kerületi vezetőktől kapott tájékoztatás alapján ezt az egyesület vezetője, Hantos Enikő írta a lakóknak

Februárban Verók úr levélben kérte Demszky Gábor főpolgármestertől, hogy vizsgáltassák ki a fákat, nem életveszélyesek-e. Lásd az erről szóló levelét itt. De a főváros nem vizsgáltatta ki. Talán azt gondolták, hogy ezt a balhét vigye el más.

A közigazgatási hivatal az új építési engedélyezési eljárást egy másik kerületre, a tizenharmadikra bízta, a hatodikat pedig kizárták az eljárásból. Ennek ellenére a tizenharmadik bámulatosan jól ráérzett, hogy mire vágyik a hatodik kerületi vezetés, és megrendelte a vizsgálatot egy olyan szakértőtől, aki szerint ki kell vágni egy rakás fát. Ez a szakvélemény valószínűleg Verók úrnak is tetszene, szegénynek, ha nem zárták volna ki az eljárásból, gondolhatták volna a tizenharmadik kerületben.

A fákat tehát ki lehet vágatni, ez tehát jó a befektetőnek, de az érdekvédelmi csoportokra viszont valami más megoldást kell találnia Verók Istvánnak, azokat nem lehet kivágatni.

Amikor még télen a mélygarázs engedélye megbukott, a Nagymező utcaiak egyesülete azt kérte a "polgármestertől", hogy vonja be őket az utca sorsának alakításába. - Sétáló utca? Mélygarázs? Csökkentett forgalom? Álljon vissza minden a régibe? - Az egyesület azt akarta, hogy döntsenek erről átlátható módon, és fejthesse ki minden érintett a véleményét.

De hát a közös gondolkodás tárgya, mint látjuk, nem az, hogy mit akar a lakosság, hanem az, hogy ki lehet-e vágni a fákat, mert akkor megéri a befektetés, vagy nem lehet kivágatni, mert akkor nem éri meg.

Nem is lehet azt mondani, hogy azóta jól megy az együtt gondolkodás, hiszen megint tüntetnek a lakók az "önkormányzat" ellen. De az információáramlással is lehetnek gondok, mert az egyesület vezetője a tüntetés előtti napon értesült róla, hogy ugyanerre a napra az "önkormányzat" meghirdetett egy lakossági fórumot, az ő tájékoztatásukra.

És ez az, ami miatt Ombudsmanhoz fordulnak velünk, a Barát utcában és környékén élőkkel közösen. Hogy ha már szándék nincs, legalább kötelező legyen a lakosságot közvetlenül tájékoztatnia a helyhatóságnak arról, hogy valamit engedélyezni akar a szomszédban.

Barát utca

A Barát utca és Környéke Egyesület, azaz mi, szomszédaim, a környék lakói, körülbelül harminc ember azért fogtunk össze, mert a közelünkben több emelettel magasabb házakra adott építési engedélyt a hetedik kerület, mint amekkorára szerintünk a szabályok lehetőséget biztosítanak.

Ez ugyanúgy kezdődött, mint a Nagymező utcában: bennünket nem értesítettek a tervekről, csak a házak közös képviselőit. Szerencsére nálunk egy közös képviselő sokaknak szólt. Ezzel szemben amikor a mélygarázs engedélyét kiadták, a Nagymező utcaiak többsége nem értesült róla a képviselőjétől.

"A korlátozott körű tájékoztatás elősegíti, hogy törvénysértő építési engedélyeket adjon ki az önkormányzat, amelyek ellen a környező lakók már nem tudnak fellebbezni." - olvasható a közös közleményünkben.

Most ezért az Ombudsmanhoz fordulunk, de ez már igazából nem oldja meg a fő problémát. Azt ugyanis, hogy védekeznünk kell a saját önkormányzataink szándékaival szemben. És azt, hogy fogalmunk sincs, milyen szempontok alapján, miért adnak ki építési engedélyeket olyasmire, amit nem akarunk.

Fák a Nagymezõ utcában, 2007. január
Fák a Nagymezõ utcában, 2007. január
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.