Ki volt Füttyös Gyuri?

Így ismerték: a Füttyös Gyuri. Valószínűleg minden nő emlékszik rá, aki megfordult Pesten abban az időben, amikor ő járta az utcákat. Feltűnt a Nagykörúton, látták a Lövölde téren és a műjégpálya mellett, más a Károlyi Mihály utcában találkozott vele, s akadt, aki Budán, a körtér környékén. Valahogy ott volt az egész városban.

Dal is született róla. "Ő a Gyuri, a Gyuri, a Füttyös Gyuri, / Aki fütyül a történelemre, / De naponta újabb hírekkel teli / Napilapokkal csap a fenekekre" - szólt a refrén. A versszakokban pedig majdnem minden benne volt, amit beszéltek róla: hogy mérnök volt, s légnyomást kapott, hogy olykor leszólította a járókelőket egy-egy forintért, hogy a kabátja szárnya repkedett, és svájcisapkája volt. Fábri Péter írta róla ezt a dalt. Állítólag maga Füttyös is hallgatta a sárga házban, ahová rövid időre bekerült. Rendkívül büszke volt rá, hogy megénekelték.

Felhívtam a szerzőt, aki további adalékokkal szolgált. Legmeghökkentőbb információja az volt, hogy Füttyös Gyurit nem Györgynek hívták, hanem Téglás Jánosnak.

Megkerestem Gothár Pétert is, akinek Ajándék ez a nap című filmje végén Füttyös Gyuri feltűnik a Ferenciek tere aluljárójában, s Esztergályos művésznő fenekére csap egy újsággal. Vagyis saját magát alakítja. Gothár csupa jót mondott róla: ápoltan s időben jelent meg a forgatáson, jól lehetett vele dolgozni. Sőt beszélgetni is. Tiszta és tiszta gondolkodású ember volt. Egy rendezett kis lakásban lakott valahol az Erzsébetvárosban az édesanyjával, aki gondját viselte. Furcsa betegségének, a tárgyak és a női fenekek újsággal való kényszeres paskolásának okáról létezett olyan legenda is, hogy egy haláleset sokkja váltotta ki.

Sétái közben erősen és dallam nélkül fütyült. Féltek tőle, és szerették. Bántani nem bántott senkit.

Aztán egyszer csak eltűnt az utcákról. A kilencvenes évek közepén híre terjedt, hogy meghalt. De ott maradt a városi emlékezetben. Egyszer a Budapest Galéria egyik munkatársa arról beszélt nekem, hogy hiányoznak a bolondos, vidám szobrok a közterekről. Például, mondta, ha lenne egy szobor Füttyös Gyuriról...

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.