Bikarodeó, kártérítési perrel

Rossz hírnév keltése, és más jogcímen több tízmillió forintos kártérítési pert indít a X. kerület ellen Tóth Szilárd, a Rodeo Ranch nevű cég vezetője, mivel szerinte az önkormányzat téves jogértelmezés alapján minősítette tiltott állatviadalnak a Kincsem Parkban a hétvégén megrendezendő rodeóshow-t, és meg is tagadta annak engedélyezést. A rendezvényt ennek ellenére megtartják.

Mint arról beszámoltunk, egy szakértői álláspont szerint a bikarodeó az állatvédelmi törvény szerint állatviadalnak minősül, minek nemcsak a szervezése, de az abban való közreműködés vagy az azon való részvétel is tiltott, s börtönbüntetéssel sújtható.

A vállalkozó elmondta: a kerület péntek délutánig sem értesítette őt hivatalosan az elutasító határozatáról, így fellebbezni sem tudott a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatalhoz. A kerület lapzártánkig nem reagált megkeresésünkre. A BRFK ügyeletvezetője, Unger Pál alezredes lapunknak elmondta, tudnak a rendezvényről és - az egyébként nem jogerős - az önkormányzati határozatról is. Hangsúlyozta viszont, a Kincsem Park magánterület, így a rendezvényt nem követhetik nyomon, nem felügyelhetik közvetlen közelről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem figyelnek rá: ha bármilyen jogsértésről vagy bűncselekményről szereznek tudomást a rendőrség a törvény szerint fog eljárni.

Tóth Szilárd állítja, az önkormányzat összekeveri a fogalmakat, Magyarországon egyetlen jogszabály sem tiltja a lovas- vagy bikarodeót, és szó nincs állatviadalról. Szerinte nem véletlenül szervezhetett hasonlót minden gond nélkül Pécsett, Komáromban, a XVII. kerületben és Győrött.

Elmondta, nemcsak a tengerentúlon, de Európában is engedélyezett sportról van szó. A hazai és külföldi versenyzők, hírességek nem tesznek mást, mint megpróbálják megülni az állatot.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.