"Tudtam, hogy mennem kell"

Két hetes űrutazása után elsőként szülőföldjére látogatott Charles Simonyi, a második magyar (származású) űrhajós. Hétfőn találkozott a köztársasági elnökkel, a miniszterelnökkel és a sajtó képviselőivel – utóbbiakkal a Magyar Vöröskereszt székházában. Lapunknak nyilatkozva azt mondta, bármikor visszatérne a nemzetközi űrállomásra.

- Az Ön édesapja, Simonyi Károly, a huszadik század második felének kiemelkedő fizikusa volt. Ifjabb Simonyi Károlyként esetleg úgy érezte, hogy bármit tesz, mindig az édesapjához mérik a teljesítményé, és ezért döntött úgy, hogy külföldön próbál szerencsét?

- Ez másokban felmerült, de bennem nem. 18 évesen utaztam ki előbb Dániába, majd innen az Egyesült Államokba. A nagy váltás idején 18 éves voltam, még a gimnáziumot sem fejeztem be, ilyen korban az embernek a névazonosság, illetve az édesapa teljesítménye nem szempont. Sokkal nagyobb problémát jelentett, hogy a számítástechnika abban az időben nálunk nem volt a középpontban. Úgy láttam, hogy ezen a téren a személyes ambícióim, illetve az akkori Magyarország által nyújtott lehetőségek nagyon messze álltak egymástól. A dániai utazás kapóra jött. Tudtam, hogy mennem kell.

- A fizika szóba sem jöhetett az Ön esetében, csak a számítástechnika?

- Távoli lehetőségként szerepelt a terveim között, egy évig Berkeley-ben tanultam is ezt a tudományt, de az informatika sokkal többet adott annál, semmint hogy otthagytam volna a fizikáért.

- A Xerox-nál kezdett dolgozni, majd váltott és 1981-ben egy akkor nem különösebben jelentős vállalkozásnál, a Microsoft-nál helyezkedett el. Mi vonzotta Bill Gates cégéhez?

- Világos volt a számomra, hogy a Xerox elveszti a versenyt, nem lehet sikeres abban a hatalmas változásban, amely megalapozta a jelenlegi számítástechnikát, az internetet, a telekommunikációt. Igazam volt, hiszen a Microsoft ma a világ egyik legfontosabb informatikai vállalkozása.

- A Microsoft-nál Ön a Word és az Excel programok kidolgozásában vett részt, pontosabban irányította azt. Mit tett Ön hozzá, hol tapintható ki Simonyi ezekben?

- Ezt nagyon nehéz megmondani. Valamennyi működne akkor is, ha én nem veszek részt a fejlesztésben, legfeljebb a végeredmény egy kicsit más lenne.

- 2002-ben saját céget hozott létre. Miért? Elege lett Bill Gatesből?

- Egy olyan fejlesztésen dolgoztam, amely megváltoztatta volna a cégek és a vásárlók közötti hagyományos kapcsolatot. Erre nem volt lehetőség a Microsoft keretei között. Hogy miért? Mert az óriáscég a folyamatos, meglévő eladó-vevő kapcsolatokban volt érdekelt. A hagyományok átalakítása nem egy multi feladata. Erre sokkal alkalmasabb egy független, kisebb cég. Bill-lel megegyeztünk abban, hogy az általam alapított Intentional Software Corporation mit miért tesz a jövőben. Legfőbb célja a szervezetek szoftverírási módszereinek javítása.

- Űrrepülése előtt is gyakran járt Magyarországon. 2000. augusztus 10-én kötötték meg azt a megállapodást, amelynek alapján létrejött a Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíj. Az ösztöndíjat, amelynek éves összege 2,5 millió forint, évente három, egyetemen vagy kutatóintézetben dolgozó, kiemelkedő kutató kaphatja meg. Tervezi, hogy esetleg más módon is támogatja a hazai tudományt?

- Tervezünk, például a pécsi egyetemmel, de a magyar jogi viszonyok túlzottan bonyolultak ahhoz, hogy a támogatás az én mércém szerint is kellően effektív legyen. Támogatni nem könnyű Magyarországon, de én szeretem leküzdeni a nehézségeket.

- Az édesapja által írt A fizika kultúrtörténete című munka alapmunkának számít. A család tervezi-e a munka átdolgozását, továbbfejlesztését?

- A legújabb fejlemény ezen a téren, hogy egy bostoni kiadóval egy angol kiadást tervezünk. A munka szépen halad, egy kiváló minőségű, hiteles fordítást vehetnek hamarosan a kezükbe az angolul tudók.

- Újra megpróbálná az űrutazást?

- Természetesen, ha nem vinne el ennyi időt, például, ha nem kellene még egyszer kiképezni engem. Sajnos a szabadülések az orosz űrhajókra már több évre előre elkeltek, így arra nincs sok esélyem, hogy megismételjem ezt a két hetes utat. Nekem most az a feladatom, hogy élményeimet megosszam az érdeklődőkkel. Az utazás előtt, illetve alatt vezetett honlapomat négy millióan látogatták meg. Rengeteg kérdést kaptam, rengeteg élményt szereztem, amelyet talán egy könyvben is közreadok. Űrrepülésem előtt megfogadtam, hogy ezt az utat a tudomány népszerűsítésére is felhasználom. Örülök, hogy a két hetes űrrepülést követő rehabilitáció után első utam szülőföldemre vezetett. Ha valaki azt mondja 13 éves koromban, akkor választottak Magyarország Fiatal Asztronautájának, hogy 45 évvel később magam is űrhajós leszek, bizonnyal furcsán nézek rá. Akkor Moszkvában találkozhattam Pavel Popovics űrhajóssal, aki hatodik emberként járt az űrben. Most én mesélek a gyerekeknek az űrbéli élményeimről.

- Mi volt a nehezebb, a kiképzés, az űrutazás, vagy a visszatérése óta a nyakába szakadt protokoll?

- A kiképzés sokkal nehezebb volt, mert ott a lehető legrosszabb eshetőségre is felkészítik az űrhajósokat. Az utazás ehhez képest könnyebbség volt. A protokoll nem nehéz, pontosabban az, mert attól jobban félek, mint egy űrrepüléstől.

Előttem az utódom: Charles Simonyi és Farkas Bertalan
Charles Simonyi a második és Farkas Bertalan az elsõ magyar ûrhajós
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.