Februári "Muszáj baloldalinak lennünk!" című cikkében a házelnök egyebek közt azt vetette fel, hogy rendszerkorrekcióra van szükség és egy új politikára, értékelvű kormányzásra, amely alapján a baloldal a magyar társadalom többségének bizalmát visszanyerheti.

Szili Katalin zárócikkében azt írja: a vitasorozatból kiderült, hogy a  felvetett problémák, dilemmák - egyebek közt a globális tőkeérdek társadalmi korlátok közé terelése -  nem csupán pártügyek, és nem csak a magyarokat nyugtalanítják.

Álláspontja szerint az Európai Unió ugyanezzel a kihívással küszködik: hogyan lehet a modern európai fejlődés legvonzóbb ígéretét - a szociális piacgazdaságot és a minden polgáráért felelős jóléti államot - a kíméletlen piaci verseny szükségleteivel viszonylag elviselhetően összeegyeztetni, és amennyiben lehetséges, mi ennek a társadalmi ára, valamint a terheket kik és milyen arányban viselik?

A speciális skandináv példákat leszámítva, szerinte még nemigen születtek megnyugtató válaszok erre a dilemmára. Hozzátette: szűkebb régiónkban mindenütt napirenden van a rendszerváltás eddigi mérlegének megvonása, s az egyenleg - a szintén speciális helyzetű Szlovénia kivételével - sehol sem igazán kedvező.

Az Országgyűlés elnöke arról ír, hogy a kormányzatnak számos adóssága és mulasztása van az emberek felé. Idesorolta a vidékpolitikát, az alkotmányozást, a kisebb parlamentet, a választójogi módosításokat, a nemzetiségek parlamenti képviseletének megoldását, az államfő megválasztása módját, vagy éppen a romák helyzetét, illetve a szervezett kapcsolatokat a határon túli több millió magyarral.

Hangsúlyozta: ha a mostani esélykülönbségek konzerválódnak, az kiélezett társadalmi feszültségeket generálhat, ezért egy olyan oktatási rendszerre és iskolapolitikai stratégiára lenne szükség, amely biztosítja, hogy a tudáshoz a mobilizálható erőforrással nem rendelkező társadalmi csoportokhoz tartozók is hozzájuthassanak.  

Szili Katalin a cikkben úgy fogalmaz: a politikai struktúrát egyre inkább "gyűlölettartalom tölti ki", amit a társadalom nehezen tolerál.    

"Érezhetően alacsonyabb az ingerküszöb, ami rendszerint a radikális és szélsőséges megnyilvánulások térnyerésének kedvez. E jelenségnek önmagában párbeszédre kell kényszerítenie a pártokat, mégpedig a lényeges kérdéseket megvitató eszmecserére. De a közéletben a viták végén a választók - lehetőleg minél nagyobb konszenzussal - eredményt szeretnének, amelyet utána értük szóló intézkedések hitelesítenek. A társadalom álbeszéd helyett párbeszédet akar, s ma már a nemzetközi partnerek is ezt kívánják tőlünk" - hangoztatja a cikkben a házelnök.

Ennél a párbeszédnél - írja - "sutba kell vágni az eddigi szereposztást, miszerint az egyik oldalon a haladár reformerek, a másikon pedig a maradárok, a reformok ellenségei, mert ez a dramaturgia a gyűlöletstruktúra terméke".

Úgy látja: a címkézés helyett inkább arról kell és érdemes vitát folytatni, hogy miként lehet a szociális piacgazdaság és a jóléti állam működését összeegyeztetni, a kíméletlen érdekversenyt a társadalmilag még elfogadható keretek közé rendszabályozni, egyéni és közösségi céljainkat a fenntartható fejlődés új kívánalmaival viszonylag gyorsan összehangolni.

Szili Katalin leszögezte: a baloldalnak ebben a párbeszédben a társadalmi és a gazdasági egyensúly harmonizálásának fontosságát kell képviselnie, illetve az államnak erősítenie kell az érdekegyeztető feladatát.

"A hiteles baloldal ezt úgy korrigálhatja, ha elősegíti a szakszervezetek súlyának növelését. (...) Meggyőződésem, hogy ez a baloldal hitelességének és a társadalmi figyelem visszaszerzésének adekvát útja" - jelentette ki.

A házelnök a fenntartható fejlődés problémáiról is ír. Szerinte a döntésekben a jelenleginél jobban kell támaszkodni a tudomány, az egyes szakmák eredményeire, mert "a tudományos igazság nem szavazással dől el". A fenntartható fejlődésben - cikke szerint - benne van az is, hogy a nemzetiségi, nyelvi, vallási hovatartozás nem megosztottságot, hanem sokszínűséget és megkérdőjelezhetetlen értéket hordoz majd.

"Elvont szlogenek? Nem: csupán életcél- és értelemkeresés. Az áramütések sokkhatásai alatti társadalmi rángatózás ugyanis nem téveszthető össze a céltudatos cselekvéssel; a lépéskényszer nem azonos a kényszerlépéssel" - fogalmazott vitazáró cikkében Szili Katalin.

(MTI)