Hörcsögvadászat a rengetegben
Most hagyjuk a pikírt megjegyzéseket, hogy miért él egy föltehetően egyedülálló özvegy egy százötven négyzetméteres házban, hiszen ha eladná, és venne egy kisebbet a vételár harmadáért, a maradékból felváltva pancsolhatna a Kanári-szigeteken és Hévízen. Hagyjuk, hogy az a nyugdíj-kiegészítés mégse lehet olyan csekélység, ha az előző megoldás helyett ezt választja. És ne gondoljunk a napi teendőkre, fűtésre, takarításra, csakis az új adómintára.
A kormányzat rebesgeti, hogy ingatlanadót vagy vagyonadót vezet be, mert ezt igényelné a társadalmi igazságosság, a büdzsé éhsége, továbbá a gazdasági versenyképesség. Ugyanakkor érzékelhető, hogy e törekvéssel szemben óriási az ellenállás, és ezt (főként) a nagyobbik koalíciós párt alsó papsága nem is titkolja. (Az ellenállást nem ők szítják.) És hát nem a csikorgó szegénység bugyraiból szerveződnek a protestáló hadak. Szakértők magyarázzák, miért nem lehet. Kétségeket okoz a kormányfői nyilatkozat is, mely szerint januártól talán mégsem indul az adóprogram.
Alkotmányossági aggályok lennének? Aligha. A közjóhoz az alkotmány értelmében részben jövedelmük, részben vagyoni helyzetük szerint kell a polgároknak hozzájárulniuk. Most kizárólag a jövedelmekre fókuszál az adórendszer, ami önveszélyes. A jövedelmeket ugyanis a társadalom többségének sikerül eltitkolnia, és ez a pénzköltésben jól követhető. Egy nyíregyházi kandidátus írja a személyi jövedelemadóról szóló kitűnő tanulmányában: "Az adóalap irreálisan alacsony voltát az is valószínűsíti, hogy - az áfaelkerülés közismerten széles körben megvalósuló gyakorlata ellenére - az áfa alapja legalább másfélszer akkora, mint az szja-alap. Tehát olyan jövedelmet is megadóztat, amely nem jelenik meg az szja hatókörében (...) Minden országos számítás szerint pedig a vásárolt fogyasztás nagyobb az áfaalapnál is." Az adóalap hiánya (az eltitkolt jövedelem) szerinte mintegy ezermilliárd forint.
Ezt kellene pótolnia a vagyon- vagy ingatlanadónak? Ezt is, de nem csak ezt. A következő kérdés ugyanis az, hogy melyik típusú közteher lenne alkalmas a hazai viszonyok között az óhajtott célok elérésére. A vagyonadót alkalmatlannak tartom erre, mert ahogyan a jövedelmet titkolni lehet, úgy a vagyon fogalmának meghatározása és értékelése is enyhén szólva kocsonyássá válhat. Nem a milliárdosoknál, hanem a százmilliósoknál, meg alább. A tömegnél.
Az ingatlan viszont nehezen eltitkolható, vagy sehogy. Az az ország legszegényebb vidékein is szembetűnik. Három éve járom a Dél-Nyírség amúgy tündéri vidékét. E periféria ugyan aligha állítható a legszegényebb vidékek sűrű mezőnyében még a dobogóra sem, de azért erősen lepusztult tájék ez is, porladó kéményű családi házakkal, tépett libára hajazó C lakásokkal a romanép számára, s helyenként még a régi cselédházak maradványaival. Mármint a nagyobbik része. A kisebbik? Az nem. Nyírbogáton, Kislétán, Nyírlugoson, Piricsén, Nyírgyulajban, Nyírbátorban és más településeken olyan paloták sora épült, hogy azokra a Rózsadombon is csettintenének.
Megkérdeztem például Nyírbéltek polgármesterét, vajon mennyi helyi adót fizetnek az ottani jólétben élők. A válasz: semennyit. Se országosat, se iparűzésit. És ez nem azért alakult így, mert a nyírbélteki képviselő-testület elnéző lenne, hanem mert ilyen a dolgok logikája. Ilyen a rendszer. Az adórendszert pedig sürgősen meg kellene változtatni. Nem ám évek múlva! A költségvetés nyomorúsága csak a kisebbik rossz (noha azért az se csekélység), a nagyobbik az, hogy a gazdasági fejlődés akadályává vált, vagyis nemzeti jólétünk felzárkóztatását késlelteti.
A kérdés a változtatás hogyanján van. Roppant kíváncsi vagyok, hogy a kormányzat képes-e tanulni a százmilliónál többet érő ingatlanok után fizetendő luxusadó méretes kudarcából. Abból, hogy ez az ország öt évtizede mesterként gyakorolja, miként lehet a majdani intézkedéseket kijátszani. Ha most a vagyonadó mellett teszi le a voksot a koalíció, akkor az úzus vidáman fütyörészve folytatódik, és a vagyonosok lemossák a pályáról a legravaszabb pénzügyi hivatalnokokat is. Ha a kormányzat kivételeket tesz az ingatlanadóban - például hírlett olyan tervezet, hogy csak a húszmilliónál értékesebb házakért kelljen adót fizetni -, akkor a sikerre a bukmékerek már fogadást sem kötnének. Komolytalan lenne minden tét. Annyi lesz itt a húszmilliónál kisebb értékű ház, hogy a szívünk hasadhatna meg a paloták népén. A siófokiaknak példát mutatóan igazuk van: minden négyzetméter után fizetni kell. A többi blabla. A kifogások is azok.
De hát mi lenne a legszegényebbekkel? Aki valóban nem tudja megfizetni az ingatlanadót, annak az igen alapos környezeti vizsgálatok után jelzálogként be kell jegyeztetni az ingatlanára. (Ez ma is gyakorlat, még a szemétdíj fizetésének elmulasztása miatt is előfordul.) Sávok lehetnek, térségek vagy állagok módosíthatnak a mértéken, ám bármilyen mérlegelésre ad lehetőséget a kormányzat, vele bukik.
Miért kikerülhetetlen az ingatlanadó bevezetése? Mert amíg erre nem kerül sor, sőt amíg nem rendelkezünk megbízható tapasztalatokkal róla, addig a személyi jövedelemadó (esetleg a vállalkozási nyereségadó) csökkentéséről szó sem lehet. Márpedig erre valóban szükség lenne, hiszen a gazdaság versenyképessége épp ezek magassága miatt romlik, és romlani is fog.
Az új adó a politikának épp olyan óriási vizsgája lesz, mint kerecsensólyom-fiókának az első hörcsögvadászat. A remélt zsákmány csak ritkán merészkedik a felszínre, s ha mégis, akkor a kukoricalevelek rengetegje takarja. Ráadásul hadakozva ellenáll. Bukta lehet az ingatlanadó is. Ha csak rézgombként akarják a dolmányra varrni, vagyis pár tízmilliárdos kiegészítőként alkalmazni, akkor szinte értéktelen. Pedig, fokozatosan ugyan, de egyre nagyobb részt kellene kiváltania a személyi jövedelemadóból.
Fogós kelepce az is, hogy politikusaink képesek lesznek-e legyőzni saját önzőségüket. (Valamennyien érintettek lennének az ingatlanadó fizetésében.) Képesek lesznek-e legyűrni pártbéli társaik ellenkezését, meg bírnak-e szabadulni a nyálas populizmustól és a penetráns demagógiától? S hát milyen a társadalom- és terepismeretük? Mennyire ismerik föl a mélyben habzó folyamatokat és törekvéseket? Ezen képességük gyöngesége már szinte közmondásos, amit a luxusadó kínos sorsa is mutat.
A szerző publicista
