Luxusbörtön, albérlet helyett
A felsőoktatási kollégiumokban ma sincs sokkal több hely, mint öt éve, miközben több tízmilliárd forintot költöttek erre a célra. Fel is épült nyolc új diákotthon, nyolcezer férőhellyel, további ötöt pedig felújítottak. Jelenleg kilenc korszerűsítésén dolgoznak, a tervek 15 rekonstrukcióról szólnak. A beruházások összértéke megközelíti a 70 milliárd forintot. Ennek ellenére kollégiumi ágyból mégsem lett több. Az építkezésekkel párhuzamosan ugyanis bontottak is, csaknem ugyanannyi férőhelyet szüntetve meg így, mint amennyi új létesült.
A jelentős összeget felemésztő változás így inkább a minőségben érhető tetten. Az új diákotthonok nyomokban sem idézik a régi kollégiumi életet. A szűk, többágyas szobák helyett egy-, két-, ritkábban négyágyas apartmanok fogadják a diákokat saját fürdőszobával és teakonyhával. A tetszetős berendezésű szobákban alapszolgáltatás a telefon, az internet-hozzáférés és az ágynemű. Két fejezet bemagolása között a hallgatók felkereshetik a hotelben működő fodrászt, leugorhatnak barnulni a szoláriumba, szépülni a kozmetikába, a fitneszterembe. A beruházók nem spóroltak a színekkel és az extra szolgáltatásokkal. Annál inkább a közösségi terekkel és a klubszobákkal. Ilyenből legfeljebb mutatóba akad egy-egy a három-négycsillagos diákszállókban. A közös terek használatáért ugyanis nem szedhető külön bérleti díj, fűtésük, világításuk, takarításuk viszont pénzbe kerül. Ez pedig nem jó üzlet a költségcsökkentésben érdekelt PPP-s szolgáltatóknak.
Az állam és a magánszektor együttműködésén alapuló PPP-konstrukciót 2002-ben vezette be az Oktatási Minisztérium. A kissé erőltetettnek tűnő menetben a kollégiumi férőhelyeknek csaknem a harmada megújult. A gyors haladás ára húszévnyi gúzsbakötöttség. Az építési, illetve rekonstrukciós költségek fejében ugyanis a beruházó húsz évre szolgáltatási szerződést köt a felsőoktatási intézménnyel. A Debreceni Egyetem új diákhoteljének szolgáltatásokból eredő nyeresége például a befektetőt illeti, míg a kollégium működtetésének kockázata megoszlik a két fél között. A "töltés" kockázata például az egyetemé, a szolgáltatásért viszont a beruházó felel.
A diákotthoni ágyak egyelőre kelendőek, ami jórészt a kormányrendeletben maximalizált térítési díjaknak köszönhető. Az üzemeltetők ugyan 36-48 ezer forint bérleti díjat kérnek egy férőhelyért az új diákhotelekben, ám ebből legfeljebb 16 ezer forintot fizetnek havonta a diákok. Ez lényegesen olcsóbb az albérletnél, viszont nem fedezi a tényleges üzemeltetési költségeket. A hiányzó pénzt az egyetemek részben a központi költségvetésben meghatározott kollégiumi normatívával - ez havonta 11650 forint -, részben az Oktatási Minisztérium által biztosított 5000 forintos támogatással egészítik ki. (Felújított kollégiumok esetében a 22-46 ezer forintos bérleti díj felét fizeti az OM.) A teljes bérleti díjat azonban mindez együtt sem fedezi, így a fennmaradó 4-12 ezer forintot az intézményeknek kell kigazdálkodniuk.
A biztonságos üzemeltetés érdekében a szolgáltatók bentlakási szerződést kötnek a hallgatókkal, amelyben a vendégfogadás szigorú szabályai, illetve a berendezés védelme mellett helyenként arra is kötelezik őket, hogy távozásuk esetén maguk helyett új bérlőt hozzanak. A diákokat azonban ezeknél is jobban zavarják a biztonsági kamerák, amelyekkel az épületeket megfigyelik.
A felsőoktatási kollégiumok igazgatóinak ezzel nincs bajuk. Azt viszont nehezményezik, hogy a garanciális javítások lassan haladnak, a tanév közbeni kollégiumátadást pedig egyenesen tragikusnak minősítették legutóbbi konferenciájukon. A szolgáltatási színvonalról szólva Kővári Éva, a Pannon Egyetem új diákotthonának, illetve Kádasi Tibor, a Debreceni Egyetem diákhotelének igazgatója megállapította, hogy csupán az alap lakhatási és tanulási feltételeket biztosították a beruházók, míg a közösségi, illetve az öntevékeny szakmai élethez szükséges helyiségeket kispórolták az épületekből. Ezek hiányát nem pótolják a külön díj ellenében igénybe vehető szolgáltatások sem, amelyekkel a vékonypénzű magyar diákok ritkán élhetnek. A külföldi hallgatók, illetve a "külsős" szállóvendégek számára azonban kedveltek, márpedig a diákotthonok egy része már ma is részben hotelként működik.
A felsőoktatási intézmények inkább meglévő kollégiumaikat újíttatnák fel. A beruházókat viszont ez kevésbé érdekli. A hosszadalmas engedélyeztetés, a meglévő épületek rossz műszaki állapota miatt többnyire olcsóbb, de legalábbis egyszerűbb újat építeni, mint a régit korszerűsíteni. Ráadásul a beszedhető bérleti díj is kevesebb.
Ha az Oktatási Minisztérium tervei valóra válnak, akkor - a kérdőjelek ellenére - a felsőoktatási kollégiumok csaknem felét PPP-konstrukción alapuló szerződés alapján üzemeltetik az elkövetkező húsz évben. Jó hír, hogy a nyugat-európai színvonalú diákhotelek a fizetős egyetemi hallgatók elhelyezésére is alkalmasak. A tőlük beszedett tandíjból keletkező pluszbevétel pedig sok mindenre felhasználható. Például a magyar hallgatók kollégiumi elhelyezésének finanszírozására.
Az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének főigazgatója, Báger Gusztáv élesen fogalmaz: a PPP-konstrukció természetéből fakadóan magában hordozza a pazarlás és a korrupció veszélyét. Az ÁSZ ráadásul csak utóellenőrzést végez, így legfeljebb a beruházás befejezése után értékelheti a projektet, míg a szolgáltatás színvonaláról csak évekkel később kaphat képet - amikorra a pénzügyi döntések már visszafordíthatatlanok. A beruházások megítélését az is nehezíti, hogy hiányosak az ellenőrzést egyértelműsítő jogszabályok. Az ÁSZ mindenesetre tavaly vizsgálatot indított a felsőoktatási kollégiumberuházások kapcsán. A jelentést júniusra ígérik.
